2020. október 30., péntek

Somlai Margit vegyvédelmi kesztyűje - sírjatok.

 Hír:

81 720 üveg Béres Cseppet osztanak szét a tanárok között

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára elmondta: az elmúlt két hónap alapján látszik, hogy a nyári felkészülés eredményeként helyenként fordulnak elő koronavírusos esetek. A háromezer óvoda és hasonló számú iskola alkotta állami közoktatási intézményrendszernek ez eddig – egy adott időpontban – mindössze 1-6 százalékát érintette.

Az államtitkár közölte: az őszi szünetben minden rendelkezésre álló módon igyekeznek felkészülni a járvány további terjedésének megelőzésére és a pandémia féken tartására. Kiemelte, hogy ebben nagy segítséget jelent a vállalat felajánlása.

Béres József, a Béres Gyógyszergyár Zrt. elnöke elmondta: 81 720 üveg Béres Cseppet ajándékoznak a Klebelsberg Központon keresztül az állami közoktatási intézmények pedagógusainak. A 138 millió forint értékű adomány egyszerre a tanítók, tanárok elismerése, megbecsülése és segítségnyújtás is, hiszen ők az egyik legfelelősségteljesebb hivatást gyakorolva ebben a nehéz helyzetben is nap mint nap „a frontvonalban harcolnak".

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke megköszönte az adományt, példaértékűnek nevezve a felajánlást. Hangsúlyozta: a Béres Csepp ez esetben nem csupán értékes immunerősítő, hanem a pedagógustársadalomra irányuló figyelem és az összefogás jelképe is, és ennek nemcsak a mostani járványhelyzetben, hanem minden probléma megoldásakor kiemelt szerep jut.

Komment/1. - Kiss Tamás: "Ha Bánffy hajszeszt is osztanak, visszamegyek a pályára!"

Komment /2. Sanyi: "Lesz ultra, wim, Béres, Bánffy, CSÉB és biztosan lesz krumpli is, meg Kövérendedikált Márványbafaragott Alkotmány, lesz napalm a takarításhoz, gázálarc, vegyibugyi, fogkefe és lesz bőven gyomorkeserű. És a végén talán ott lesz Somlai Margit néni kesztyűje is, csak ímmáron munka-, és vegyvédelmi kiadásban. Minden lesz."

Komment /3. CSeh Tamás: https://www.youtube.com/watch?v=eIkVqxCg0-Q


Bereményi Géza: Somlai Margit

Somlai Margitot láttam én
piacon guberálva,
ősz kicsi kontya úgy feszült,
mint rég az iskolában.

Láttam ott Somlai Margitot
lila eres kezével
szemétben turkálni, s bújtam ott,
ne övé legyen a szégyen.

Bújtam a földbe, bódé mögé be,
vén Margit néni, ne láss meg soha.
Somlai Margit, mit guberálsz itt?
tán azt a szót, hogy, hogy iskola?

Oxfordi diplomás Somlai,
latin-angol tanárnő,
öt nyelven tudta mondani
azt a szót, hogy Teremtő.

S nyolcvanöt éves kézzel ott
ügyesen túrt szemétben,
a Teremtő éppen nem figyelt,
őhelyette is néztem.

Bújtam a földbe, bódé mögé be,
Somlai Margit, nem én,
nem én teremtem, nincs hozzá kedvem,
ezt a világot, nem én.

Somlai Margit, láttam én,
talált egy fél pár kesztyűt,
és vele örültem lesben ott,
hogy a Teremtő enyhült.

Bújtomban szurkoltam: Istenem,
Istenem és Teremtőm,
a kesztyű párját lelje meg,
segíts a vén tanárnőn.

Ultima hora non datur secunda,
a kesztyű párját lelje meg,
add a kezébe, Teremtőm, végre,
a végén még más találja meg.

Mivelhogy volt ott rengeteg
szemétben túró pára,
s minden bódé mögé bebújt
mindnek egy tanítványa.

Piacon járva láttam ezt,
láttam, és jól megnéztem,
úgy mondtam el most, úgy, ahogy
volt is ez voltaképpen.

(Bereményi Géza: Versek, Budapest, Magvető, 2016.)


2020. október 19., hétfő

Magyarország - 30 évvel később

 "Az Elnöki Tanács honvédelmi ügyekért felelős különmegbízottja Dr. Segehsdy Aladár József Attila- díjas költőt és klasszika filológust nevezte ki a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnokának, és bízta meg a dandár a modern hadászat dinamikusan változó követelményeinek megfelelő átszervezésével.

A szakmai kompetenciáját vitató kérdésekre Dr. Segehsdy válaszul elmondta, hogy igaz ugyan, hogy jómaga nem volt katona, viszont polgári szolgálatát Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Városi és Megyei Könyvtár honvédelmi gyűjteményének katalogizálásával töltötte, ugyan nem ért különösebben a hadászathoz, és nem is nagyon érdekli, viszont többször szervezett igen sikeres nemzetközi költészeti konferenciákat, ráadásul harmadéves korában a Szigeti veszedelem metafora-hálóját elemző OTDK dolgozatáért kiemelt dicséretben részesült, és amúgy is, általános jóindulattal közelít a hivatásos állományhoz, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy azonnali hatállyal kötelezővé teszi a verstanórákat, és a szabad ritmusgyakorlatokat, valamint azt is, hogy ezután szonett formában írják a napiparancsot.
#egyperces #Örkénynek_szeretettel #kroki #abszurd #ujjgyak" DRAGOMÁN GYÖRGY ÍRÁSA. (Képünkön: a nemzet előző Koszorús Költője úton a felolvasóestje felé...)