Sebtiben... Ferenczi-módra :-)
Az első gondolat, hogy a református egyházban nem tudott megvalósulni a rendszerváltozás. Az MSZMP öröksége, a békepapok és Népfront világa 89-ben nem múlt el nyom nélkül. A hagyományos reformátori örökség, amely egyfelől hangsúlyozta a hatalom kritikájaként megjelenő prófétai társadalmi felelősséget, másfelől a katolikus hierarchikus, centralizált struktúrákkal szemben a nemzeti érdekek mentén kibontakozó mellérendelt szervezeti formákat valósított meg (jegyezzük meg, ezek mind liberális értékek), a rendszerváltás után nagyon torz formációkban jelentek meg.
Elsőként a MIÉP csatlósai voltunk a neonáci, zsidózó szélsőjobbal a Kálvin téri templom politikai eseményein, egy csomó antiszemita vagy szalonzsidózó vezető egyháztaggal. Aztán jött Szabó István, aki egy amúgy zseniális 6 pontos püspöki programmal állt elő, amely radikálisan eltávolodott a pártpolitikától és a centralizált egyháztól. Ám már az első ciklusában sem volt képes ezt a programot végigvinni. Püspöksége alatt egy kivétellel tkp. az eredeti 6 programpontjának épp az ellenkezőjét valósította meg, annyi különbséggel, hogy a második ciklusában már nem volt tényleges programja. A második 2x6 év már önmaga paródiája volt szinte, hiszen amint ő lett a zsinat lelkészi elnöke, hirtelen nem esett s az 50-szeres lelkészi fizetéskülönbségekről, szemben a korábbi egyházi iskolákkal kapcsolatos meggyőződésével, hirtelen tömegével vettük át a Fidesz hatására az iskolákat, megjelentek a kormány marketingszövegei mint egyházi vélemény, a Fidesz kritizálhatatlan lett, a Fidesz számára kényelmetlen ügyekben (Kaleta, Borkai, korrupció stb.) maszatoltunk és hallgattunk, de beszálltunk minden vállalhatatlan marketingpolitikai ügybe (mesekönyv, választások stb.), és egytelen olyan társadalmi ügyben sem álltunk ki, amely ne harmonizált volna a kormány politikai marketingjével.
Balog Zoltán már mint politikai állást foglalta el a püspöki széket, és ez valójában – ha nem is így, de – kimondott tényként szerepelt az egyházi közbeszédben, amiért minden jogi és egyéb akadályt el kellett hárítani (ugyanis Balog nem lett volna választható). Ezért is furcsa a püspök hezitálása, hiszen a politikai állások mindig ilyenek: ha a miniszterelnök azt mondja menni kell, akkor egy politikai állást betöltő személynek menni kell, ott nincs szimpátia szavazás stb. (Ma Mo.on a Fidesz még a közigazgatási állásokkal is így tesz, ami azért nagyon gáz sztem, de ez más kérdés.)
Maga az ügy védhetetlen, és drámai.
Az egyháznak kellene annak a színtérnek lennie, amely kényesen ügyel arra, hogy valós társadalmi ügyeket képviseljen, amelyet az értékvilága egyértelműen keretez: az özvegyek, szegények és árvák ügyét kellene védenie. Igazából ma az intézményes egyház központi kérdése a fenntarthatóság, így az ún. missziója (ami szó szerint mindössze küldetést jelent) a számbeli, de leginkább már csak a statisztikai növekedést akarja elérni. Minden „misszió”, ami számbeli növekedést eredményez, és ez nemcsak ellentmond a Bibliának, de súlyos torzulást is okoz.
Viszont az intézményrendszer évtizedek óta fenntarthatatlan. Ez az oka a súlyos alkuknak. Az egyház hitéleti költségeinek fedezetének 70%-át egy régebbi adat alapján külső forrásból nyeri. Ez azt jelenti, hogyha a Fidesz kiszáll a bizniszből, az intézményrendszer másnap összeomlik.
A statisztikák alapján egy-egy vasárnap 15-25e ember megy el istentiszteletre, ami azt jelenti, hogy valójában a református egyháznak hazánkban nincs valós társadalmi bázisa, aminek a sok ok mellett az egyik legfontosabb oka az intézményes egyház politikai és pénzügyi hiteltelensége.
Így ma a püspöknek csak két választása van.
Egyfelől az, ha elhál pár éjszakát a politikával, ami az utolsó két elnökpüspök (Balog és Szabó) esetében azért izgalmas, mert mindketten elfogadhatatlan és a református értékekkel szembenállónak tartották a püspöki rendszert. Szabó egyenesen úgy lett püspök, hogy azt mondta, ő lesz az utolsó püspök… Valójában mindketten magukkal vitatkoznak, s a meghasonlottságuk ezért ennyi kivehető.
Másfelől, ha olyan radikális és értékközpontú reformokat vezetnek be, amelyek nagyon súlyos érdekkonfliktusokhoz vezet. De valójában senki sem mert nekilátni egyetlen valódi rendszerszintű változtatásnak sem.
A legújabb pedofilbotrány (amelynél amúgy sztem sokkal súlyosabb a Kaleta-ügy) épp azért ütött ekkorát, mert azt a református egyház csinálta a püspök állítása szerint, aki azzal védekezett, hogy az egyházi vezetők kérésének engedett – ami vagy igaz, vagy nem. A sztori akárhogy volt, ami történt, megengedhetetlen és elfogadhatatlan. És talán Balog nem okozott volna ilyen tragikus kárt az országnak és az egyháznak, ha azonnal feláll ő is.
De a sztori semmi olyat nem jelentett, amit eddig ne tudhatott volna mindenki. A lelkészek, presbiterek, egyháztagok zavarodottságának az oka mindössze annyi, hogy most ezzel megkerülhetetlenül szembe kell nézni, mert egy ügyetlen véletlen miatt ez politikai ügy lett.
Balog pedig – aki pontosan úgy működött a kommunikációs technikáit illetően, ahogy azt politikusként tanulta – úgy tűnik, nem látta át, hogy aki politikailag kegyvesztett lett, annak mennie kell a politikai állásából, és már nem nyúl alá senki.
Most úgy tűnik, próbál a dunamelléki püspök szerepébe kapaszkodni, de ez csak növeli a krízist, hiszen az ő személye már hitelképtelen, és a magas fizetést és további befolyást biztosító állás jelenleg csak tovább növeli az emberek amúgy is drámai eltávolodását.
Nos, sebtiben én ezt gondolom erről…
