*A Kristályéjszaka** üzenetei***
1938. november 9-ének éjszakájáról 10-ére virradóan került sor - apropóként felhasználva ehhez Herschel Feibel Grynszpannak a párizsi német követségi titkár elleni november 7-i merényletét - a náci rendszer mindaddig legbrutálisabb zsidóellenes fellépésére. A pogrom során több száz zsidó embert gyilkoltak meg vagy kergettek az önként vállalt halálba; ezer számra rongálták meg, gyújtották fel a zsidó kultuszhelyeket (zsinagógákat, imaházakat stb.), gyalázták meg a zsidó temetőket dúlták fel az ország zsidó polgárainak otthonait, törték össze és rabolták ki üzleteiket, és november 10-ét követően mintegy harmincezer zsidót hurcoltak koncentrációs táborba.
A pogromhullám a zsidók 1933-ban elkezdődött állampolitikai diszkriminálásának azt a pillanatát jelentette, amelytől szinte irreverzibilis út vezetett a "végső megoldás"-hoz és a gázkamrákhoz.
A birodalom relatíve legépebb intézményhálózatával rendelkező egyházak hallgattak. Sőt, tagjaik és vezetőik többsége, antiszemita theológiai tradícióik szellemével összhangban, alapvetően nem is kifogásolta a történteket. Evangélikus lelkészek a 455 évvel korábbi november 10-én született "német próféta", Martin Luther zsidóellenes szavainak igazságáról beszéltek, és jelentős egyházvezetői nyilatkozatok dicsérték Hitler fellépését, és a német nép elleni zsidó gonoszsággal szembeni jogos önvédelmi fellépéseként támogatták a zsidókra lesújtó állami agressziót.
Csak kevesen voltak olyanok a lelkészek közül, mint Julius Jaus vagy Helmut Gollwitzer, akik prédikációikban a nyilvánosság előtt is istenellenes galádságként bélyegezték meg a történeteket, és akik imádkoztak vagy más nyilvános formában emelték volna fel hangjukat Izrael üldözött lányaiért és fiaért.
Két emberöltő elmúltával Magyarországon elevenen virágzik a náci gazemberséget feledő butaság és híglelkűség, a náci szennyet erénynek feltüntető fizetett betyárok iránti - parlamenti mandátumhoz is elégséges - szimpátia, és ami talán a legszörnyűbb, a tömeges elgazemberülés irányába vezető tendenciákat cinkos és sunyi hallgatással szemlélő keresztény lelkiismeretlenség, illetve - és mondjuk ki nyíltan - keresztény egyházi csibészség. (Egy Hegedűs Lóránt nevű náci lelkű közbetyárt egyháza, egyházam, egészen pontosan, a Magyarországi Református Egyház például idestova egy évtizede nem képes rendre utasítani. A közösség tagjai és vezetői ahelyett, hogy a konfesszionális egyértelműség tiszta beszédével jelentenék ki, hogy Hegedűs Lóránt tevékenysége és az őt lelkészi minőségben elismerő, azonosképpen náci-pogány Budapest Szabadság téri kultuszi közösség nem része a Magyarországi Református Egyháznak, egy semmirevaló jogrendszer rabulisztikája mögött sunnyogva, de azért felemelt fejjel, és a szégyenérzet egyetlen hallható és látható megnyilvánulása nélkül osztoznak e nevezett mentális pernahajder naponkénti isten- és Krisztuskáromlásában, és törik is meg közben ama kenyeret, és isszák ama
pohárt.)
*
A felbátorított náci szellemű honi szélsőség (ma még talán inkább csak marginális hordalék) a Krisztályéjszakát és Radnóti Miklós halálát követő második napon mintegy harminc magyarországi településen kíván - nagyszámú külföldi szimpatizáns támogatásával - könyvégetést rendezni. Akciójuk első számú célpontját természetesen a "cionista szellemiséget" magán hordozó nyomtatványok képezik; "a sötétség erői" elleni támadásukat pedig a legfőbb ellenségek, "cionista elnyomók" ellen intézik, akik a "globalizmus erkölcstelen mocskában fojtogatják a világot". (Lásd:
http://nol.hu/belfold/hungarista_konyvegetes_-_magyarorszag__2011)
A Kristályéjszaka és Auschwitz nagyon kezdeti előzményei között jelentős helyet foglal el "Német Nemzetidegen Szellem Elleni Akció" keretében végbevitt 1933. május 10-i autodafé. Heinrich Heine Hassanjának Korán-égetőkkel szembeni szavai talán elcsépeltnek tűnnek, igazságuk azonban egyre inkább hátborzongató: "ott, ahol könyveket égetnek, végül embereket is égetnek."
1938. november 9-ének éjszakájáról 10-ére virradóan került sor - apropóként felhasználva ehhez Herschel Feibel Grynszpannak a párizsi német követségi titkár elleni november 7-i merényletét - a náci rendszer mindaddig legbrutálisabb zsidóellenes fellépésére. A pogrom során több száz zsidó embert gyilkoltak meg vagy kergettek az önként vállalt halálba; ezer számra rongálták meg, gyújtották fel a zsidó kultuszhelyeket (zsinagógákat, imaházakat stb.), gyalázták meg a zsidó temetőket dúlták fel az ország zsidó polgárainak otthonait, törték össze és rabolták ki üzleteiket, és november 10-ét követően mintegy harmincezer zsidót hurcoltak koncentrációs táborba.
A pogromhullám a zsidók 1933-ban elkezdődött állampolitikai diszkriminálásának azt a pillanatát jelentette, amelytől szinte irreverzibilis út vezetett a "végső megoldás"-hoz és a gázkamrákhoz.
A birodalom relatíve legépebb intézményhálózatával rendelkező egyházak hallgattak. Sőt, tagjaik és vezetőik többsége, antiszemita theológiai tradícióik szellemével összhangban, alapvetően nem is kifogásolta a történteket. Evangélikus lelkészek a 455 évvel korábbi november 10-én született "német próféta", Martin Luther zsidóellenes szavainak igazságáról beszéltek, és jelentős egyházvezetői nyilatkozatok dicsérték Hitler fellépését, és a német nép elleni zsidó gonoszsággal szembeni jogos önvédelmi fellépéseként támogatták a zsidókra lesújtó állami agressziót.
Csak kevesen voltak olyanok a lelkészek közül, mint Julius Jaus vagy Helmut Gollwitzer, akik prédikációikban a nyilvánosság előtt is istenellenes galádságként bélyegezték meg a történeteket, és akik imádkoztak vagy más nyilvános formában emelték volna fel hangjukat Izrael üldözött lányaiért és fiaért.
Két emberöltő elmúltával Magyarországon elevenen virágzik a náci gazemberséget feledő butaság és híglelkűség, a náci szennyet erénynek feltüntető fizetett betyárok iránti - parlamenti mandátumhoz is elégséges - szimpátia, és ami talán a legszörnyűbb, a tömeges elgazemberülés irányába vezető tendenciákat cinkos és sunyi hallgatással szemlélő keresztény lelkiismeretlenség, illetve - és mondjuk ki nyíltan - keresztény egyházi csibészség. (Egy Hegedűs Lóránt nevű náci lelkű közbetyárt egyháza, egyházam, egészen pontosan, a Magyarországi Református Egyház például idestova egy évtizede nem képes rendre utasítani. A közösség tagjai és vezetői ahelyett, hogy a konfesszionális egyértelműség tiszta beszédével jelentenék ki, hogy Hegedűs Lóránt tevékenysége és az őt lelkészi minőségben elismerő, azonosképpen náci-pogány Budapest Szabadság téri kultuszi közösség nem része a Magyarországi Református Egyháznak, egy semmirevaló jogrendszer rabulisztikája mögött sunnyogva, de azért felemelt fejjel, és a szégyenérzet egyetlen hallható és látható megnyilvánulása nélkül osztoznak e nevezett mentális pernahajder naponkénti isten- és Krisztuskáromlásában, és törik is meg közben ama kenyeret, és isszák ama
pohárt.)
*
A felbátorított náci szellemű honi szélsőség (ma még talán inkább csak marginális hordalék) a Krisztályéjszakát és Radnóti Miklós halálát követő második napon mintegy harminc magyarországi településen kíván - nagyszámú külföldi szimpatizáns támogatásával - könyvégetést rendezni. Akciójuk első számú célpontját természetesen a "cionista szellemiséget" magán hordozó nyomtatványok képezik; "a sötétség erői" elleni támadásukat pedig a legfőbb ellenségek, "cionista elnyomók" ellen intézik, akik a "globalizmus erkölcstelen mocskában fojtogatják a világot". (Lásd:
http://nol.hu/belfold/hungarista_konyvegetes_-_magyarorszag__2011)
A Kristályéjszaka és Auschwitz nagyon kezdeti előzményei között jelentős helyet foglal el "Német Nemzetidegen Szellem Elleni Akció" keretében végbevitt 1933. május 10-i autodafé. Heinrich Heine Hassanjának Korán-égetőkkel szembeni szavai talán elcsépeltnek tűnnek, igazságuk azonban egyre inkább hátborzongató: "ott, ahol könyveket égetnek, végül embereket is égetnek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése