GESZTI PÉTER levele
Levél Nemecsek Ernőnek
Cím: Nemecsek@grund.hu
Szia Ernő!
Képzeld, 100 éves lettél. Egy százéves kisfiú. Még szobrot is
kaptál a múlt héten a Práter utcában, amint a fiúkkal éppen golyót gurítasz
abban a legendás pillanatban, amelyben teremtőd – bizonyos Molnár Ferenc –
megállította feletted az égen a mulandóság napját.
Mondták már neked, hogy tulajdonképpen te vagy az
első magyar sorozathős, hiszen először sorozatban jelentél meg egy újságban?
Egy sorozathős, akinek olyan kicsi a lába nyoma, hogy üldözői se tudják
felfogni ésszel. Hiába, a nagyság átka.
Te Ernő! Téged nem hívtak úgy, hogy Nemecsek úr,
sem úgy, hogy Nemecsek Nemzettestvér, nem lettél sem Nemecsek Bajtárs, elvtárs
polgártárs, te megúsztad a XX. századot. Igaz, ehhez korábban bele kellett
halnod az életbe. Milyen fura, nem? A legendák halva születnek.
Tudsz valamit a többiekről? Képzeld, a jó Boka még
1916-ban meghalt, az úgynevezett első világháborúban. Az elsőben, amelyben már
gázzal öltek a frontokon, s az utolsóban, amelyben a hadifoglyokat illett
életben hagyni. Boka János cs. kir. hadnagy – élt 30 évet.
Weisz, Geréb és Wendauer meg úgy tűnt el, hogy
sárga csillagot kellett a kabátjukra varrni, és felrakták őket vagonokba,
olyanokba, amelyeken a te korodban csak állatokat szállítottak. Soha nem tértek
vissza. Ez már abban a második világháborúban történt, az első olyanban,
amelyben atombomba robbant, és az utolsóban, amelyikben még maradtak túlélők.
Mondják, a nagyobbik Pásztor is ott volt, amikor odaterelték Weiszéket a
szerelvényhez, csak nem vörös inget hordott, hanem feketét.
Aztán ott van a Csele. Csele elment az országból
Amerikába, az unokái már nem beszélnek magyarul, Clevelandben élnek, van egy
kalapüzletük. Az áll a cégtáblán: Csele and Csele.
Áts Ferit börtönbe csukták, és halálra ítélték,
mert nagy forradalom tört ki Pesten egy ködös októberben, és ő a jó oldalra
állt, de később kiderült, hogy az a rossz oldal. Ma megint jó. De ezt már nem
érhette meg. A körúton a Mária utcától nem messze volt egy mozgókép színház.
Na, ott harcolt, pedig akkor már túl volt a hatvanon. Puskája is volt, csapata
is volt, de nem tudta megvédeni a zászlóját, azt a tépett lukas zászlót. A
Barabás lett az ügyvédje, de nem tudta kihozni a rács mögül. Nem olyan idők
voltak. Akkoriban végleg elveszni látszott a grund. Tudod, amikor egy egész
országot einstandolnak, bizony, az kemény.
Na és a Csónakos… Papuskám, az megúszott mindent.
Melós lett a Weisz-Mannfrédban, aztán jöhettek-mehettek a kormányok, kommandók,
szervezetek, gittegyletek, az csak nem keveredett bele semmibe. Megházasodott,
lett nagy családja, aztán csak járt ki a Fradi meccsekre, nagyokat fütyölt, ha
nyertek, ha vesztettek, megtanított minden utcakölyköt szépen káromkodni, és
köpködte a szotyit, amíg volt foga megrágni. Ferencváros-Ferencváros, hééé…
Te Ernő! Most, hogy így a fiúkról beszélünk… lehet,
hogy jobb is, hogy az az író 3szor megfürösztött téged abban a regényben? Talán
jobb volt eszmétől lázasan a hazáért meghűlni, mint felnőni és elveszíteni
benne a hitet, vagy megélni, hogy a haza elveszejt téged?
Haza, haza… – nagy Há vagy kicsi? Hogy írjam, Ernő?
Ha nagybetűvel írom, manapság azt mondják, magyarkodok, ha kicsivel rám fogják,
hogy áruló vagyok, és akkor az én nevemet is csupa kisbetűvel írják majd
valakik. A valakik sokan vannak, s valahogy mindig megtalálják egymást. Nemrég
óta van egy nagy találmány. Neked nagyon tetszene. Internetnek hívják, mindenki
használhatja, hogy híreket olvasson, tanuljon vagy üzenjen vele másoknak, és,
úgy van az, Ernő, hogy ma divat mindent kisbetűvel írni, neveket, címeket, és
az emberek annyi ostobaságot és aljasságot képesek írni egymásnak, egymásról –
persze nem az igazi nevükön – hogy tulajdonképpen mindegy is, kisbetűvel írják
a nevüket vagy nem, mert csak a név kötelez, a névtelenség semmire sem kötelez.
Lehet, hogy ez egy olyan kisbetűs kor, és ez a világ csak a valakiké?
Ugye, hogy nem úgy van az, Papuskám?! Ugye, hogy a
HAZA nagybetű, csupa-csupa erős, hatalmas írásjegy? És a GRUND is? És az is,
hogy, hogy Szabadság, Egyenlőség, Testvériség, meg, hogy Barátság, Bátorság,
Becsület, Áldozat, Megbocsájtás? Ugye, mi azért így írjuk? Ugye, így? Na jól
van, jól van. Te mindig meg tudsz nyugtatni ez ügyben. Látod, most is te adod a
bizonyosságot, mint egy ajándékot, pedig ez a te születésnapod, rá se ránts!
Tudod, halhatatlanoknál ez csak rigófütty. Boldog születésnapot, Ernő! Éljenek
a Pál utcai fiúk, éljen a grund!
Tisztelettel:
Geszti Péter