19 évvel ezelőtt ezen a napon veszítettük el Édesapámat.
Álljon itt Sajó László megrázóan szép verse emlékül Neki.
Sajó László: Vesztelek végleg
földszint nem alagsor fent csövek
két oldalt anyánkba karolva
öcsém én temetési jövet
ELHUNYTAK ÁTVÉTELE hol van
ELHUNYTAK HOZZÁTARTOZÓI
nyíl folyosó a váróterem
öcsém bemegy kijön majd szólni
fognak korán érkeztünk de nem
itt kimegyünk hátsó bejárat
sitt szemét kidobott kacatok
egy műanyag ruháskosárban
a vár előkészítve a halott
ajtó nyílik felszegett feje
nyaka a test sarokba tolva
tíznapos fehér ing fekete
zakó nyakkendő megnőtt az óra
haja is anyám simogatja
csak a
haját öcsém is én is
hűtőharmatos betakarva
anyám sír a fiai nézik
fedett fémkocsi ebben tolták
megmutatni a levegőre
hunyt szem sötétségre nyitott száj
nézem látom mi lesz belőle
nem
tettük be a fogát anyám
búcsúzik nem
lehetett zokog
hűtősegéd az ajtóban áll
látott sok hullát síró rokont
megyünk simogatom még egyszer
csak a haját hozzá nem érek
nyitott szájjal felszegett fejjel
feszül apám a plafonégnek
válltömés nagy rá a zakó és
melléig fehér lepedőben
még megmutatja az ajtórés
örökre eltűnik előlem
azt még szerettem volna látni
ahogy tolnak akemencébe
minél tovább tartson sokáig
míg szem elől vesztelek végleg
a folyosón a csövek alatt
vissza támogatjuk anyánkat
temetési főpróba halott
vagy itt hagyunk nincs ki feltámad
rosszabbra
számítottam mondja
öcsém én
is és kiiszom a
pálinkát érett szín de ott van
a teraszos napozás nyoma
apám foteljában elaludt
anyám ruhám kirakta szépen
és földbe kísérjük a hamut
én az ingében cipőjében
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése