a hajléktalantörvényről

me, Krémer Balázsnak, a Szociális Szakmai Szövetség elnökének becsületes és tisztességes, szakmai érvekkel megalapozott levele a hajléktalanlét kriminalizálása kapcsán:

"Kedves Kollégák!A szociális szakma értékeinek védelme érdekében kéréssel fordulok hozzátok. Nem egyszerű sem a helyzet, sem a kérésem - de mégis, fontosnak vélem, hogy akár a helyzet értelmezéséről, akár az általam elvárt szakmai magatartásról, még akár homályosan is, de megfogalmazzam veletek álláspontomat.

1. Amint az sokatok számára ismeretes, október 15.-i hatályba léptetéssel megjelent az 2012/II. szabálysértési törvény módosítása, és a hozzá csatlakozó végrehajtási kormányrendelet. A módosítások a hajléktalan emberek "életvitelszerűen közterületen tartózkodását" enyhébb fokú bűnként, szabálysértésként határozzák meg, és a kiróható szankciókat és a szankciók kiszabásának eljárásrendjét írják körül. Az intézkedések célja igazából egyetlen kérdésben világos (tűnjenek el a hajléktalanok a közterületekről), de e vágy kifejtésén kívül nem tűnnek túl célravezető intézkedéseknek: nem számolják fel a közterületen élés okát, nem kínálnak alternatív életformát a közterületen élőknek, így azt sem jelzik, hogy a bűnhődés kiszabása az erkölcsi értelemben nehezen értelmezhető bűnért (hogy valaki szegény, és elveszítette otthonát), az mennyiben járulhat hozzá a probléma megoldásához. Az intézkedés afféle "vakolat", "make up" és "púder", amely azt az illúziót kelti, hogy, ha valamely problémát elfedünk, láthatatlanná tesszük, akkor attól maga a probléma is megszűnik. Pedig, nem, olyannyira, hogy a tovább élő probléma előbb vagy utóbb, de a vakolatot is szükségszerűen leveri.

2. Nem kis részben hála az informális és formális egyeztetéseken résztvevő kollégáknak, szociális szakembereknek, a szociális szakemberekre leselkedő legnagyobb veszély, hogy ti. a bajban levő, szenvedéseket megélő emberek segítése helyett a vegzálásukban közvetlen szerepeket írjon elő a törvény, az (a korábbi javaslatokkal szemben) a végső szövegekből nagyrészt kimaradt. (A törvényszövegből teljesen, a végrehajtási rendeletben kizárólag a diszpécserszolgálatokra ró eléggé értelmezhetetlen feladatokat a szabálysértési eljárások lefolytatásában). Ha úgy tetszik, a korábbi szövegjavaslatokhoz képest "jó hír" az, hogy a szabályalkotók tudomásul vették azt, hogy a szociális szakemberek hivatása a segítés, és nem a szankciók és büntetések osztogatása.

3. Mindez csak nyomatékot ad annak, amit jó sokan mindig is gondoltunk, amit az Etikai Kódex tételes elvárásként megfogalmaz: a szociális szakemberek dolga a fájdalmakat és szenvedéseket megélő emberek segítése, életük gondjainak, nyűgeinek enyhítésében és megoldásában való szakszerű részvétel. Innen nézvést a hivatás nyűgei akkor is nagyobbak lettek az új intézkedések nyomán, ha nekünk, szociális szakembereknek nem dolgunk a közterületen élő emberek vegzálása, szankcionálása. Bőven elég baj az, ha ezt mások teszik. Márpedig, a szabályozás kizárólag szankciókról, szabálysértési eljárásokról és büntetésekről szól.

4. A szabályozás módosításával előálló helyzet azonban korántsem egyértelmű, annak ellenére sem, hogy a vakolási és regulázási-büntető szándék, az egyértelmű. A tisztázatlanság egyik forrása az, hogy a szabályozás kulcsfogalmainak (a közterületen élés tényének, vagy a hajléktalanellátó intézményekkel való együttműködés fennállásának, tényállásának) a tartalma igen eltérő módon értelmezhető. Ennek kapcsán fontos felhívnom a figyelmeteket arra, hogy a jogértelmezésben (helyi és országos szinten is) a hajléktalan emberekkel bármilyen kapcsolatban álló szakembereknek a jogértelmezése, az döntő jelentőségűvé válik abban, hogy az intézkedéseknek mi lesz a tényleges hatása. (Nem az a kérdés, hogy hozhat-e bármi jót a hajléktalan embereknek, de az igen, hogy mennyire ártanak nekik az intézkedések.) Már csak azért is döntő a szakma gyakorlata a jogértelmezésben - mert más nem is áll napi kapcsolatban a hajléktalan, utcán élő emberekkel. Abban, hogy mit jelent az "életvitelszerűség", vagy a "velünk való együttműködés", abban a szociális szakma álláspontja nem megkerülhető. Ezzel kapcsolatos az első kérésem: igyekezzetek felvenni a kapcsolatot főképp a hajléktalanellátó intézményekkel és szakemberekkel, így a területileg illetékes diszpécserközpontokkal annak érdekében, hogy a "szakmai jogértelmezés", az minél inkább egységes, ettől erős és befolyásos lehessen. (Jelenleg a helyzet is, és a szakmai álláspontok is napról napra változnak, ezért nem tudom azokat megosztani veletek. Ha megszületnek, akkor természetesen, e felületen is elérhetők lesznek. De addig is: keressétek a lehetőségeket, és, ha tudtok, kapcsolódjatok be a jogszabályok szakmai értelmezéséről szóló diskurzusokba, vitákba, és képviseljétek a hivatásunk segítő ethoszát, etikáját!)

5. A helyzet tisztázatlanságát fokozza az, hogy az új szabályozás alapjaiban szakít a más szakmákkal (mindenek előtt a rendőrséggel) kialakult, évtizedes múltra visszanyúló konstruktív és produktív együttműködés hagyományával. Krízishelyzetekben (amikor az utcán élő emberek életveszélyben (a megfagyástól veszélyeztetve) voltak, önálló döntésképességükben hűlésük, éhezésük, pszichés állapotuk miatt korlátozva voltak, stb.), emberi életek mentésében a rendőrség és a szociális szakemberek közötti együttműködésnek meghatóan tisztességes rutinjai alakultak ki. Erre vonatkozna a második kérésem: az új szabályozás céljaival szemben próbáljátok meg megőrizni és ápolni a humanitárius értékek alapjain kialakult, a kooperativitáson túlmutatóan barátságos viszonyaitokat a rendőrőkkel, próbáljátok meg továbbra is közös célként ápolni a humánus, tisztességes megoldások közös keresését, és a közös célok érdekében az együttműködés eddigekben kialakult, egymást tiszteletben tartó és együttműködő gyakorlatát. (Tudnotok kell, rajtunk kívül épp a rendőrök lelkesednek a legkevésbé az új intézkedésekért: ők is pontosan látják, hogy iszonyatos mennyiségű adminisztratív és vegzálási feladatot ró rájuk a módosítás, minden kézzelfogható eredmény reménye nélkül.) De, ez nemcsak a rendőrökre vonatkozik, hanem más érintett, főképp segítő szakmákra, orvosokra, pszichológusokra, és még sokakra másokra is: a velük való együttműködés és "barátság" most is nagyon hasznos lehet.

6. Végül, és tán a legfontosabb kérésem: segítsétek, támogassátok egymást, különösen azokat a közelebbi és távolabbi kollégáinkat, akikre a konkrét teendőkön túl is, súlyos etikai terheket ró az új szabályozásnak való megfelelés kötelme. Az egymással szolidáris, egymást megerősítő magatartás mindig is erőt ad, fontos támogatás a szakmai döntések meghozatalában, de most a közös, egymással szolidáris fellépésnek még ennél is nagyobb a tétje: a közös jogértelmezés, a szakmai és erkölcsi szabályoknak való érvényszerzés a szabályozás értelmezésében és használatában - az nemcsak a magunk, hanem mások számára is alapvető súllyal és jelentőséggel bír. Felelősek vagyunk egymásért is - de másokért is, főképp ügyfeleinkért, klienseikért is - ennek szellemében tegyétek dolgotokat.

Becsülettel, tisztességgel - úgy, ahogyan kell, ahogyan szoktátok!

Üdvözlettel:
Krémer Balázs
Szociális Szakmai Szövetség
elnök

(utóirat: ha egyetértesz nézeteimmel és kéréseimmel, kérlek, osszad meg az e felületen nem résztvevő kollégáiddal is! Köszönöm! KB.)