A Menner
A kosaras, akivel egy párost alkottunk lábteniszben. A tornatanár, aki a billiárdban lakik. A DÖK-ös, akivel minden szünetben ülésezik az Iskolaközgyűlés előkészítő bizottsága. A bajszos amorozó. A Nagy Menedzser, akivel ugyanazt a sportnapot eladtuk két hülyének is egyidőben, párhuzamosan, és egész nap felalá járkáltunk a Tesi pályán, hogy az a két fasz ne találkozhasson egymással. Trénerként olyan rámenős, hogy az már kíméletlen.
Whiskyt iszik. Nem hízik meg – ezt irigylem. Mindenféle nehezen követhető munkahelyeken dolgozik, többször is csalódottan távozik – ezt nem irigylem. Írt nekem a születésnapomra – az meghatott. Ja, Ő a síoktatóm, és minden évben hálásan nevet az ócska poénomon, miszerint a „magas tehermentesítésem már nem a régi”. Ennyire emlékszem az egészből.
Van, amiből többre is: „mondjuk már meg hova akarunk eljutni, mert ha nem, akkor nem fogjuk észrevenni, ha odaértünk!”. Teniszezik. Squashban mindig megvert, minden esetben, mindig. Kapja be. Ultizni nem igazán tud. Nagyon okos. Időnként tök hülye. Nagyon ideges, ha csúszok valamilyen határidővel – persze, sosem szoktam, csak úgy mondom… Egy hajcsár. Nagyon jó vele röhögni.
Még sosem láttam részegen, ugyanis közös alkoholfogyasztásaink minden esetben avval végződtek, hogy én elaludtam. Életem talán legjobb munkalehetőségeit neki köszönhetem. Ő vitt be a Ridens projektbe, Balassagyarmatra, Zsiga Judit mellé. Neki köszönhetem, hogy személyesen is megismertem Szlatényit, ami önmagában is elég lenne ahhoz, hogy soha-soha-soha többé ne álljak szóba vele. Nagytudású. Egyszer láttam elesni biciklivel, akkor megijedtem.
Az életem része. Elválaszthatatlan része. Köszönöm!
Boldogságot, Barátom!
/Készült: Menner Ákos 60. születésnapjára/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése