Hol vagyunk, a világ végén, mondta Atya Szentlelkynek, nem tudom, jártunk-e már itt. Úgy ezer éve, mondta Szentlelky, akkor is ilyen szar idő volt. Megint a hátsó földesen lesz a meccs, ha egyáltalán. A Fiú csendben jött mellettük, új fiú, most lenget először a felnőtteknél, eddig serdülőt, ifit vezetett. Mindenképpen lejátsszuk, ide többet nem jövök, morgott Atya, és bementek a bírói öltözőbe.
Odakint szépen gyülekeztek a népek, szokatlan ez ebben az osztályban, már kezdés előtt fél órával sokan támaszkodtak a korlátnak, a hátsó földesnél persze, az volt felvonalazva, hálók a kapukon, partzászlók, lehetett kezdeni.
A Jók azonban sehol. Atya már átnézte a Gonoszok igazolásait, szeretett volna, de nem talált lejárt orvosit, hamis igazolást, a Gonoszok már melegítettek, a népek üdvrivalgottak, a Jók még meg se érkeztek. Kivárjuk a kötelező húsz percet, mondta Atya. Még annál is többet, mondta Szentlelky. A világ végezetéig várunk, mondta a Fiú, el is szégyellte magát, mikor a másik kettő csodálkozva ránézett. Menjünk, Atya hóna alatt a labda, partjelzői utána.
Sár és hó, néhol hó és sár, de azért lehetett játszani, Atya bölcsen piros labdát hozott. Itt nem lesz meccs, szólt oda a Gonoszok csapatkapitánya, miénk a három pont. A Gonoszok győzni akartak, nem játszani. Várunk, mondta Atya, dekázgatott a piros labdával. Szentlelky a bejáratot figyelte, jönnek-e a Jók, a Fiú izgult, kicsit. A népek meg szidták a Jókat, mért nincsenek. Ezért fagyoskodnak, jöttek a világ végére.
Letelt a húsz perc, nincs mese. Atya még próbálkozott, hogy sportszerűség, meg hátha, várjunk még, aztán a szabályok szellemében járt el. Megírta a jegyzőkönyvet, az ellenfél nem jelent meg, három null a Gonoszok javára, félidő?, Szentlelky poénkodott, Atya fáradtan nézett rá, a Fiú csüggedten tekerte össze a zászlót. Három nulla, mint a kétezerben, Atya kitépte a maga példányát. Igyunk meg valamit a büfében.
A Sport büfé tömve, a népek az elmaradt meccs eseményeit taglalták, vagy nézték a tévében, jobb híján, a síversenyt. A pályán a Gonoszok bulimeccset játszottak, tehették, sokan voltak, akár körmérkőzést is rendezhettek volna egymás között. A népek körülállták őket, üdvrivalgottak. Mégiscsak van meccs, mondta Szentlelky, Atya már rá se nézett. Kiitta a kisfröccsöt. Szentlelky felhajtotta a felest, ebben van a spiritusz, szokta volt mondani, most nem szólt. A Fiú nem ivott semmit. Menjünk innen, egyszerre mozdultak, elöl Atya, utána a partjelzői.
És a kapuban találkoztak a Jókkal.
Heten voltak, mint a gonoszok.
A csapatkapitány elhadarta, hogy ezt a hét embert is alig tudták összeszedni, a többiek nem jöttek, családi okok, betegség, munkahelyi elfoglaltság miatt, hárman abbahagyták, ketten úgy döntöttek, mától Gonoszok lesznek, és edzésbe állnak az új egyesületnél. A középső középpályás elaludt, a jobbszélső depressziós, a balbekk se jön, csak, mondta a mobiljába. Hát így.
És a kapuban találkoztak a Jókkal.
Heten voltak, mint a gonoszok.
A csapatkapitány elhadarta, hogy ezt a hét embert is alig tudták összeszedni, a többiek nem jöttek, családi okok, betegség, munkahelyi elfoglaltság miatt, hárman abbahagyták, ketten úgy döntöttek, mától Gonoszok lesznek, és edzésbe állnak az új egyesületnél. A középső középpályás elaludt, a jobbszélső depressziós, a balbekk se jön, csak, mondta a mobiljába. Hát így.
A bírók ott a világ végén egymásra néztek, mit lehet tenni. A jegyzőkönyv már meg van írva, az írás szent. Az idő letelt, a Gonoszok még a pályán, de már kifutották magukat, különben is. No de hét ember ellen? Heten már lehet játszani, szólt a Fiú, mintha nem tudták volna. Közben a Sport büféből hírül vitték, hogy megérkeztek a Jók, a népek meccset akartak, igazit, most lealázzuk őket, csak heten vannak, a Gonoszok is játszottak volna, kevés a három null, gólkülönbséget akartak javítani. Jegyzőkönyv nem számít, tépjük össze. Mindenképpen játszani akarnak, kérdezte Atya a Jóktól, ha már eljöttünk, mondták. Nagyon megverik magukat, mondta Atya, nem baj. Valaki sérülésre hivatkozva hagyja el a pályát, és akkor le kell fújnom. Ugyan, sietve vetkőztek a Jók. A Fiú mosolygott, lesz meccs. Szentlelky már ment volna haza. Atya sípjába fújt, kezdődött.
Fehérben a Jók, feketében a Gonoszok, ahogy kell. A Jók át se jöttek a félpályán, önfeláldozóan és hősiesen védekeztek, írta másnap a sportlap. Meg azt is, hogy kapusuk bravúrt bravúrra halmozott, és a szerencse is melléjük szegődött. Azt nem írták, hogy Atya is, ez nem is volt igaz. Atya csupán szusszanásnyi időt adott a Jóknak, kétszer végeztetett el egy bedobást, sokáig rendezgette a sorfalat, majd megismételtette a szabadrúgást, ilyenek. A Fiú is sűrűn emelgette a zászlót, állítván meg a Gonoszokat, szerintük tévesen, lesen. Kapott a Fiú a közönségtől is, dobálták szotyolával, hógolyóval, szidták a kurva édesanyját, őt magát, mert megszületett. A Gonoszok őrjöngtek, nem tudtak gólt lőni. Félidő null null.
Atya segítőivel együtt bement az öltözőbe, egy kicsit hosszabb szünetet tartott. Az egyetlen rossz fotelbe és gondolataiba süppedt, Szentlelky a dohányzóasztalra ült, a Fiú álldogált. Szerintetek kihúzzák, kérdezte Atya, nem feleltek. Második félidő.
A Gonoszok cseréltek, Szentlelky szerint többet is a megengedettnél, ellenőrizni nem volt mód, hely és idő. A népek ordítoztak, a Gonoszok egykapuztak. A Jók kapusa mindent védett. Ezt szentté avatják, mondták a nézők, a többiek csak boldogok. Még mindig iksz.
A Fiú most a Gonoszok térfelén lengetett, volna, sok dolga nem akadt. Néhány kétségbeesetten előrevágott labda, a Gonoszok kapusa messze kint a kapujából. A Fiú a félpályánál állt, a Gonoszok kapusa gimnasztikázott a hidegben. És akkor, kevéssel a vége előtt, egy túl jól sikerült felszabadító rúgás, a Jók egyetlen, eddig jobbára szintén csak védekező csatára a félpályán innen indult, lesről szó sem lehet, látta a Fiú. A Gonoszok kapusa nem fut ki, hiszen kint áll, hátrál, majd tétován elindul. A csatár egy az egyben, szemben a kapussal, csend a pályán, a nézőtéren. Azonképpen fenn az égben is. Cselezni fog vagy lőni. Ha cselez, merre. A kapus el meri-e ütni. Gondolták. És akkor a Jók egyetlen, mégiscsak, csatára, a félpályán alig túl átemelt a kapus fölött, a labda pedig megkezdte hosszú útját. Bemegy, nem megy be. Mellé, fölé, átpattan. Kapufa, megáll a gólvonal előtt. Gondolták. Atya, Szentlelky és a Fiú imádkoztak. A labda pedig, egyet sem pattanva, behullt a kapu közepébe, a léc alá. Csoda. Gól. Atya középre mutatott. És akkor elszabadult a pokol.
A Gonoszok megrohanták, a nézők berohantak, mocskos csalók, les volt, mindenki látta, elcsalták a meccset, végig a Jóknak fújtak, részeg disznók, ittak előtte, mindenki látta. Ha nem lépnek közbe az őrző-védő Sárga Angyalok, a bírókat meglincselik. A Jók bemenekültek az öltözőbe, miként a bírók, Atya előtte még lefújta meccset. Ez volt Atya Utolsó ítélete.
Atya ült a rossz fotelben, megírta a jegyzőkönyvet. Botrány miatt félbeszakadt, nem kétséges, a versenybizottság három nullal a Jók javára igazolja a meccset. A rossz, Gonosz nyelvek szerint góllövő: Atya, Fiú, Szentlelky - mások, meglehet túlzó, túlbuzgó véleménye szerint Hit, Remény, Szeretet (tizenegyesből).
Végül is, gondolta Atya hazafelé, mikor este végre a Sárga Angyalok erős védőőrizetében elhagyhatták a világvégi sporttelepet, papírforma, ha meg van írva, jegyzőkönyvileg. Fix, országos, világnyi kettes, és nulla, három, 2000.
Mentek, mendegéltek, elöl Atya, utána partjelzői, a meggyötört Szentlelky, aki már előre szorongott, ezer év múlva újra jönni kell, végül a boldog Fiú.
Hogy happy legyen az írás, a világ, vége.
Akkor a Mester és Margarita és a Száz év magány közé ezt rejteném... 
" 73-as meleg szederborral ittak áldomást az álmaikra."
