A Mester és Margarita

1988.IX. 28.

„Hát elkezdem, másodszor, utoljára. Igazából persze harmadszor, és még ezerszer fogom, és ennek sosem lesz vége, még akkor sem, amikor föld-ég régen összehullt már, amikorra mostani félelmeimre nem is emlékszem már, hiszen ez a könyv örökebb annál, és ez a néhány sor üzent a jövőbe. Megírom naplóként, hiszem bibliaként, megélem. Igazak az előző sorok. Vigyázállásban. Sírva. Félve. Nagyon várom. Már kezdődjön, a menny és a pokol, a cohorsok már várnak, és begemót és Fagott nemsoká tárgyiasul…

Tehát a tavaszi Szinnán hónap tizennegyedik napján…

És X. 23-án /a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján/ Hontalan szobájába belép a mester, hogy elmesélje életét. Meséljen Margaritáról, csodálatos munkáiról, a megaláztatásról, hogy pofájába vágják, hogy „azért, hogy kifizessem a sörödet?”, az elszoruló gyomorról, amikor Joó Gabi utcájában végigmegyek, a csodálatos ÉLET-ről. A barátokról, a szerelmek csodálatos ízéről, a legfontosabbá vált szavakról: a félelem, a fájdalom.

A teljes élet gyönyörűsége adatott meg a Mesternek és az ezzel keresztként, édes-gyönyörű teherként együtt járó őrület. És megadatott neki a Hölgy, a Lány, a Nő, az eszázadi, kortalan Örök Szerelem, Margarita.