füstölgés... készpénzért

Nagy előrelépést jelenthetne, ha végre sikerülne bizonyos prioritásokat tisztázni, legalább magamban, magammal… Itt van például a KMO képzés mozgósítása, a Könyv, az Irénke-féle könyv, és a Zabhegyezőnek tartandó képzési alkalom, meg mondjuk a Nagyváradi Szakmai Nap. Tök egyszerű a képlet… látszólag.

Várad… Akár én is mozgósíthattam volna…, csakhogy így is vannak 222-en! Milyen jó, hogy nem fektettem bele több energiát – és milyen kár, hogy a mieink nem kaptak róla értesítést Tőlünk! Csakhogy dönteni kell! Nehéz, nehéz… közgazdaságilag egyszerű a képlet: korlátlan időt rá lehet fordítani a Váradi projektre… és még talán jobb is lesz… de több pénzt már nem kapunk érte! És így is, úgy is jó lesz – erre garancia a véres veritékkel, Q sok munkával összerakott program… és a felkért trénerek személye.. és hozzáállása… És Ők is ingyen csinálják, a dicsőségért… csak hogy mégse legyen olyan egyszerű a képlet.

Irénke – féle könyv… már megint “csak” a tisztesség vezet… de mire elég ez? Szégyeljem-e magam, ha nem kellő lelkesedéssel, de mindenképpen nem kellő határidőtartással viszonyulok egy szép nagy RÁMKÉNYSZERÍTETT non-profit projekthez, amiből anyagi haszon semmi – ja, lesz majd 25 kötetnyi raktározási gond, amiket elajándékozgatok majd, és ha egyszer-egyszer el is adok egyet-egyet, “na jó, akkor legyen annyi, ha annyi van Nálad…” felkiáltással. És közben perzse zseniális… Akkor miért nem zseniális a projekt is? 2.000 euro, 600. 000 Ft.- és egyetlen ember lesz elégedett: a nyomdász. De miért Ő keres – az én véres veritékem árán? Ja, én meg majd büszke leszek… kösz, nem! Haj, majd beleírom a szakmai életrajzomba és a publikációs listámba… hja, kösz, nem olvassa soha senki,- legfelebb aki írja L

Zab- hja a nosztalgia… és emelett a szükséges jószomszédi viszony… Öt éve nem tudom őket rávenni arra, hogy a Nagytábor felhívását akár csak közzétegyék…! Egy olyan pályázatba megyek dolgozni, amiből 100. 000 Ft.-ot kellett visszafizetni… illetve nem is kellett, határozat, döntés nem volt róla… mindegy… Anita, Enikő… én meg megyek keccsölni majd’ 24 órára… azért, hogy valamennyit ledolgozzak az adósságomból… na szép. De legalább végre képezhetek. Nesze, Sanyi, Te akartad, hát most itt van a “bármiáron”... haszon: 25 soha-többé-nem-válaszoló e-mail cím, amik nemsoká vissza is pattannak, gazdájuk meg eltűnik örökre. Sebaj… És még annyi örömöm sincs benne, hogy a kedvenc nagyarcú poénommal kezdhessek: “tegye fel a kezét, aki nem élt még akkor, amikor én először programigazgató voltam!” Bunkó… Magázzam Őket? Nagyon tanárbácsis… tegezzem? Az meg oyan, mintha egy öreg mikulás – jellegű tanárbácsi jópofizni, tegeződni próbálna…

M.M. – a megújuló marketing, vagy a Zöld Könyv…  - hát ezekkel nem érek rá foglalkozni ilyen butaságok miatt… a hosszú távú tervekkel, a fejlesztéssel.. szégyen. A honlappal, az adatbázissal…

A hátralékok… lezáratlan képzések, feldolgozatlan jegyzetek, Anita kicsomagolaltlan csontváz-rejtegető kufferjai… Ehh…

KMO képzés. Vajon mi indolokná, hogy ne evvel ÉS CSAK EVVEL!!!!!!! fogllakozzam…?? Miért is ne abba tegyem a legtöbb energiát, amibe érdemes? Pontosabban: amibe ANYAGILAG ÉRDEMES, MEGÉRI KIFIZETŐDŐ??? Avval az erengiával, amivel kicsalok két fejezetet irénke könyvéhez, vagy egy szép képes e-mailt a Zaboknak, akik sohase fogják elolvasni… avval az energiával lehet, hoigy gründolok 10 résztvevőt 200. 000 Ft,-ért…?

Most akkor hogy is van ez?

Holnaptól új példaképünk lesz: Johnny CASH!