Happy Xmas - War is over.. (?)

Tamás Gáspár Miklós: "Orbán Viktor előbb-utóbb távozni fog, méghozzá szégyenletes és fájdalmas körülmények között. Nem az igazságtalanság, nem a méltánytalanság, nem az egyenlőtlenségek, nem a visszaélések, nem a cenzúra, Hanem az ABSZURDITÁS vitte az utcára az embereket. Amikor meg kellett érteniük, hogy könyörtelen és teljhatalmú uraik: HÜLYÉK! Egyben rettenetesen ostoba FAJANKÓK, akiknek fogalmuk nincsen a világról, amelyet a trónusukról irányítani szeretnének. "

 

Bányai in Rocks (avagy facilitátori személyiségjegyeim kőbevésve...)

Az Értékpont Szakmai Műhely felkérésére haladó képzés tartok, Kézdivásárhelyen. A második nap fő feladata volt a facilitátori személyiségjegyek átgondolása, és kövekkel történő megjelenítése... maradt néhány kő a színpadon, amit a résztvevők már nem használtak... maradt néhány perc, amikor még dolgoztak... nekifogtam hát én is! (Mindig előbb a szöveges leírás, és alatta az azt illusztráló kép következik, ahogy itt a nekifogásnál is jól látható...)

 

 

Mindennek alapja a 4 pillér: Tapasztalat, Szakmai Tudás, Magabiztosság és Dinamizmus...

(Az óra csak a későbbi azonosítást szolgálja, a kompozíciónak nem része...)

A négy alappilléren nyugszik a stabilitást jelképező,lapos Hitelesség

A hitelességen két bástya... a Céltudatosság és az Akarat (esetleg Akaratosság...). A céltudatosság felépítésével, megállításával volt a legtöbb bajom... - tán nem véletlen?

a Céltudatosság és az Akarat két bástyája közé beépül a Játékosság (jaj, ha tudnék Photoshopot használni... kis piros nyilak mutatnának itt jobbra-balra...)

 



Ezután négy darab puha, porózus, morzsolódó kő következik... az Empátia, a Nyitottság, a Rugalmasság és a Jó Kommunikáció

 



ezekre kerülnek az igazán nagy terhek... a Küldetéstudat és a Karizmatikusság

és végül, a legtetejére... felkerült az Egyediség... (minha anélkül nem lett volna elég bajom :-) )

Hát ennyi...

elmélyült munka volt...

 

Nem zavart senkisem...

 

Köszönöm, hogy megoszthattam Veled, Bujka!

 

-------------------------------------------------------------------------------------

 

Egy kő maradt le, a legtetejéről...

 

és ez az, hogy az egészet még ÉLVEZZEM IS!

 

:-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pető Iván: Kádár élt, Kádár él...

Ma van Kádár János halálának 25. évfordulója. Két évvel ezelőtt, születésének 100. évfordulóján tekintettük át alakját, korát és mítoszának továbbélését.

A 100 éve született Kádár János (aki igen mélyről, nélkülözések és szenvedések, valamint nem jelentéktelen gazságok, árulások után jutott a hatalom csúcsára és maradt ott több mint 30 évig) 23 éve halott. Ő és a róla elnevezett korszak, a halála óta bekövetkezett minden változás ellenére erőteljesen jelen van, meghatározza életünket.

Itt van a házgyári lakótelepekkel, a metróval, a falusi sátortetős házakkal, a veszprémi, pécsi, gyöngyösi toronyházzal, és általában is a volt pártbizottságok, tanácsok, kultúr- és áruházak "Kádár alatt" készült, többnyire rémes épületeivel, a használaton kívüli, az átépített vagy éppen új tulajdonos kezében lévő, alig megváltoztatott külsejű gyárakkal, tsz- és állami gazdasági központokkal, a budapesti belvárosi alul- és felüljárókkal és a többi építménnyel. (Persze a 60-as, 70-es évek tömegépítészete máshol, Nyugat-Európában, Amerikában sem feltétlenül gusztusosabb.) Másfelől viszont a korát, a létezett szocializmust idéző Trabantok, Wartburgok, Zsigulik, ZIL-ek, IFA-k ritkulnak, mint ahogyan a lakásbelsőket meghatározó NDK-s, jugoszláv vagy más szekrénysorok, konyhabútorok, gigantikus fotelek, kanapék is lassan elhasználódnak. Mindez természetes.

Már közel sem ilyen magától értetődő - bár közhely -, ahogyan Kádár és kora él az emberekben is. A 40 évnél idősebbek életük nagyobb részét a Kádár-korszakban élték le, iskolai, munkahelyi ismereteiket, élettapasztalatukat jelentős részben az egykori pártvezető több mint 30 éves országlása idején szerezték. Ez azonban más, mint a Kádár-korszakban uralkodó és 1990 után továbbélő mentalitás, közgondolkodás, amit a homo kadaricus világának neveznek.

Nem abban mutatkozik látványosan a kádári örökség, a folytonosság, amit - ilyen-olyan megfogalmazásban - sokan szeretnek hangsúlyozni, hogy az egykori nómenklatúra a '89-90 előtti politikai pozícióját kapcsolati tőkévé és ezen keresztül vállalkozói, vagyoni tőkévé konvertálta: az ezt igazolni hivatott ismert példák nem éppen meghatározók. Az már inkább áll, hogy a késő Kádár-kor sikeres politikai és gazdasági menedzserei, technokratái érdemi szerepet játszanak a rendszerváltás utáni magyar kapitalizmusban, akár magas státuszú hivatalnokként, akár sikeres vállalkozóként. Ők azonban nem Kádár szellemiségének életben tartói, folytatói, hiszen többségüknek a minimálisan megkövetelt lojalitáson túl - az esetleges párttagság ellenére is - már '90 előtt sem kellett ortodox vagy akár kádári értelemben kommunistának látszani, azóta pedig gyökeresen más világot építenek, képviselnek.

A rendőrség, honvédség, állambiztonsági szervezetek vezetői és beosztottjaik, egyáltalán a közalkalmazottak és köztisztviselők nem jelentéktelen része szintén hivatalban volt már Kádár alatt, de legfeljebb némely rutinjuk köti őket az egykori első titkár világához - hivatalukban jellemzően a rendszerváltás utáni, mindenkori kormányhoz lojálisak.

Az sem áll, hogy a több mint 30 évig Kádár vezette MSZMP utódpártjának nevezett MSZP ápolná a pártfőtitkár szellemiségét. Nem a már többször megtörtént formális elhatárolódás miatt, hanem mert vállalt, hirdetett és követett normái, minden csetlés-botlás, örökölt szokás ellenére alapelveiben mások, mint amik a most 100 éves Kádár életét, működését meghatározták.

Abban, ahogyan Kádár és kora él a magyar társadalom jelentős részének emlékezetében, és ahogyan országlásának következményei megjelennek a reflexekben, a világról alkotott véleményben, a vágyakban és az elvárásokban, gyakorlatilag semmilyen szerepe nincs annak, hogy vannak néhányan, akik vállalják emlékének ápolását, esetleg politikai örökösként hivatkoznak rá. Ha ma valami hatni akar a Kádár-reputációra, az a hivatásos politika, és a média egyértelműen negatív ítélete, általában a kommunista múlt és konkrétan Kádár bűneinek, sőt bűnözői mivoltának emlegetése. Persze mindez - a jelek szerint - csak a kisebbségnél működik úgy, hogy el is fogadják ezt az ítéletet, a relatív többség magára Kádárra sem veszi át, legfeljebb nem mondja el nyilvánosan a véleményét. És még többen vannak, akik az egykori főtitkár személyétől elválasztva, világszemléletükben viszik tovább a Kádár-éra örökségét.

Zárt gondolkodású

Nehezen szétszálazható, hogy mi közvetlenül a Kádár-korszak hagyománya, és mi az, ami ebből csak ráépült a Horthy-korszak, a dualizmus vagy a korábbi évszázadok örökségére. Az azonban biztos, hogy a kádári gulyáskommunizmus, az, hogy a 60-as évek második felétől leginkább Magyarországon volt élhető a szocializmus, jelentős szerepet kapott a homo kadaricuskialakulásában. A kádári politika, a "közmegegyezés", miszerint a társadalom tudomásul veszi, hogy nem szól bele a politikába, ennek fejében a hatalom gondoskodik róla, vagyis a lehető legjobbat igyekszik kihozni a szocializmusból, ide értve azt is, hogy eltűri magánstratégiák létezését, a szocialista szervezeteken kívüli pótlólagos jövedelemszerzést is, mindmáig meghatározza a közgondolkodást. Az állam (ideértve az önkormányzatokat is) feladata, hogy garantálja a boldogulást, vélik ma is igen sokan, ugyanakkor - s ez is az örökség része - messzemenően bizalmatlanok minden közhatalommal szemben. A hazai lakosság a volt szovjet blokk többi országának lakosságánál is kevésbé azonosul más csoportokkal a családján kívül - állapították meg a témával foglalkozó szociológusok több mint 15 évvel a rendszerváltás után. Miközben él a hit, hogy a jövedelmek mozgása nulla végösszegű, vagyis egyesek gyarapodása csak mások rovására történhet, az adótudatosság, annak felismerése, hogy a közbevételek és kiadások valamilyen összefüggésben állnak egymással, igen szerény. Innen ered, hogy hiteles lehet az a politikus, aki egyszerre ígéri az adók csökkentését és az állami támogatások, kiadások növelését, amikor pedig kitűnik, hogy nem sikerül száraz lábbal átkelni a tengeren, akkor sem születik meg az adekvát népítélet.

A Tárki sokat idézett 2009-es, a társadalom értékrendjét vizsgáló jelentésében olvasható megállapítások sem választhatók el a kádári örökségtől. Ez megerősítette, hogy a hazai uralkodó szemlélet a többi rendszerváltó országénál is inkonzisztensebb, azokénál is jobban eltér a nyugat-európaitól, s nem vezethető le sem a volt kommunista országok, sem a földrajzilag közel eső régiók, sem a nyugati kultúra világából. "Magyarország kivétel nélkül minden vizsgált jellemző alapján a zárt gondolkodású társadalom jeleit mutatta, akár a véleménynyilvánítás, a szabadságjogok gyakorlása, a bizalom, a tolerancia vagy a sors irányítása szempontjából vizsgáltuk a kérdést" - írja a jelentés. Minden elemzett szempont azt mutatta, hogy az "átlag magyar" vélekedése a világról távol esik a nyugati kultúrától, ami a legtöbb esetben a kelet-európai országoktól való távolságot is jelenti, a keleti keresztényi értelemben ortodox, némely esetben pedig a dél-amerikai kultúrájú országokéhoz áll közel.

41 százalék

A Kádár-korszakban kialakult értékrend interiorizálása gond nélkül összeegyeztethető Kádár személyének és rendszerének indulatos elutasításával, és persze fordítva is áll a viszony: nem kell homo kadaricusnak lenni ahhoz, hogy valaki elismerje, méltányolja a volt főtitkár képességeit, teljesítményét. Mindenesetre, ha titkos népszavazással kellene dönteni, kinek legyen köztéri szobra, Kádárnak vagy Horthynak, esetleg Ferenc Józsefnek, valószínűleg ma is az MSZMP egykori vezetője kapná a legnagyobb támogatást. Még ha a másik két történelmi személlyel szemben ő ma nem comme il faut, és nincs olyan önkormányzat, amelyiknek eszébe jutna ilyen kérdést feltenni, vagy csak úgy, testületileg eldönteni, hogy a 100. születésnap ürügyén szobrot kell emelni.

Ha a laikus állampolgárnak érvelni kellene a tárgyban, nagy eséllyel akkor is Kádár kerülne ki győztesen, hiszen míg Horthy mellett, túl azon, hogy - mellesleg idegen csapatok nyomán - szerepe volt a '19-es vörösterror leverésében, nem szoktak tudni sok érdemet felsorolni, addig Kádár erényeit könnyedén elővezetik: az ő idejében garantált volt a munka, a lét- és közbiztonság, szerényen, de kiszámíthatóan éltünk, gyarapodtunk. A Kádárra nem gyűlölettel emlékezők nagy része nemcsak az '56 utáni megtorlásokat nem köti túl erősen az első titkár személyéhez, de nem vesz tudomást arról sem, hogy a rendszer erényei csak a 70-es évek végéig működtek látszólag töretlenül, az utolsó években ráadásul csak eladósodásból, aztán a 80-as években először csupán a "szinten tartásra" tellett, majd sorra fel kellett adni a vívmányokat, míg a rendszer gazdaságilag működésképtelennek mutatkozva gyakorlatilag összeomlott. A lekerekítő, szépítő emlékezet érthető, hiszen ha a jelen világa nem gömbölyű, s a jövő sem látszik sokkal biztatóbbnak, legalább a múlt legyen közelebb a vágyott harmóniához.

Ha változott is a közhangulat az utolsó években, valószínű ma is hasonló válaszok születnének, mint a Medián 2006-os felmérésekor, amikor a 20. századi magyar történelemben legpozitívabb szerepet játszó politikusi listát toronymagasan Kádár vezette 41 százalékkal (a válaszolók három személyt nevezhettek meg), az utána következő 21 százalékos Antall József előtt (Horthy, Károlyival együtt, 7-7 százalékot kapott). A 20. században legnegatívabb szerepet játszó magyar politikusok között (szintén három megnevezhető személlyel, az összes megkérdezett százalékában) Kádár 12 százalékot, Horthy 20-at kapott, míg az élen végző Rákosi 52-t. Amikor a Medián 2007-ben a történelmi személyek államférfiúi alkalmassága után érdeklődött, a közönség Széchenyi és Kossuth után, Deákot megelőzve Kádárt tette a harmadik helyre. Vásárhelyi Mária az ÉS utolsó számában más felmérések alapján mutatja be, hogy Kádár jelzett népszerűsége halála óta csak javult (2010-ig legalábbis), s a 18 és 30 év közötti fiatalok is szüleikhez, nagyszüleikhez hasonlóan ítélik meg országlása idejét.

Munkás-paraszt fülke

A szovjet támogatással létrehozott, a szocializmus, majd kommunizmus megvalósításához szükséges és a korábbi elnyomott osztályok felszabadítására hivatkozó proletárdiktatúrának nevezett berendezkedés egyik legitimáló hivatkozása és hite volt (a rendszer kezdetétől bukásáig), hogy ha nem ők vannak, akkor jön a "Horthy-fasizmus", az antiszemitizmus, a faji és etnikai diszkrimináció, a sovinizmus, az irredentizmus. A düledező rendszer utolsó éveiben Kádár, Aczél és a régi gárda más tagjai is világossá tették: ebbéli meggyőződésük őszinte. Grósz hírhedtté vált 1988-as fehérterroros beszédében is ez buggyant ki. Ha feltámadnának, nem kellene sokat erőlködniük, hogy egykori félelmüket igazoltnak lássák.

Kádár, ha megfeledkezne a rendszere összeomlását előidéző csőd következményeiről, a mai Magyarországon bizonyítottnak találná a kapitalizmussal együtt járó, az abszolút elnyomorodásról szóló, rég elfeledett és már negyven éve is megmosolygott kommunista tan igazságát, miként a polgári demokráciákat a híd alatt alvás szabadságával leszóló kitételt is.

Más tekintetben is nagy eséllyel látná igazolva politikáját (na, persze, nem Rajk elárulását, az '56 utáni megtorlásokat, Nagy Imre és társai kivégzését). Az 1990 utáni egymást követő kormányok és ellenzékük nagyobb része ugyanis adottságnak tekintette a homo kadaricust. Kádár népe azt tanulta, hogy az országvezetés legfőbb kötelessége az életszínvonal szakadatlan emelése. Úgy tudja, hogy holmi előre tekintő szempontokkal a társadalomnak nem kell foglalkozni, az ilyesmiből eredő feladatokat a politikusoknak úgy kell megoldaniuk, hogy az a hétköznapokat ne zavarja. A nagyobbrészt megalapozatlan jóléti rendszerváltás, a "rosszabbul élünk, mint négy éve" szlogen, a reformok és megszorítások öncélú, gonosz népnyúzásnak minősítése, a soha nem teljesített 5 éves terveket felváltó megvalósíthatatlan választási blöffök (14. havi nyugdíj, évi 7 százalékos növekedés, egymillió új munkahely) mind erre a rugóra jártak. (Még ha nem csak Kádár országában hajlanak is ilyen vétkekre a politikusok.)

Kádár, ha feltámadna, feltehetően elmondaná: hitt abban, hogy a lehetőségekből a legjobbat hozza ki, s ehhez a nyugati demokráciákétól eltérő eszközöket használt, meggyőződésből, egyebek között, mert a rendkívüli feladatok nem szokványos eszközökkel oldhatók meg. Miért volt rosszabb az évente egyszer-kétszer ülésező díszparlament, a rendeleti kormányzás, a törvényeket helyettesítő elnöki tanácsi rendeletek rendszere, mint a folyamatosan működő törvénygyár, ahol a kétharmados többség többnyire csak a nevét adja az egykori Politikai Bizottsághoz hasonlóan szűk grémiumban eldöntött ügyek törvénybe foglalásához? - kérdezhetné. Mennyiben különbek a mai politikai halandzsák az MSZMP-hez köthetőknél? - vethetné fel. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megnevezés más minőség-e, mint a fülkeforradalom? A közmegegyezés bűnösebb, hamisabb kifejezés-e, mint a nemzeti együttműködés rendszere? A bűnöző kommunista rendszer törvénybe iktatása, a Rákosi-korszak, az '56 utáni megtorlások, a 60-as, 70-es, 80-as évek összemosása árnyaltabb történelemszemléletet tükröz-e, mint a Horthy-fasizmus egykori terminológiája vagy az ellenforradalom három fő okáról szóló kánon? A választók kevesebb mint felének szavazatával hatalomra került kormány állandó hivatkozása az ország kétharmadára vajon nemesebb hazugság-e, mint a munkásosztály, a dolgozó parasztság és a haladó értelmiség nevében hatalmat gyakorolni? A vélt vagy valós középosztály érdekei jegyében kormányozni humánusabb-e, mint a vélt vagy valós munkásosztály érdekeire hivatkozva? A lehetőségekhez igazítva csak viszonylag alacsony szintű, de általános létbiztonság, lassú gyarapodás rosszabb volt-e, mint a mai hatalmas társadalmi különbségek, az egzisztenciális bizonytalanság? És a kultúra? Mit fogyasztott egykor a nép, és mit ma? A sor folytatható.

Rendszerkülönbség

Az iménti szöveg részleteiben sok az igazság, de az egész mégis hamis, hiszen többségében rossz, téves kormányzati döntéseket, magatartást állít szembe egy működésképtelennek bizonyult rendszer immanens tulajdonságaival, kiemelve az utóbbi néhány átmeneti, már a bukás előtt tarthatatlan vívmányát. A kapitalizmus és a parlamenti demokrácia, finoman szólva sem a jórendszer - csak működik, szemben egyetlen megvalósult alternatívájával, a szocializmussal. A piacgazdaság, különösen megfelelő alrendszerek nélkül, szociális, kulturális ügyekben brutálisan antihumánus tud lenni, de a szocializmus, a személyes szuverenitás, a szabadságjogok felszámolásával, radikális korlátozásával egészében az.

Nem mellékes, hogy az elmúlt 22 év kormányai, akármilyen hibákat követtek is el, demokratikus választásokkal kerültek hatalomra, nemegyszer éppen a homo kadaricus megalapozatlan igényei, várakozásai szerint - de a csalódások nyomán leválthatóknak bizonyultak, míg a kádári berendezkedés diktatúra volt, ha fennállása nagyobb részében viszonylag puha is, és csak rendszerként tudott megbukni. Demokratikus úton hatalomra került kormány is tehet erőteljes lépéseket az autokratikus berendezkedés irányába, államosításokkal, protekcionizmussal és más eszközökkel torzíthatja a gazdaság működési feltételeit, de ez devianciának minősül, szemben a szocializmussal, ahol mindez a rendszer nélkülözhetetlen része. Mostanság persze erről a - nem mellékesen kádári utánérzeteket is produkáló - devianciáról érdemes többet beszélni, hiszen a két rendszer összehasonlítása a szocializmus elmúltával nem napi aktualitás.

Életművem

- Miért mosolyog mindig, Hamil úr?

- Így köszönöm meg az Istennek mindennap, hogy jó emlékezőtehetséget adott, kis Momóm.

Mohamednek hívnak, de mindenki csak Momónak szólít, mert az kisfiúsabb.

- Hatvan évvel ezelőtt, amikor fiatal voltam, találkoztam egy nővel, aki szeretett, és akit én is szerettem. Nyolc hónapig tartott, aztán egy másik házba költözött, és még most is, hatvan év múltán is emlékszem rá. Azt mondtam neki: nem felejtlek el. Teltek az évek, nem felejtettem el. Néha féltem, mert még sok élet állt előttem, és hiába fogadkozik a szegény ember, Isten kezében van a radírgumi. De mostanra megnyugodtam. Nem felejtem már el Dzsamilát. Hamarabb meghalok, kevés időm van hátra.

André Rieu - And The Waltz Goes On

https://www.youtube.com/watch?v=1LGVGekPSzo

A bárányok hallgatnak...

Legnagyobb meglepetésemre: Waltzert!

Elegem lett a sarlatánokból...!

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=644992918919178&set=gm.10152270367413192&type=1&theater

Hülyeségekre tanítják a gyerekeinket. A mi pénzünkből.
Kirabolnak, és még tapsot is várnak mellé. Alázatot várnak.
Tiszteletet…
Ezek!
Tiszteletet!!!

http://huppa.hu/konok-peter-nagyon-szar/

Konok Péter: Nagyon szar

Feltöltve: 2014. június 3.

 

Annak idején azt mondták, váltsunk rendszert, mert ez szar. Én is ezt mondtam. Mert valóban szar volt.
Azt mondták, azért szar, mert nem lehet nyíltan beszélni. Nyíltan írni. Nyíltan utazni. Meg kevésféle áru van a polcokon. És ez mind igaz volt. És én is ezt mondtam.
Aztán tetszettünk rendszert váltani (forradalmat csinálni, azt bezzeg nem tetszettünk).
Lett új rendszer.
Hirtelen lehetett nyíltan beszélni (amíg az ember nem beszélt olyat, amit igazán nem illett). Lehetett nyíltan írni (legfeljebb senki sem olvasta). Lehetett nyíltan utazni (sertésmájkrémmel a világ körül). A polcokon meg ugyanazt a szart egyre többféleképpen csomagolták.
Minden termék jobb lett, mint más, tök ugyanolyan termékek.
A munka, az is egyre több lett, bár a munkahely és a reálbér az egyre kevesebb.
Lettek adók. Aztán új adók, még újabb adók és azok különféle járulékai.
Lettek nácik. (Aztán újnácik, még újabb nácik és azok különféle járulékai.) Lettek hajléktalanok.
(Voltak addig is persze; nácik is, hajléktalanok is – kevesen, rejtetten.)
Lettek operabáljaink, burzsujaink.
Az első magyar Rolls Royce. Az első Michelin-csillag. Az első náci párt a parlamentben 1944 óta. Aztán a második. A harmadik. Satöbbi.
Az ezredik utcán megfagyó hajléktalan. Aztán a tízezredik. Aztán lassan már számolni is nehéz.
És egyre kevésbé lehet nyíltan beszélni, írni. Nem jut pénz az utazásra. Bizonyos áruk eltűntek a polcokról – csak szigorúan megszabott, baráti polcokról kaphatóak. Egyre több dolog.
Már nem is feltűnő, hogy eltűntek. Megszokjuk.
És a fákat kivágják, a vízpartokat lebetonozzák és elkerítik, a parkokba plázákat építenek és magukat dicsőítő szobrokat szemetelnek.
Hülyeségekre tanítják a gyerekeinket. A mi pénzünkből.
Kirabolnak, és még tapsot is várnak mellé. Alázatot várnak.
Tiszteletet…
Ezek!
Tiszteletet!!!
Szarabbul élünk, mint 25 éve. És szarabbul, mint 35 éve.
Nagyon régen nem éltünk már ilyen szarul.
A régi hátrányok mind visszajöttek, sőt. Ezek még bunkóbbak, úrhatnámabbak, pofátlanabbak.
Elsúlyosbodott a rendszer, amit állítólag leváltottunk. Ránk kövesült.
A képünkbe röhög.
Abból a kevéske előnyből meg semmi sem maradt.
A frizsiderszocializmus leolvadt, a villanyt kikapcsolták, a kaját kilopták belőle.
Lett helyette hamisgulyás-kapitalizmus. Ahol még levesosztás is felforgató tevékenység.
És ha így folyatjuk, akkor most még mindig sokkal jobban élünk, mint egy év múlva, vagy öt év múlva.
Ha élünk még akkor egyáltalán.
Mert ugye ez sem biztos. Nem biztos, hogy érünk annyit.
Sokan közülünk csak tücskök ebben a hangyamaffiában. Én tücsök vagyok, az biztos. Hónapról hónapra. Még. Most tücsök, holnap közmunkás, holnapután közveszélyes munkakerülő, azután meg netán ágyútöltelék valami pofás kis helyi háborúban.
Mert ez a rendszer szar. Ennyire.
Minden nap újra és újra, és egyre inkább megmutatja.
Egyre inkább az égre bűzlik.
Nem: nem tudom pontosan, mit kellene csinálni vele.
De ez a rendszer szar. Minden eresztékében, az összes csavarja és rugója és pöcke, kormánya és ellenzéke, oligarchái és ideológusai szarok. Ellenségesek. Embertelenek.
Hipó? Csatornázás? A légfrissítők semmit sem érnek, olyan tünetiek.
Rendszert kellene váltani. (De ezt már hallottuk. Nem is egyszer, ami azt illeti.)
Vagy esetleg tessünk végre valami igazit is csinálni. Mert ha megint mások csinálják meg helyettünk, ha hagyjuk, hogy rólunk, nélkülünk, a fejünk felett döntsenek, akkor ott leszünk ismét, ahol a part szakad.
Itt; a nagy, mindent elborító szarszagban.

Nyugat-Európa és a káosz partján, félig Ázsia, de egészen Balkán".

A bejegyzés trackback címe:

http://tenytar.blog.hu/api/trackback/id/5989875 

EBESZ a választásról: "egészen Balkán"?

2014.04.09. 08:03 Ténytár

Az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) az immáron egyfordulós választásról - a közbenső jelentésének - publikációját követően sajtótájékoztatót tartott fontosabb megállapításairól. Az EBESZ módszertanáról, diplomatikus stílusáról, valamint a kiadott közbenső jelentésről már korábban is írtunk. A megfigyelők egyértelműen jelezték: a választás szabad volt. Azonban a tisztességességgel kapcsolatban több probléma merült fel (bár - ahogy korábban írtuk - a baloldali ellenzék nem csupán a jobbra lejtő pálya miatt maradt alul).

Az EBESZ elismerte, hogy bizonyos pontokon előrelépésre került sor, így különösen a kampányfinanszírozás szabályai a korábbinál egyértelműbbek lettek, s legalább egy félresikerült kísérlet összejött a kedvezményes mandátumokkal kapcsolatban, s azt is értékelte, hogy a kerületek eltéréseit próbálták korrigálni. 

Azonban a kritikus elemek erősen túlsúlyba kerültek. Így erősen kritizálták a külföldi magyarok választójogának szabályait, a média kiegyensúlyozatlanságát, s erős kormánypárti túlsúlyt, valamint a női jelöltek és képviselők számának újabb jelentős csökkenését. A sajtóanyag rendkívül kemény megállapításokat tartalmazott, amikor is az "undue advantage" kifejezést használta, ami egyértelműen a fair-jelleg sérelmét veti fel. Ha röviden össze akarnánk foglalni a megállapításokat, akkor azt mondhatnánk, hogyMagyarország a visegrádi demokráciák közül a balkáni demokráciák közé került át, avagy a Kozmosz együttes szövegével élve: "Nyugat-Európa és a káosz partján, félig Ázsia, de egészen Balkán".  http://www.youtube.com/watch?v=H72yZgrWbxU#t=50

Az EBESZ megállapításainak jellege és azok jogi alapja 

A Ténytár már korábban közzétett elemzésében, valamint a blognak az EBESZ közbenső jelentéséről készített bejegyzésében bemutattuk, hogy melyek azok az elemek (az ún. koppenhágai kritériumok), amelyek alapján az EBESZ szerint egy választás szabad és tisztességes (free and fair). Azt is jeleztük, hogy az EBESZ - nemzetközi szervezetként - rendkívül diplomatikusan fogalmaz, így egy külső szemlélő számára kedvezőnek tűnő vélemény diplomáciai körökben erős és kemény kijelentésnek minősül. 

Az EBESZ vizsgálatait az ún. koppenhágai kritériumok alapján végzi, s azt is kiemelhetjük, hogy megfogalmazásaiban sokkal kritikusabb a működő demokráciákkal szemben. Azaz, minél többet vár el a korábbi demokratikus tapasztalatok alapján egy államtól, annál keményebben reagál a negatív fejleményekre. 

AZ EBESZ régebben nem bírált? 

Sokszor hangzik el bírálatként, hogy az EBESZ kritikai megjegyzései csak most jelentek meg Magyarországgal kapcsolatban. Itt kell jeleznünk, hogy ez egyáltalán nem igaz. A magyar választásokat 1998 óta figyelik meg ezek a szakértők, s megállapításaikból egy jellegzetesen kelet-közép-európai demokrácia képe rajzolódott ki. Ez alapján a magyar rendszer szabad és alapvetően tisztességes volt, amely közelített a nyugati standardokhoz, de több esetben problémaként jelezték, hogy a közmédiában kormánypárti túlsúly jelenik meg, a kampányfinanszírozás szabályai hiányosak, amely visszaélésekre adhat okot. A választási eljárással kapcsolatban kitértek arra, hogy a jogorvoslati rendszer nem kielégítő, a jogsértéstől nem tántorít el. Szintén kifogásolták a nemzetiségi képviselet megoldatlanságát, valamint a női jelöltek csökkenő számát. 2010-ben már a gyűlöletbeszéd megjelenését is felhozták (elsősorban a Jobbik kampányával kapcsolatban).

Így látható, hogy az EBESZ bírálatai nem újak. A vélemények alapján Magyarország egyértelműen egy klasszikus kelet-közép-európai új demokrácia volt: közeledtünk a nyugati demokráciákhoz, de azért még voltak olyan problémák, amelyek miatt mégsem lehetett minket oda sorolni.

A legfontosabb pozitív változások az EBESZ szerint...

... azok közül a legfontosabb a kampányfinanszírozás átláthatóságának növelése. Persze, ez nem zárta ki a negatív kampány "kiszervezését" baráti civileknek, de vitathatatlan, hogy a korábbi szabályokhoz képest jóval egyértelműbb és átláthatóbb lett az új joganyag.

Szintén előrelépésként értelmezte az EBESZ, hogy legalább valamilyen kísérlet volt anemzetiségek parlamenti képviseletének biztosítására, igaz, a tényleges szabályozást nem tartotta való alternatívát jelentőnek (elsősorban amiatt, hogy a nemzetiségi listára regisztrálókat kizárta az országos listára történő választásból).

Szintén előrelépésnek értékelte, hogy a választókerületek álláspontja szerint arányosabbak lettek. Bár ezzel lehet vitatkozni, hiszen az aránytalan körzetek száma nem csökkent jelentősen, s ez az arányosítás egyben a kormánypártok számára kedvezőbb határok kialakítására is lehetőséget adott.

És a negatívumok...

... amelyek erőteljesebben jelennek meg a sajtóanyagban. Ezek közül a legfontosabb a határon túli szavazók helyzetének nem megfelelő rendezése.Egyrészt bírálták az eltérő súlyú szavazatokat, másrészt az eltérő eljárást, amely különbséget tett a magyarországi lakcímmel rendelkező és nem rendelkező, külföldön élő magyarok között. 

A legélesebb kritikát azonban a média kiegyensúlyozatlansága miatt kapta Magyarország. A kereskedelmi média kizárása a kampányból (a kötelező ingyenességgel), a kormányzati információnak beállított kormánypárti propaganda, a közmédiumok a korábbinál erősebb kormánypárti elköteleződése az EBESZ szóhasználatában rendkívül éles kritikát váltott ki.

Szintén problémaként jelentkezett, hogy tovább csökkent a női jelöltek száma, azaz folytatódott az a tendencia (sőt, fel is erősödött), amelynek révén a gyengébbik nem képviselői kiszorulnak a politikai képviselet világából.

Ehhez még hozzájött a közjogi rendszert érintő törvénygyárral kapcsolatos kifogások köre, amely az EBESZ szakértői szerint érintette a fékek és ellensúlyok rendszerét, gyengítve azokat. Így a sajtóközlemény címe is az "undue advantages" (kb. jogtalan, igazságtalan előny) kifejezést használja.

"Egészen Balkán" 

Így a sajtóanyagra tekintve azt emelhetjük ki, hogy az EU-25-ök viszonylatában rendkívül éles kritikát fogalmazott meg a szervezet, s azt jelezte, hogy Magyarország kezd letérni a kelet-közép-európai pályáról, s egyre inkább közelít a balkáni demokráciákhoz. Ezek a jogsértések ugyanis jellemzően a demokratikus rendszereket bevezető balkáni országokra voltak jellemzőek.

http://www.youtube.com/watch?v=H72yZgrWbxU#t=50

Ha ez egy bolt lenne, akkor be kellene zárni...

Gyönyörködjünk!

Mihancsik Zsófia 2014.04.07.04:49

„A kommunisták mind ott lesznek, legyünk hát ott mi is!” Ezt mondta a fővezér, aki csak így, kommunistaként szokta emlegetni a vele ellentétes véleményű, világnézetű, meggyőződésű, életfelfogású magyar polgárokat. (Az éplelkű magyar legkésőbb ennél a mondatnál eldöntötte volna, hogy nem szavaz erre az emberre, aki képes így beszélni az ő honfi- és polgártársairól.)

Hát nem voltak ott a „kommunisták” mind. A magyar választók közel 40 százaléka (kb. 3 millió 200 ezer ember) beintett, mert úgy gondolta, „ezekre” ő nem szavaz. Egyikre sem. Különbséget tenni nemcsak nem tud, nem is akar, egységesen gyűlöli őket. Mert politikusok. Ami nála azonos a gazemberrel.

Hatvan százalék (kb. 4 millió 800 ezer ember) viszont elment. A 60 százalék 44 százaléka (kb. 2 millió 200 ezer ember) szerint ez a jó és ígéretes ország, amit négy év alatt idecsináltak nekik. A 60 százalék több mint 20 százaléka  (kb. 980 ezer ember) szerint viszont még ez sem elég jó és ígéretes. Szerintük nyilván még több cigányt kéne kinyírni, még több uniós zászlót kéne bevágni a vécébe és még több egyenruha kéne az országba, hogy végre rend legyen.

Lehet szidni a demokratikus ellenzéket, lehet elemezgetni a szarvashibáikat, de nem tudok elképzelni olyan ellenzéki bűnt, amelyik ennek a rettenetes országrontó pártnak és beteg lelkű vezérének akár csak a kicsinyke arányú győzelmét is indokolta volna. Nem tudok elképzelni olyan ellenzéki bűnt, amelyik a mocskosszájú és szolgalelkű Zsigó Róbert vagy a mocskosszájú és gátlástalan gyarapodó Rogán Antal győzelmét indokolhatná. Csak hát a magyarnak Zsigó és Rogán kell. Vagy ha nem kell, akkor is úgy gondolja, hogy Teket Melinda és Kerék-Bárczy Szabolcs azonos minőségű ember és politikus Zsigóval és Rogánnal, és akkor ugyan mi a jó büdös francért menne el szavazni.

Kész.

Magyarország

Budapest

Igen, tudom, a népet nem lehet leváltani. De felmenteni sem.

Nem akarom lebecsülni azt a kb. 1 millió 250 ezer plusz kb. 250 ezer (másfél millió!) embert, aki a két demokratikus indulóra szavazott (mármint a szövetségre és az LMP-re). De hogy a két szégyellnivaló és zsákutcás párt oly sokat emlegetett, hőn szeretett nemzetének sajnos közös a sorsa, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ez a lekommunistázott másfél millió a következő négy évben is, továbbra is nekik kiszolgáltatva fogja élni az életét. Mert ennyi ember nem tud elmenni innen.

(Ja igen: külön köszönet az újdonsült magyar állampolgároknak, akik nem itt élnek, de rólunk szavaztak, eddig 95,37 százalékban a zsarnok pártra. Második náluk a csendőrpárti kistestvér.)

Volt persze egy előnye a választásnak. A köztelevízió nézői négy éve nem hallották a demokratikus ellenzéki pártok vezetőit szabadon, megvágatlanul, eltorzítatlanul és sárba rántó kommentárok nélkül beszélni. Most nagylelkűen képernyőre engedték őket. Már megérte.

Mindenesetre én szégyellem magam amiatt, ami vasárnap történt. Szégyellem ezt az országot, amelyben élek, akkor is, ha tudom, milyen mérhetetlen mennyiségű hazugság, uszítás, manipuláció és visszaélés vezetett ehhez a gyalázatos eredményhez.

Végül (a fentiekhez képest) egy egészen jelentéktelen magánközlendő: az újabb tragikus négy év küszöbén úgy látjuk, el kell gondolkoznunk a Galamus sorsáról is. Kérem a kedves olvasókat, vegyék figyelembe ezt a tényt, ha most és a következő napokban a megszokott tartalmakat esetleg nem találják a honlapon.

Kettős Mérce

13 órája · 

Ezzel van esélye a kétharmadnak:

- A Szocdemek 13 843 szavazatot szereztek, 82 egyéni jelöltjük elindításához 41 000 aláírásra volt szükségük.
- 11 270 szavazatot szerezett a SEM, 52 egyéni jelöltjük elindításához 26 000 aláírásra volt szükségük.
- 57 egyéni jelöltet indított a KTI, ehhez 28 500 aláírásra volt szükségük, a választásokon 9 958 szavazatot szereztek.
- 9 108 szavazatot gyűjtött a JESZ, 81 egyéni jelöltjük indításához ezzel szemben 40 500 aláírásra volt szükségük.
- MCP: A párt 61 egyéni jelöltjének elindításához 30 500 ajánlásra volt szükségük, ezzel szemben csak 8 285-en szavaztak.
-Kisgazdák: A pártra összesen 7 426-an szavaztak, az ötven egyéni jelöltjük elindításához 25 000 ajánlásra volt szükségük.
- Az ÚDP 1 952, az ÚMP 1 458 szavazatot szerzett, ami jóval kevesebb, mint amennyi az országos listájuk felállításához szükséges volt. Mindkét párt ötven jelöltet állított, ami legalább 25 000 ajánlást jelent.
http://index.hu/belfold/2014/04/07/torpepartok_eredmenyei/

Egymillióan a magyar sajtószabadságért

14 órája · 

http://fedor.blog.hu/2014/04/07/a_stockholm-szindromas_orszag
"Orbánék folytathatják. Marad tehát a Hoffman Rózsáék által szétvert oktatási rendszer a porig alázott tanári karral; marad a state capture, vagyis az, hogy minden új törvény a fideszes hátország gazdagodását szolgálja; marad a kelet felé sodródás, az orosz függőség, marad a diktatúrák kegyeinek keresése; marad, sőt minden bizonyára erősödik a demokrácia leépítése; marad a totálisan sikertelen gazdasági unortodoxia. Magyarország népe vasárnap reggel még Közép-Európában ébredt fel, de este már Kelet-Európában aludt el. 24 évvel a rendszerváltás után visszajutottunk megint majdnem ugyanoda, egyetlen nagy különbséggel: ehhez most nem kellett megszálló külső erő, ezt most magunknak intéztük el."

 

A Stockholm-szindrómás ország

A Stockholm-szindróma egy stockholmi túszdrámáról kapta a nevét. Lényege, hogy a túszok – és a kiszolgáltatott helyzetben lévő emberek általában – szeretetet kezdenek érezni kínzóik, rabtartóik iránt. Ez furcsa;...

FEDOR.BLOG.HU

Az űrlap teteje