„1976-tól
kezdett gyerekekkel foglalkozni a volt általános iskolájában. Abban az időben
az 1586-os számú Ságvári Endre úttörőcsapat ifijeit – túlzás nélkül – az egész
országban ismerték kiemelkedő munkájuk miatt. Ebbe a pezsgő, a gyerekek
mindennapjait támogató, szakmailag is elismert lelkes fiatal csapatba került
Csini, a legendássá vált Horvát Tibor „Óriás” kezei alá.
Ekkortól
kötelezte el magát mindörökre az Úttörők és az Ifik mellett. Nem politizált,
dehogy is, egyszerűen csak szerette a gyerekeket, a barátokat. Szeretett adni –
a vidámságából, a szakértelméből, a lelkesedéséből, kifogyhatatlan energiáiból.
Éveken keresztül nélkülözhetetlen alakja volt a nyári táboroknak Káptalanfüreden,
Bélapátfalván, Csillebércen, Zánkán. Fáradhatatlan volt a gyerekprogramok
szervezésében, lebonyolításában. Segítőkész volt a kicsik problémáinak
megoldásában, legyen az valódi, vagy csak annak vélt. Empátiája nem hagyta,
hogy akár egy nevetségesen jelentéktelen dolog mellett is elmenjen, ha az
gyerekbánatot okozott.
Mindezek
mellett, Csini az évek alatt, a táborok amolyan „bármilyen problémát megoldó”
mindenesévé vált. Ha valami olyan programot találtak ki a gyerekeknek, amiről
Csini úgy találta, hogy annak örülni fognak, akkor nem volt az a lehetetlen
eszköz, amit ne szerzett volna be valahogy. Pedig akkor még nem segített az
internet, nemhogy mobiltelefont, de még telefont sem használhatott segítségül.
Csiniben viszont volt intuíció, volt kitartás, volt kurázsi, és persze ott volt
a sármja, a kapcsolatteremtő készsége, életigenlő lendülete, amivel azonnal
szót értett bárkivel. Amikor egy-egy ilyen „lehetetlen küldetésből” sikeresen
visszatért, türelmesen, sokat sejtető mosollyal fogadta a vállveregetést, de
beszerző körútjairól részletesen mindig csak a program vége után számolt be a
tábortűznél. Ezeket a történeteket hol hüledezve, hol hangosan röhögve
hallgatta mindenki, mert sztorizni azt nagyon tudott.
Később
aztán - 1981-től - Tatán, a budapesti ifik legendás fellegvárában.
Később
kivette részét a tatai találkozók szervezéséből is, a nosztalgiatáborok sem
lehettek volna meg nélküle, akár a legendás Ladával, akár a Nagy Fekete
Chevrolettel érkezett - sohasem egyedül, mindig zsúfolásig pakolva kellékekkel,
eszközökkel, anekdotákkal és emlékekkel. Olyan igazi Csini-módon: Rendületlenül!
Előre! 1990-től már a Lőrinci Ifik között is megtaláljuk őt.
Hosszabb
szünet után 2018-ban tért újra vissza a gyerekek közé, a paksi Bolyongó táborok
szervezése és lebonyolítása során újra élvezhettük széles mosolyát,
rendíthetetlen nyugalmát, duzzadó önbizalmát. Szükség volt rá, éppen úgy, mint
a Bárka táborokban, Szárszón és Fenyvesen, sárga pólós fedélzetmesterként, ahol
turnusról turnusra nyújtott nemcsak technikai segítséget és támaszt, hanem
minden táborban biztos pontot, akár az autó volánja mögött, akár a hangosítást
kezelve, vagy bármilyen feladat megoldásában.
Nagyon
fogsz hiányozni azoknak az égetnivalóan rossz, aranyos, szeretnivaló
csibészeknek, akik mindig tudták – közülük való voltál Te is. Azért szerettek
annyira, azért kísérték minden lépésedet!
Ja,
és mégegy…
Csini!
Hol a söröm? Én búzát kérek!