Csini

„1976-tól kezdett gyerekekkel foglalkozni a volt általános iskolájában. Abban az időben az 1586-os számú Ságvári Endre úttörőcsapat ifijeit – túlzás nélkül – az egész országban ismerték kiemelkedő munkájuk miatt. Ebbe a pezsgő, a gyerekek mindennapjait támogató, szakmailag is elismert lelkes fiatal csapatba került Csini, a legendássá vált Horvát Tibor „Óriás” kezei alá.

 Ekkortól kötelezte el magát mindörökre az Úttörők és az Ifik mellett. Nem politizált, dehogy is, egyszerűen csak szerette a gyerekeket, a barátokat. Szeretett adni – a vidámságából, a szakértelméből, a lelkesedéséből, kifogyhatatlan energiáiból. Éveken keresztül nélkülözhetetlen alakja volt a nyári táboroknak Káptalanfüreden, Bélapátfalván, Csillebércen, Zánkán. Fáradhatatlan volt a gyerekprogramok szervezésében, lebonyolításában. Segítőkész volt a kicsik problémáinak megoldásában, legyen az valódi, vagy csak annak vélt. Empátiája nem hagyta, hogy akár egy nevetségesen jelentéktelen dolog mellett is elmenjen, ha az gyerekbánatot okozott.

 Mindezek mellett, Csini az évek alatt, a táborok amolyan „bármilyen problémát megoldó” mindenesévé vált. Ha valami olyan programot találtak ki a gyerekeknek, amiről Csini úgy találta, hogy annak örülni fognak, akkor nem volt az a lehetetlen eszköz, amit ne szerzett volna be valahogy. Pedig akkor még nem segített az internet, nemhogy mobiltelefont, de még telefont sem használhatott segítségül. Csiniben viszont volt intuíció, volt kitartás, volt kurázsi, és persze ott volt a sármja, a kapcsolatteremtő készsége, életigenlő lendülete, amivel azonnal szót értett bárkivel. Amikor egy-egy ilyen „lehetetlen küldetésből” sikeresen visszatért, türelmesen, sokat sejtető mosollyal fogadta a vállveregetést, de beszerző körútjairól részletesen mindig csak a program vége után számolt be a tábortűznél. Ezeket a történeteket hol hüledezve, hol hangosan röhögve hallgatta mindenki, mert sztorizni azt nagyon tudott.

 Később aztán - 1981-től - Tatán, a budapesti ifik legendás fellegvárában.

Később kivette részét a tatai találkozók szervezéséből is, a nosztalgiatáborok sem lehettek volna meg nélküle, akár a legendás Ladával, akár a Nagy Fekete Chevrolettel érkezett - sohasem egyedül, mindig zsúfolásig pakolva kellékekkel, eszközökkel, anekdotákkal és emlékekkel. Olyan igazi Csini-módon: Rendületlenül! Előre! 1990-től már a Lőrinci Ifik között is megtaláljuk őt.

 Hosszabb szünet után 2018-ban tért újra vissza a gyerekek közé, a paksi Bolyongó táborok szervezése és lebonyolítása során újra élvezhettük széles mosolyát, rendíthetetlen nyugalmát, duzzadó önbizalmát. Szükség volt rá, éppen úgy, mint a Bárka táborokban, Szárszón és Fenyvesen, sárga pólós fedélzetmesterként, ahol turnusról turnusra nyújtott nemcsak technikai segítséget és támaszt, hanem minden táborban biztos pontot, akár az autó volánja mögött, akár a hangosítást kezelve, vagy bármilyen feladat megoldásában.

Nagyon fogsz hiányozni azoknak az égetnivalóan rossz, aranyos, szeretnivaló csibészeknek, akik mindig tudták – közülük való voltál Te is. Azért szerettek annyira, azért kísérték minden lépésedet!

Ja, és mégegy…

Csini! Hol a söröm? Én búzát kérek!