2009. február 26., csütörtök

Freud

Azt mondta egy barátom a telefonba:

"Ok, ha legközelebb találkozunk, beszéljünk erről! Szívesen meghallgatom a véleményemet!"

És nem mondott valótlant!

maradnak Álmok...

A Maros-megyei RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógus Szövetség) elnökségi tagjától és az SZMPSZ (Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség) elnökétől kapott információk alapján eldőlt, hogy „A tökfejfaragástól a kötélpályáig… – avagy magatartási és beilleszkedési zavarokkal küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül” című képzésünk és ezzel együtt Szakmai Műhelyünk 2008, 2007, és 2006 után immáron negyedszer dicsekedhet azzal, hogy az előző évi jelentkezők nagy száma alapján ismét nem került be a támogatott képzések közé.

Köszönjük Pék László Úrnak, az SZMPSZ (Szlovákiai Magyar Pedagógus Szövetség) elnökének, Nagy Margitnak, a VMPSZ (Vajdasági Magyar Pedagógusok Szövetsége) elnökének, Czékus Géza Úrnak az Újvidéki Magyar egyetem pro-dékánjának személyes, írásos és telefonos támogatását, és azokét is, akik – akár anélkül is, hogy erről nekünk visszajelzést küldtek volna – a maguk kapcsolatait és lehetőségeit kihasználva helyi vagy regionális szinten közbenjártak ügyünkben! Sajnáljuk, hogy ez ezúttal is kevés volt.

Király Annamária, az OKM (Oktatási és Kulturális Minisztérium) Határontúli Magyarok Főosztálya vezetője támogatása szerint nem ér minket hátrány, mert mi minden évben úgyis olyan jól, sőt túl jól megszervezzük, illetve a mi képzésünket amúgy is nagyon jól ismerik a határon túl. Igen, ezt mondta.

Várjuk az OKM felhívásának megjelenését a támogatott képzések mellett igénybe vehető akkreditált képzésekről (a mi képzésünk ugyanis akkreditált, amely akkreditációt pl. Romániában már részlegesen elfogadnak az ottani pedagógus-továbbképzés pontgyűjtő rendszerében…), hogy kapcsolatainkat kihasználva ebben az évben is mozgósítsuk a képzésünk iránt érdeklődő jelentkezőket. 2008-ban 154 főt sikerült… ebből húsz fő részvételére kaptunk támogatást (a támogatott képzések között tavaly volt olyan, amelyik nem tudta kitölteni a 30 fős keretet, és a meglévő nyolc jelentkezővel nem került megrendezésre…).

Kérem további támogatásotokat! További aktuális programjaink (szakmai nap, élménypedagógia képzés, kisgyerekkori fejlesztés...) megtekinthetőek megújult honlapunkon http://www.kalandokesalmok.hu/.

Szépen leírtam? Nem volt könnyű.














2009. február 21., szombat

Educatio - Ratio nélkül, csak úgy , Kht.

ott voltam ma az Educatioban, késtem a Kontyfa képzés miatt, de még maradt szendvics, nem mentem hiába. A szakmai tartalom a tonhalas szintje alatt maradt, sajnálom... :-). A kávé minősége a hazai közoktatás színvonalán állt. Olyan helyes kis zöld naptárt kaptunk egy dossziéba csomagolva, fényképeset. így február 20-án jó hasznát veszem majd...

megbolondult a világ!

2009. február 18., szerda

Havas napok...

Hétvégén nagy hó volt Váradon, egész végig esett. Ma itthon is nagy hó van, szikrázó napsütéssel... gyönyörű.

megszűnt a saját Yahoo rádióadóm, amit még Pittsburghben kezdtem építgetni 2004-ben. Megszüntették, minden figyelmeztetés nélkül, mert a CBS átvette a működtetést. Szomorú voltam tegnap este...

Hiányozni fogtok... Ti és a többiek is a másik 400 előadó és nóta, ami szvazatot kapoztt tőlem...

Szerettem, hogy ha bekapcsoltam, mindig a kedvencemmel kezdődött... a 400 közül :-)

· Monday Morning Church Alan Jackson
· Walking In Memphis Lonestar
· Mud on the Tires Brad Paisley
· Sweet Southern Comfort Buddy Jewell
· July Morning [Live] Uriah Heep
· Gimme Shelter Rolling Stones
· Pilgrim Eric Clapton
· Ain't Gone 'N' Give up Stevie Ray Vaughan
· Questions Manfred Mann
· Baba O'Riley The Who
· Tonight I Wanna Cry Keith Urban
· Live Like You Were Dying Tim McGraw
· Te Quise Tanto Paulina Rubio
· Layla Eric Clapton
· Wonderful Tonight Eric Clapton
· Beautiful Mess Diamond Rio
· Private Investigations Dire Straits
· Anya Deep Purple
· Since You Been Gone Rainbow
· Bluest Blues Alvin Lee
· Nobody Does It Better David Sanborn
· Sympathy for the Devil Rolling Stones
· Into The Mystic Van Morrison
· I Don't Want to Miss a Thing Mark Chesnutt
· Come Away Melinda Uriah Heep
· Stargazer Rainbow
· Girl from Ipanema Stan Getz
· Hey Girl Ray Charles
· Comin' Home Baby David Sanborn
· A Sorta Fairytale Tori Amos
· Wombo Lombo Angelique Kidjo
· Detroit Diesel Alvin Lee
· Take It To The Limit Eagles
· Outside My Window Alvin Lee
· Cry Baby Janis Joplin
· Over My Head Fleetwood Mac
· Don't Fall in Love With a Dreamer Kenny Rogers
· In A Real Love Phil Vassar
· House of Pain Deep Purple
· Three Mississippi Terri Clark
· Dream [#] Buddy Guy
· Three Kisses of Love The Bee Gees
· Everbody Gets the Blues Kenny Wayne Shepherd
· Night I Fell in Love Boney James
· The Bluest Blues Alvin Lee
· Bungle in the Jungle Jethro Tull
· Beer in Mexico Kenny Chesney

2009. február 10., kedd

Six Pack! SIX!!!

Sorrendben:

A védelem egész évben...

A közönség az egész meccsen...

Harrison az elős félidő végén...

Santonio Holmes a legvégén, és aztán az emelvényen...
és így Big Ben kedden... Pittsburgh utcáin... immár HATODSZOR - MINT SENKI MÉG!

és a Steelers... mindörökké...

2009. február 4., szerda

"Becsülöm az esélyek iránti érzékedet..." /A hét mesterlövész/

Mennyi esély van rá, hogy a másfél éve az asztalomon heverő tüdőszűrő meghívólap élével beleáll a parketta résébe, amikor kidobom az előszobába?

Gondolom, rájött, hogy ha most lelapul, megint nem kerül rá sor másfél évig... ezért tett komoly erőfeszítéseket... :-)

Hány ilyen csoda volt az életemben... emlékszel?
  • egyszer Isi azt mondta, hogy hallgatna egy kis Korál-t. Se azelőtt, se azóta nem szólt Korál a Magyar Televízióban a monoszkóp alatt... (mi az a monoszkóp, kérdezik a rendszereváltás után születettek...). Csak akkor.
  • Akaliban egyszer oxival elrúgtam egy labdát, amit a hátam mögött Mészáros Pisti hozzámvágott...
  • össze kéne gyűjteni a többit is...

2009. február 3., kedd

Nick Hornby - Futball láz


"Az illető a kollégájának meséli, hogy kint volt az Arsenal meccsen, és az "Arsenal három-null-ra győzött a Liverpool ellen.". E rovat olvasói bizonyára rájöttek már, hogy szinte semmiről sem tudok semmit, de ha meg kellene neveznem egyetlen területetet, amelyhez értek, aakkor az az lenne, hogy mit mondanak az emberek egymásnak futballmeccs után. Nem nagy terület, tudom, de az enyém. Na szóval, le merném tenni a nagyesküt: olyat, hogy "az Arsenal hráom-nullra győzött a Liverpool ellen", még soha senki nem mondott, se az Arsenal futballklub, se az angol nyelv egész története során. "Megverte", "letépte", "elkente", "lemosta", "kicsinálta", "leradírozta", "ronggyá verte", "szarrá verte" és a többi, igen: "győzött", na ne!"
Nick Hornby
és a "Huligánok" c. film?
Let's go Steeleres!!!!

Superbowl


Igen, szuper!

TÁMOP-5.2.5.-08/1-2008-0084

Tárgy: Tájékoztatás

PAAMON Bt. Bányai Sándor ügyvezető részére

Tisztelt Bányai Sándor Úr!

Köszönjük árajánlatát, mely a TÁMOP-5.2.5. „Adj esélyt magadnak” gyermekvédelmi alap- és szakellátásban részesülő gyerekek és családjaik integrációs esélyének növelése című pályázat keretében megvalósuló felkészítő képzés megtartására szólt.

A programirányító menedzsment a beérkezett árajánlatok alapján döntött a szolgáltatást nyújtó partnerről. Sajnálattal értesítem, hogy a választás nem az Önök ajánlatára esett.

Debrecen, 2009. január 29.

Tisztelettel: B. Tiborné pályázati referens

Az emberi jóságról

Kedves Barataim!

Irtam egy szosszenetet a mai esti kalandomrol. Remelem, ti is elvezitek majd ugy, mint en.

Jo mulatast hozza! Puszi,
Grubi
________________________________________________

2009. február 2. 19 óra 41 perc

Most felhívott a Bányai. Keresett engem nála egy villamosvezető a 47-es villamosról. Egy kis táskában megtalálta a tesztlapjaimat.
?????
Bányai sem érti a dolgot, de megadja a nevet és telefonszámot. 20.15-kor lesz a Deák téri végállomáson.

Felhívom a számot. A villamosvezető nagyon kedves és roppantul örül a telefonomnak. Nála van a táskám, tesztlapok és más papírok vannak benne. Akkor 20.15-re ott leszek a Deák téren. Inkább 20.06-ra legyek ott, 20.15 már az indulás ideje.


Az első telefonhívás után 29 perccel később a Deák téren átveszem a piros sálas villamosvezetőtől („mert piros sálat nem sok villamosvezető visel”) a szakadt ajándékos zacskót. A papírok szét voltak szóródva a táska körül. Köszönöm, de nagyon. Ő azonban már egy másik lánynak segít, akinek elnyelte 300 forintját a jegyautomata. (És nem igazán a pénz a lényeg, hanem jegy kell, mert utazni szeretne.)

Épp csak belenézek a táskába, amikor a villamos tovább indul. Az élet is megy tovább.

A táska tartalma: első osztályos gyakorlatok az „ő” betű és a szótagolás gyakorlására 6 példányban fénymásolva, egy mandarin, pár mogyoró, egy blokk, egy cédula az APEH telefonszámaival. És a Kalandok és álmok (Bányai telefonszáma) és a Pressley Ridge Magyarország Alapítvány (az én nevem) szórólapjai.

A történetnek még nincs vége. Én megpróbálom a táskát visszajuttatni a tulajdonosának.


Gruber Andrea
Pressley Ridge
Közép- és Kelet-európai Regionális Igazgató