2013. március 16., szombat

Magyar állam, gyere ki a hóra!


Szerző: Gomperz Tamás

Annyira tudható volt, hogy ez is megtörténik, a Történelem ura így büntet.


Tüntettek a megszorítások ellen, aztán belekényszerítették magukat a folyamatos megszorításokba. Tüntettek a tandíj ellen, most ellenük tüntetnek a tandíj miatt.  Minden megismétlődik. Mekkora arccal beszéltek a felelősségről, az alkalmatlanságról, a polgárait cserben hagyó államról az augusztusi 20-i vihar után! Gyurcsány a hibás, Gyurcsány, takarodj!
Bezzeg ők, majd megmutatják, milyen a jó kormányzás. Azt persze nem sejtették, hogy ebben a színdarabban az időjárás is előkerül még egyszer. Pedig a komédiáknak ilyen a logikája. Ráadásul azt a vihart a tűzijáték előtt néhány órával észlelték, a mostani hóesésre viszont egy hete megállás nélkül figyelmeztet a Meteorológiai Szolgálat. Amikor ezen a télen először leesett az a fehér izé, amit állítólag hónak neveznek, akkor úgy meglepődtek, mint Kézdivásárhely lakói a lovon bevonuló Semjén Zsolt látványától. Valamennyi esemény kétszer kerül színre, először mint tragédia, másodszor mint Orbán-kormány.
Az első hónál a főváros bénult le, a mostaninál néhány ezer ember az autóban töltötte az éjszakát, mire felfedezték őket, szép keretes szerkezet, szerencse, hogy van ez a globális felmelegedés, mert ki tudja mi történne, ha még tél is lenne ebben az országban. Van valami, ami viszont tagadhatatlanul a liberálisok erkölcsi fölényét bizonyítja: abból a tényből, hogy a magyar állam működésképtelen, ők azt a következtetést vonták le, hogy minél kevesebb dolgot szabad rábízni. Kés, villa, olló, az állam kezébe nem való. A jobboldali konzervatívok :DDDDDDD ezzel szemben arra jutottak, hogy ha a magyar állam a legalapvetőbb feladatait sem képes ellátni, akkor parádézzon olyan területeken is, amelyek egész jól működnek nélküle.
Erős állam, dicsőség, központi akarat. Embereket kimenteni a hó fogságából mondjuk nem tudnak, de mobilszolgáltatást, nyugdíjbiztosítást, energiaellátást nyújtani azt igen. Éppen a bankokat próbálják kiszorítani, ahhoz is értenek. Ami jó, mert a hókotrás megszervezéséhez nem. A magyar állam ott múlt ki a fővárostól száz kilométerre 10 centis hó alatt.
Felelős természetesen nem lesz, leszámítva Bajnait, a főszereplő a színpadon marad. Nem távozhat, hiszen nem játszotta el az összes kulcsjelenetet. A szemkilövetés még hátravan.

A legjobb riportok, képek, helyszíni beszámolók pedig itt (folyamatosan frissül, mint a hóesés):

http://galeria.index.hu/belfold/2013/03/15/hosszu_orak_a_ho_fogsagaban/

http://www.travellina.hu/?page=hazai&id=22

http://magyarnarancs.hu/narancsblog/felelossegre-vonast-katasztrofa-hohelyzet-84006















Nincsenek megjegyzések: