Földes László: A Gulág
virágai, zenés dokumentum-dráma 2016 novemberében.
Szép este volt, a végén a
Fiam kezet foghatott Hobóval, és én megköszönhettem, hogy a Fiam életének éppen
úgy része lehet az Ő költészete, művészete, ripacskodása és rekedt hangja, mint
ahogyan az enyémnek is az volt (ha tizenöt évesen még nem is…), és ahogy az
enyémnek része ma is. Köszönöm, Hobó!
Az igazán csodálatos számomra az volt,
ahogy ebben az egyetlen előadásban is érződött az egész életmű teljessége. Az Esztrád
című Hobó Blues Band lemez 1986-ban jelent meg, és katonaidőm meghatározó élménye
volt („Megcsókolt, Anyámhoz lépett, annyit mondott: Ez a pokol!”). A Viszockij
album 1999-ben, tizenhárom évvel később került közönség elé. A Gulág virágai
2016-os produkció, tizenhét évvel az „Adjatok a kutyáknak húst!” után. Az
Esztrád és a Gulág között harminc év, HARMINC ÉV telt el.
Amikor a tegnapi
előadás kezdetét vette, Pál Lajos bácsi szaggatott harmonikafutamaival, a fiam
csodálkozva nézett rám oldalra: honnan a fenéből tudom én ennek a dalnak a
szövegét? És igen, a 2016-os előadás nyitódala Pál Lajos bácsi harmonikáján hitelesen
szólal meg, harminc évvel a lemezre rögzítés után is, gyomorszorító erővel,
mellbevágó és felemelő tisztasággal. És ugyanúgy része a műsornak két Viszockij
dal is, a zárószám (Adjatok a kutyáknak húst, NA!, aki kapja, marja!!) és a
csodálatos „Menyasszonyom tisztességgel elsirat majd…”
.
Időtlen időket fog át a
műsor, harminc évet Hobó munkásságából, harminc évet az én életemből, harminc
év letöltendőt Koba lágereiben, feltámadó és újra támadó Leninnel, a lét
elviselhetetlen abszurditásával.
Meg kell írni, el kell énekelni… Testvér, ha kijutsz innen élve…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése