Érdekes, én nem sportolóként ismertelek meg, hanem
trénerként többszáz kilométerre az otthonainktól, Szovátán, az Outward Bound
Központban, ha jól rémlik, akkor 2007 novemberében. Na, számold ki Te, hogy
hány éve! Johnny, Te meg én… én persze elveszettnek éreztem magam a két
kalandpedagógiai szakember, a két kötélpályás tréner között… de jól esett, hogy
sose éreztettétek velem, hogy még a bakancsomat sem tudom megkötni önállóan,
nemhogy egy rendes csomót…
😊
A profi, szarkasztikus nyugalom. Ez voltál mindig.
Testalkatodnál fogva is – rendíthetetlen. Imponált nekem.
A leginkább egyedi élmény, ami szerintem a
jelenlévők közül keveseknek adatott meg, hogy abszolút outsiderként elmehettem
Veled kosármeccsre úgy, hogy én még sosem voltam, azt sem tudtam, eszik-e vagy
isszák… és elmentünk együtt meccset nézni Szombathelyen. Istenem, olyan volt,
mintha Michael Jordannal mentem volna meccsre Chicagoban, mintha Maradonával
mentem volna meccsre Nápolyban, mintha… áh, nem is tudom… Istenem, milyen jó
volt sütkérezni a dicsőséged fényében, mennyire élveztem, hogy nem jutunk be a
helyünkre, mert Téged mindenki megállít, mindenki ismer, mindenki a hátadat
lapogatja, mindenki viccel („Jaj, miért nem vagy a pályán, ezeket még így is
lemosnád, dzsekiben és bakancsban…”) szóval egy LEGENDA mellett ülhettem.
Nagyon jó volt, nagyon büszke voltam a barátságodra.
Legutóbb valahonnan messziről autóztam hazafelé,
felhívtalak. Pont volt 5 perced – úgyhogy dumáltunk is bő 40 percet… Beszélgettünk…
a Holdfényligetről, az oktatásról, a szakképzésről, pedagógusokról, diákokról, az
emberekről, a világ dolgairól, az országról, kicsit magunkról is.
Köszönök minden együtt töltött percet, Szovátán, a Holdfényligetben,
Szombathelyen, a Mojo-ban, a Sportcsarnokban, a Mézeskalácsházikóban, ahová
befogadtál engem és a családomat, a közösen megtartott tréningen vagy akár
telefonon!
Boldog születésnapot!
(ha már megírtam... ne vesszen kárba :-) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése