Egy búcsú(?)koncert margójára (indulatos) / a bolond levele kisfiához

egy búcsú (?) koncert margójára (indulatos)

Hobó!

És én ezt is meg fogom bocsátani Neked!

Mert Te így is a legnagyobb hatású apostol, népművelő, lángoszlop és szirt maradsz az életemben…  de a méltán elfeledett Rejtő-lemez, és a Lakáj dal csak időpazarlás.

Persze, a Sportcsarnok kötelező helyszín ugyan, de sajnos, a színpada túl nagynak bizonyult és bizony fény és látványtechnika kell a betöltéséhez, és a videóvetítések színvonala ingadozó volt Egon és Mecky (minden idők legjobb képe róla!) képétől a C64-es Commodore képernyővédő szintű bugyborékokig meg csíkokig. És a banángeci nyalogatás mára már gusztustalan, ordenáré és undorító. 77 / 59 évesek vagyunk, nem kamaszok, akik azon tudnak élvezkedni, hogy most végre már ezt is szabad! És az is szar, hogy a kivetítő kameramanja nem tudja megkülönböztetni a gitárszólót az éppen pihenő zongoristától.

És a „Viharban születtem”-ből sem kell nekem wearetheworlds-show, na, jó, azt még meg tudom bocsátani, mert Mecky hangját sikerült olyan jóra kikeverni, mint utoljára a Nyári éjek asszonyában volt 1979-ben.

És igen, méltó Hozzád, hogy kiállsz egy nézőért (rajongóért…), akit épp’ a biztonságiak rángatnak ki…

És jó volt a szájharmonikás-gitáros-énekes fiú (Büdi Szilárd), bár sokáig azt hittem, Ő a Hé, magyar Joe-s Rácz József, de nem. De ő nagyon jó volt!

És az is jó, hogy dacolsz a COVID-dal, de ha betegség után 120 percet bírsz, akkor 120 percet kell játszani, és nem 180+-t, bármilyen kemény is ez. És értem, hogy a Sportcsarnok közönségét nem lehet hazaküldeni két óra után, és azt is értem, hogy a Csarnokot nem pótolja két Muzikum, egy Rózsa Műv Ház meg egyszer a dabasi sportcsarnok… És az is jó, amikor besétálsz a Hetedik alatt a közönség közé, de lihegni hallani Téged már fájdalmas, és elakadni, szótagokat kihagyni, téveszteni nem jó érzés hallani.

És Neked nem kell happybirthday torta, mert Te nem vagy egy csikidam-fiú…, és sosem fogom megérteni, hogy mit keresett, mit kereshetett a színpadon schmuckandor-féle senkiházi, mondd, ugye, nem, ugye, nem, ugye a koncertszervező Broadway mehet el a picsába? Reménykedem, még mindig reménykedem, hogy ők nem képesek megérteni a Hobó életművet… és nem valaki más.

Szívesen megnéztem volna, ahogy néhány évvel korábban a tortát a pofájába nyomva lerúgdosod és lepofozod a színpadról azt a darab szart. És utána eljátszhattátok VOLNA(!) a „Tudod, hogy nincs bocsánat”-ot, mert nincs, ezért nincs!

Köszönöm, Hobó, hogy vagy nekem, túl a Kopaszkutyán és a Vadászaton, Viszockij és I love You, Budapest, köszönöm, Bolond és köszönöm, Oroszlánszelídítő!

Köszönöm, Hobó!

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

KIEGÉSZÍTÉS: Hobó levele Kisfiaihoz FAcebook, 2022. február 18-án, öt nappal a koncert után

Kedves barátaim, tisztelt nézők!

A hazámban folyó elképesztő gyűlölködéshez, a megállíthatatlan járványhoz, hozzájött néhai társam és kollégáim elvesztése, a betegségem, így elég sötét időszakot élek mostanában. Keserű szívvel, nehéz köveket görgettem hónapok óta és nem voltam felkészülve ekkora nézőszámra, sem ilyen szeretetáradatra. Torokszorítóan szép érzés volt szembenézni Önökkel, nyolcezer nézővel.

Nem Hobo Blues Band emlékkoncertre készültem, nincsen semmiféle nosztalgiám. Megyek tovább azon az úton, amire 1978-ban léptem és a „Hé, magyar Joe!” nekem ma ugyanolyan fontos, mint az „Oly sokáig voltunk lenn”, a „Circus Hungaricus”, vagy a „Vadászat” volt. Még akkor is, ha nincs akkora közönségsikere, mint az előzőeknek. Sőt, abban bízom, hogy még újabb dolgokkal jöhetek elő.

Bár évtizedek óta jártatom a számat, hogy „a hétköznapok embere vagyok”, de ez az este felülírt mindent. Ilyen ünnepről és ünneplésről még álmodni sem mertem. Meghaladta a szocialista személyi kultusz minden kritériumát. (Itt jönnék Brezsnyevvel, de ma nem merek.)

Schmuck Andor megjelenése pedig vitt mindent. Ha Mick Jagger jött volna a színpadra a tortával, akkor sem döbbentem volna meg ennyire. Igazából a kivetítőn megjelenő két zanzibári hölgy köszöntőjét meg sem tudtam élni, mert véletlenül féloldalt néztem és megláttam Schmuck urat, aki végtelen kedvességgel mosolyogott rám és megölelt.

Életem talán legnagyobb sikere volt, hogy miután elénekeltem „A csermely halkan zúgott” kezdetű Schubert világslágert és senki sem dobált paradicsommal.

Az pedig, hogy a koncertet szervező Broadway produkció titokban idehozta az est fénypontját, - S.A. - arra mutat, hogy még nálam is nagyobb gengszterek is vannak a szakmában.

Gál Isti, Kiss Zoli és Igali Csanád évek óta játszanak velem, György Attila pedig nemrég csatlakozott, így csak Büdi Szilárd nevezhető vendégnek, aki több Hobo számot tud, mint én. Ám utólag úgy tűnik, nem volt ellenükre, hogy elviseljenek.

Le kell hogy írjam, hogy ilyen szintű kiszolgálást, reklámot és odafigyelést eddigi pályafutásom során még nem kaptam. Köszönet érte Kovács Szilviának, Szabó Andrásnak és a Broadway produkció munkatársainak.

Mellettük Szabó Attila volt a személyem körüli miniszter, aki minden lépésemre odafigyelt, a színpadról is ő szedett le, ráadásul a zanzibári hölgyeket ő vette rá a „Happy Birthday To You” előadására és felvételére, így lehetséges, hogy jövőre Mumbulu Bumbulu zanzibári kultuszminiszter meghívására viszonzásul ott fogom előadni a „Zwillinger Lola” című áriámat.

A kivetítő képeit és filmjeit a „nagy” Krokavecz Viktor szerezte-tervezte, míg a Szatyi produkció kiváló berendezéseinek használatával Herr Ottó Tivadar hangosította a bulit.

Ilyen hadsereggel a hátam mögött volt bátorságom József Attila „A hetedik”-jét az emberek között mondani, de annyian akartak velem együtt énekelni, hogy a dolog „művészi” része elveszett, ám megbizonyosodhattam arról, hogy sokszorosan többen ismerik a verset, mint ahányan belekiabáltak a mikrofonba. Fantasztikus volt hátulról látni a sok boldog embert, akiknek fogalmuk sem volt, hogy ott lopakodik mögöttük az öreg ripacs.

Az az energia ami ezen az estén Önökből áradt felém, hosszú időre elég ahhoz, hogy ne sajnáljam magam és ne nyavalyogjak állandóan a világ folyásán.

Valamikor azt írtam, „a szabadság magányos dolog” és ezt magamra értettem. Hát lehet, hogy ez akkoriban igaz volt, de vén fejjel örömmel látom, hogy nem vagyok egyedül és szabad maradhattam.

Köszönök mindent. Isten megáldja Önöket!

Tisztelettel Hobo

(Közbevetés tőlem: NEM! NINCS BOCSÁNAT!)

Utóirat.

Számtalan kérés érkezett a dalok listájáért. Íme:

1. Prológ

2. Halál apa blues

3. 45-ös blues

4. Lakájdal

5. Csillagok

6. Ki vagyok én?

7. Gazember

8. Rolling Stones blues

9. A család

10. Operett

11. És jött a két Latabár

12. Leila, az arab démon

13. Gorcsev

14. Kisember

15. Circus Európa

16. Oroszlánszelídítő

17. A fattyú

18. Lakoma

19. Hajtók dala

20. Mesél az erdő

21. Farkashajsza

22. Blues Jim Morrisonnak

23. A vadászok kivonulása

24. Éjszakai Budapest blues

25. Az új Magyarország

26. Hashajtó sajtó

27. Adj menedéket

28. Országút blues

29. Torta

30. A hetedik

31. Kerítés mögött fegyveresek (benne József Attila: Gyönyörűt láttam)

32. Hobo blues II. (Charlie, Presser, Kóbor, Hobo)

Ráadás

33. Túl az Óperecián

34. Johnny B. Goode

Mi, Hatvanasok...

 Köszönet Révész Gyurinak, a gombaiak örökös Csapatvezetőjének, és Trencsényi Lacinak, az Országos Elnökség tagjának, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökének!

 

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Bányai Sándor, a Kalandok és Álmok Szakmai Műhely vezetője

www.kalandokesalmok.hu

Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit. Azzal a megható mondattal gondoltam kezdeni az előadásomat, hogy én mindent az ifivezetésnek köszönhetek. Ez így volna, ha nem lenne itt a Kontyfa iskola, de itt van a volt igazgatóm, igazgatóhelyettesem: én tehát az ifivezetésnek ÉS a Kontyfának köszönhetek mindent. Sokkal inkább úgy mondanám, hogy az ifivezetés volt az alap, amire épült minden, és teljesedett ki a Kontyfa Iskola egyedülálló közegében.

 

1990-től a Kontyfában voltam szabadidő-szervező. Ifivezetőként szerzett tudásomat, tapasztalatomat kamatoztatva, talán az első szabadidő-szervező az országban, még messze azelőtt, hogy ez (legalábbis egy rövid időre…) kötelezővé vált volna minden 300 tanulón fölüli létszámú iskolában. A Kontyfában megszerzett ismereteimet később arra használtam föl, hogy pedagógus továbbképzéssel kezdtem foglalkozni, akkreditált továbbképzésekkel. Először rendezvényszervezés, táborszervezés témakörben. Aztán egy véletlen szerencsesorozatnak és természetesen egy ifivezetőnek, Gruber Andreának köszönhetően eljutottam az Egyesült Államokba, ahol tanultam egy élménypedagógia nevű pedagógiai megközelítést.

Ebben visszaköszönnek a Cserkészmozgalom és a Magyar Úttörők Szövetsége legjobb hagyományai, tehát semmi nem volt ott új a nap alatt, azért mégis újat tanultam. És ezután ezt az élménypedagógiát kezdtem pedagógusoknak továbbképzés formájában tanítani.

 

Ezt az élménypedagógiát, mint önálló pedagógiai megközelítést próbáljuk jelenleg is oktatni a Kalandok és Álmok Szakmai Műhelyben. Valamivel több, mint 3000-en végezték már el, szerte a Kárpát-medencében, mindenütt, akár több nyelven is zajlanak a képzéseink, továbbképzéseink.

Tulajdonképpen ezzel foglalkoztam, aztán egy felkérésnek köszönhetően eljutottam a Pécsi Tudományegyetemre, és ott elkezdtem élménypedagógiát tanítani fakultatív tárgyként. Óraadóként vagyok ott jelen, az élménypedagógia fakultatív tárgy, 2 kreditet ad, pszichológus lányok és testnevelő fiúk szoktak jelentkezni, és kezdetben hihetetlen alacsony aktivitással próbálnak jelen lenni. Az első órán némi köntörfalazás után mindig megkérdezik, hogy mi az a legminimálisabb részvétel, és az a legeslegkevesebb aktivitás, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy nekem már ne legyen szívem kirúgni őket. Engem aggodalommal tölt el, hogy ezzel a megközelítéssel végeznek (tanár szakon!), és arra próbálok törekedni, hogy az első óra olyan legyen, hogy aki azt túléli, az maradjon, aki pedig nem, az menjen! Egyáltalán nem tartom bajnak, ha soha többé nem látjuk egymást, tehát olyan sokkhatás érje őket, kimozdítva őket a megszokott komfortzónájukból, aminek hatására el tudják eldönteni, hogy van-e erre szükségük. Nagyon-nagyon büszke vagyok arra, hogy visszajönnek, többen is, és nagyon büszke vagyok arra, hogy kíváncsiak erre a pedagógiai megközelítésre, és nagyon büszke vagyok arra, hogy aztán dolgozhatom velük együtt táborokban.

És akkor itt térnék vissza arra, hogy az ifivezető értékeket hogyan tudom átadni manapság

2017-ben megkeresett a Magyarországi Református Egyház azzal, hogy egy hátránykompenzációs projektre szeretnék meghívni szakmai megvalósítóként a Kalandok és Álmok Szakmai Műhelyt. 6500 gyerek táboroztatásáról van szó egy négyéves projektben. Körülbelül 300 fiatallal dolgozunk, jelentős része önkéntes, ők kapnak valamit abból, amit mi ifiként megéltünk és megéreztünk. Biztos, hogy kapnak valami hasonlót, és azt remélem, hogy 2020-ban is értékes számukra az, amit kapnak.

Nem problémamentes az együttműködés a Magyarországi Református Egyházzal. Nyilván ki kellett alakítani a velük való együttműködésben, meg kellett mutatni, hogy mi ehhez értünk, ennek a szakmai részéhez, el kellett fogadtatni magunkat, ki kellett harcolni, hogy ez egy ökumenikus dolog legyen. Teljesen függetlenül attól, hogy ki hívő vagy nem hívő, ha hívő, akkor milyen hitben hisz. Ezzel voltak konfliktusaink és nehézségeink. Két éve tart a projekt, még két év van hátra, folyamatosan fejlesztjük.

Arra is jók voltak ezek a táborok, hogy iszonyú nehézségek árán (hiszen én már pedagógus továbbképzéssel foglalkoztam, és nekem jó volt tanárokkal, tantestületekkel dolgozni) rávettem magam, hogy újra gyerekek közé menjek. Projektvezetőként és táborvezetőként mindig lett volna mit csinálni a laptopon, de rákényszerítettem magam arra, hogy menjek állomásvezetőnek, játékot tanítani, játszani a gyerekek közé. Borzasztó nehéz volt, nagyon elszoktam tőle.

  

Egy pedagógus-továbbképzési programon azt mondták, hogy „Maga könnyen beszél, látná csak az én hetedikeseimet, kíváncsi vagyok, mit tudna velük csinálni!” Én akkor azt mondtam, hogy oké menjünk oda, és nézzük meg mit tudok csinálni a hetedikes kemény társasággal. Mi lehet a legnagyobb baj?

- Meg fognak enni – mondta a pedagógus

- Megesznek téged is aki négy éve tanítod őket, jobban meg engem sem fognak megenni.

És akkor így elkezdődött egy új szakasz, és most újra rendszeresen tartok gyerekfoglalkozásokat.

Együtt jó – ez a projektnek a neve.

Kiajánlottunk kétnapos élménypedagógiai foglalkozásokat akár a határokon túlra is, elmegyünk, és élménypedagógiai foglalkozásokat tartunk gyereknek.

Elhívtak óvodába foglalkozást tartani, nehéz volt, nagyobb gyerekekhez vagyok, amikor játékot vezetek. Az élménypedagógia alaptételének megfelelően igyekszem magamat is kívül tartani a komfortzónámon, tanulási zónában tartva magamat, annak minden örömével és nehézségével.

 

Ebben próbálom kamatoztatni mindazt, amit tőletek tanultam ifiként vagy a Kontyfában. Nagyon szépen köszönöm, hogy tőletek tanulhattam!

 

Száz év magány

 Egy régesrégen törölt bejegyzés megtalálva, újratöltve...

"- Gyere ide! – Mondta a férfi.

 Ő szót fogadott. Az ágy előtt, jeges verítékben, megállt, és úgy érezte, csomóba ugranak a belei, amint a férfi az ujja begyével megsimogatta a bokáját, azután a lábikráját, azután a  combját, s közben ezt suttogta:

- Ó, húgocskám, húgocskám.

 Rebecának emberfeletti erőfeszítésébe került, hogy el ne pusztuljon, amikor egy bámulatosan kormányzott cikloni erő a derekánál fogva a magasba emelte, három mozdulattal letépte róla a fehérneműt, és úgy szétmarcangolta, mint egy kismadarat. Épp csak hálát tudott adni az Istennek, amiért a világra jött, majd önkívületben belezuhant az elviselhetetlen fájdalom elképzelhetetlen gyönyörébe, és elmerült a gőzölgő mocsárban, a függőágyban, amely itatóspapírként szívta magába kiömlő vérét."