Miért a sportolók sértegetése?
Bosszankodva olvastam a Népszava sportrovatában az alábbi megállapítást: gyalázatos magyar szereplés az olimpia negyedik napján – Schmitt Pál szerint versenyzőink szív és hit nélkül versenyeznek –, ha Gyurta és Cseh nem szereznek ezüstérmet, akkor Pekinget katasztrófa sújtotta övezetnek lehetne nyilvánítani. Miért a hisztérikus hangvétel, a sportolók sértegetése? Biztos vagyok benne, hogy azt a teljesítményt nyújtották, amire a verseny idején képesek voltak. Ha nem használtak doppingszert, siránkozás nélkül kell tudomásul venni, hogy az ellenfelek jobbak voltak. Amint azt is tudomásul kellene venni végre, hogy a versenysportban való részvétel a sportoló (akár idézőjelbe is tehetném a szót, ha maradi lennék) oldaláról vállalkozás, ami jelentős jövedelemmel, éremszerzés esetén külön jutalommal, sőt nyugdíjjal is jár. A rendezés oldaláról nézve pedig a benne részt vevőknek, közöttük emeritus sportolóknak nagy fizetéssel jár, továbbá munkát és bevételt jelent a vendéglátóiparnak, az idegenforgalomnak. Nem lebecsülhető a sportszergyártó vállalatok nemzetgazdasági jelentősége sem. A versenysport a XXI. században gazdasági ágazat, nem a „mens sana in corpore sano” (ép testben ép lélek) ókori követelményének megvalósítása. Gerevich Aladár 1936-ban még szabadságot vett ki a Nemzeti Bankban, hogy Berlinbe utazhasson versenyezni az olimpián. Korunk versenysportjában ma már csak a sportot hivatásszerűen űzők képesek – stílszerűen szólva – labdába rúgni. Büszkék lehetünk, ha sportolóink győznek: tiszteletükre eljátsszák a magyar himnuszt, helyezést érnek el, de nem nemzeti gyász, ha nem sikerült győzniük. Hogy is mondta volt (a sírjában alighanem forgó) Pierre de Coubertin: a részvétel a fontos, nem a győzelem.
Dr. Del Medico Imre, Budapest
Bosszankodva olvastam a Népszava sportrovatában az alábbi megállapítást: gyalázatos magyar szereplés az olimpia negyedik napján – Schmitt Pál szerint versenyzőink szív és hit nélkül versenyeznek –, ha Gyurta és Cseh nem szereznek ezüstérmet, akkor Pekinget katasztrófa sújtotta övezetnek lehetne nyilvánítani. Miért a hisztérikus hangvétel, a sportolók sértegetése? Biztos vagyok benne, hogy azt a teljesítményt nyújtották, amire a verseny idején képesek voltak. Ha nem használtak doppingszert, siránkozás nélkül kell tudomásul venni, hogy az ellenfelek jobbak voltak. Amint azt is tudomásul kellene venni végre, hogy a versenysportban való részvétel a sportoló (akár idézőjelbe is tehetném a szót, ha maradi lennék) oldaláról vállalkozás, ami jelentős jövedelemmel, éremszerzés esetén külön jutalommal, sőt nyugdíjjal is jár. A rendezés oldaláról nézve pedig a benne részt vevőknek, közöttük emeritus sportolóknak nagy fizetéssel jár, továbbá munkát és bevételt jelent a vendéglátóiparnak, az idegenforgalomnak. Nem lebecsülhető a sportszergyártó vállalatok nemzetgazdasági jelentősége sem. A versenysport a XXI. században gazdasági ágazat, nem a „mens sana in corpore sano” (ép testben ép lélek) ókori követelményének megvalósítása. Gerevich Aladár 1936-ban még szabadságot vett ki a Nemzeti Bankban, hogy Berlinbe utazhasson versenyezni az olimpián. Korunk versenysportjában ma már csak a sportot hivatásszerűen űzők képesek – stílszerűen szólva – labdába rúgni. Büszkék lehetünk, ha sportolóink győznek: tiszteletükre eljátsszák a magyar himnuszt, helyezést érnek el, de nem nemzeti gyász, ha nem sikerült győzniük. Hogy is mondta volt (a sírjában alighanem forgó) Pierre de Coubertin: a részvétel a fontos, nem a győzelem.
Dr. Del Medico Imre, Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése