2017. december 29., péntek

Ferenc Pápa

Bayer Zsolt szerint a pápa “hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az”. Továbbá „Ne képzelje azt, hogy amit ő mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni…” Bayer „argentin libsi”-nek, később "derék liberális, gender-ben hívő marhá”-nak titulálta az egyházfőt. Egyelőre nem találkoztunk a Magyar Katolikus Egyház hivatalos reakciójával.



·         1. „Panaszkodni tilos!” Egy ilyen feliratú táblát akasztott ki lakosztálya ajtajára a pápa, számolt be róla a minap a La Stampa olasz napilap. „Ahhoz, hogy jobbá váljunk, képességeinkre kell koncentrálni saját korlátaink helyett: hagyj fel tehát a panaszkodással, és tégy azért, hogy javíts az életeden!” – olvasható a táblán az apró betűs felirat, amelynek szerzője, Salvo Noe olasz pszichológus személyesen adta át Ferenc pápának a táblát június közepén egy vatikáni audiencián. A pápa nagyon megörült a táblának, hiszen ő maga is sokszor hangoztatta már, hogy az evangélium üzenetét örömmel hirdető hívőket szeretne maga körül látni, az Evangélium öröm kezdetű apostoli buzdításában pedig azt írta: „a keresztényeknek néha olyan az arcuk, mintha savanyúságot ettek volna ahelyett, hogy örülnének keresztény életüknek.” (MTI)






·         2. „A legfontosabb, hogy aki nem hisz Istenben […] még viselkedhet jó vagy rossz emberként. A nem hívőknek a lelkiismeretüket kell követniük” – írta még 2013 szeptemberében a pápa a La Repubblica olasz lap publicistájának, amikor az megkérdezte tőle, mi lesz azokkal, akik nem hisznek Istenben. Ferenc pápa bár óvatosan fogalmaz, gyakorlatilag azt mondja: az is üdvözülhet, aki ateista. (La Repubblica)

·         3. „A katolikus egyháznak, vagyis a keresztény embereknek bocsánatot kellene kérniük a melegektől.” Ezt már tavaly nyáron mondta a pápa, egyúttal megjegyezte: nem szabad kirekeszteni a melegeket, el kell őket fogadni és támogatni kell őket a hitükben. Ennek volt egy 2013-as előzménye is, amikor az egyházfő kijelentette: „Ha egy ember meleg, keresi Istent, és jó szándékú, ki vagyok én, hogy elítéljem?” (Guardian)

·         4. „Képmutatás kereszténynek mondani magad és közben elüldözni egy menekültetvagy valakit, aki segítséget keres, aki éhes vagy szomjas, eltaszítani valakit, akinek a segítségemre van szüksége.” Ferenc pápa menekültügyben is sokszor megnyilvánult, ezt 2016 őszén mondta, Máté evangéliumának híres 25. fejezetével kiegészítve: „Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok.” (Crux)

·         5. „Ez mindig így van: a házasságban mindig veszekednek. Egyes esetekben még a tányérok is repülnek. Ti most nevettek, de ez az igazság. Azonban nem kell ezért szomorkodnunk. Ilyen az emberi lét. Titka azonban az, hogy a szeretet erősebb annál a pillanatnál, amikor veszekszünk. Ezért tanácsolom mindig a házaspároknak, hogy amikor veszekednek, soha ne fejezzék be a napot kibékülés nélkül. Mindig béküljenek ki! Nem szükséges az ENSZ-et hívni, hogy otthon békét teremtsenek! Elég egy kis gesztus, egy simogatás, egy köszönés, és másnap újra kezdődik a házasélet. Ilyen az élet: így kell előrehaladni, bátorsággal, közösen megélve. Nagy és szép dolog ez!” Ferenc pápa a házasságról 2014 áprilisában elmélkedett így. (Magyar Kurír)


Nincsenek megjegyzések: