2008. december 28., vasárnap

Kedves Éva Néni!

Ezúton küldöm internetes naplóm (másnéven: blog-om…) elérhetőségét. Csak rá kell klikkelni, és reményeim szerint bejön. Íme: http://rabanya.blogspot.com

2008 augusztusában kezdtem vezetni, részben napló, részben írásmű, de belekerülnek újságcikkek, mások által írt levelek, sok korábbi írásom, levelek, naplórészletek, versek és irodalmi idézetek (ez utóbbiak mások tollaiból…, versre azért még nem vetemedtem….). Amit biztosan én írtam, és figyelmedbe ajánlanám:
· Ötkarikás szemmel (augusztus)
· A világ leghaszontalanabb gyűjteménye (szeptember)
· Csak egy pillanat volt (október)
· Sok dolgom van (november)
· Crown Ambassador és Túl az első éjszakán (december)

De hát persze bármelyiket és mindegyiket…. Szeretem, hogy fényképekkel lehet kifejezőbbé tenni, illusztrálni

Minden benne… Szerelem, munka, sport, a gyerekeim, a mindennapjaim, a Dal, a Tánc, a Csók, a Gól…

A legrégebbi írás ( a 2000. év sikerlistája…) 200 végén készült, a legújabb (a töltöttkáposzta receptje) alig néhány napja. Egységes szerkezetet, koherens szemléletmódot… ilyesmit… jobb nem keresni. De én élvezem… Talán érdemesebb visszafelé olvasni, 2008 augusztusában elkezdeni és a mai nap felé haladni… de persze ez is mindegy, nem szükséges taratni az időrendi sorrendet sem… és persze, nem kell elejétől végig olvasni, ahhoz már hosszú, itt-ott biztos dagályos…

Csak kevés ember látta, kívülről nem elérhető, nem is szánom igazán publikusnak, csak azok látták, akiket meghívtam, biztos, hogy huszan sincsenek… te vagy az első, akinek ajánlom is, és nem csupán átküldöm az elérhetőséget kommentár nélkül.

Részben csatlakoznak hozzá internetes fényképalbumok is, ezek elérhetősége: http://picasaweb.google.com/kalandokesalmok

Hát ennyi, és köszönöm a bíztatást – 1978 óta folyamatosan…

Bányai Sándor
IV. c

2008. december 27., szombat

V' Moto-Rock 2008 december 22. Debrecen

A pirossal jelölt számok hangzottak el a koncerten.

A kékkel jelöltek hiányoztak

1. Ezer fal, ezer szó, ezer dal
2. Nekem így, neked úgy
3. Légy a tűz nekem
4. Mutasd, énekeld, vagy szólj már
5. Nekem a végtelen marad
6. Száz lóerő
7. Csak szeretetből
8. Valami kéne
9. Gyere, szállj velem!

1. Gépnek születtem
2. Állj el az útból
3. El kell, hogy engedj
4. Blues
5. Nincs középút
6. Soha nincs szerencsém
7. Nekem így jó
8. A sátán
9. Gyere és szeress!
10. Várj, míg felkel majd a nap

1. A gömb
2. Boszorkányéj
3. A cél
4. Pedál
5. Gyertyák
6. Új év
7. Jégszív
8. Világvevő
9. Ne hagyd meghalni a rock and rollt
10. Angyallány
11. Barbara

1. Garázskijárat
2. Ébresztő
3. Te vagy a No1.
4. Kínai lány
5. 1001. éjszaka
6. Szerelem napja
7. Nem vagy túl távol
8. Tépjél szét
9. Álmodj még egyszer
10. Rázd meg Baby

1. Olajat a tűzre
2. Kártya
3. Hadd legyek én az orvosságod
4. Kulcs
5. Otthon vagyunk
6. Fekszem az ágyon
7. Az kell a lánynak
8. Szédült nyár
9. Mélyvíz
10. Mért adnánk fel

1. A fény felé
2. Törd be a szívem
3. Megszakadt egy kapcsolat
4. Szerelemördög
5. Esőt sír az ég
6. Tűzvarázsló
7. Megy ahogy jött az egész
8. Csak a vágy ölel át
9. Miért

Motor Boogie
Ez az, ami igazán kell
Mozdulnod kell
Jöjj hát
Repülök a fénybe

A karácsony vége

Végül aztán belázasodott Zorán is.
Gastroblog: a "Töltöttkáposzta Multikulti-tréning módra" pontos receptje:
  1. A legnagyobb fazékban felteszem főni a nyers káposztát egészben
  2. Beáztatom a Korondi káposztásedényt
  3. 60 dkg darálthúshoz veszek 10 dkg 12 dkg rizst
  4. Épp' csak annyi vízben, amennyi ellepi, félkészre előfőzöm a rizst
  5. Közben összekészítem a tölteléknek-valót: darálthús, a rizs, só, tojás, pirospaprika, bors, hagyma (fel kell vágni), fokhagyma... mi kell még? kevés majoranna, csombor, lestyán
  6. iszok 1 dl. 2 dl. fehérbort
  7. A forró vízből kiveszem a káposztát és rétegenként lefejtem a leveleit. 4-4 réteg után mindig visszateszem, hogy újra főjön, és leválljon a következő 4 levél
  8. a lefejtett levelek középső vastag ereit kivágom, a nagy leveleket kettévágom
  9. lett 25 levél, 16 fél a nagyobbakból, és 8 a kisebbekből egész
  10. megcsinálom a tölteléket: felvágok 2 fej hagymát, felvágok majdnem egy fél fej fokhagymát, só, fokhagymasó, bors pirospaprika, majoranna, 2 tojás
  11. összekeverem
  12. só, fokhagymasó, bors pirospaprika újból, a majorannát kifelejtem
  13. kész a töltelék, fejben elosztom 24 felé, 4 felé vágom a tálban
  14. tölts!
  15. hogy lett a 16 + 8 = 25 (!) levélből 29 töltelék, azt nem tudom...
  16. feldarabolom a pár kolbászt 2-3 ujjnyi nagyobb darabokra
  17. A füstölt csülköt levagdosom a csontról, jó nagy darabokban
  18. A maradék húsos csülökcsontot mélyhűtőbe teszem az újévi lencseleveshez, hogy Bacher Iván is büszke lehessen rám
  19. bepakolok az edénybe, ami eddig ázott. Alulra savanyú káposzta + kolbász + csülök
  20. aztán több rétegben töltelékek, közé savanyú káposzta + kolbász + csülök
  21. A tetejére hús, a legtetejére megint savanyúkáposzta
  22. feltöltöm a káposzta főzőlevével (túl-...)
  23. Ekkor hajnali 3 óra van. Felrakom főni. Úgy tervezem, 6-ra lesz kész.
  24. Közben fokozatosan egyre kisebbre csavarom a gázt, végül már alig 1-es 2-es fokozaton lesz
  25. hajnal fél hatkor lejövök hozzá, de nem veszem ki, nem nézem meg... az illat mindenről meggyőz
  26. Hatkor lezárom.
  27. hagyom a sütőben, hogy minél lassabban hűljön ki. Fog ez menni, mert Viki közben főzni fog
  28. Jó lett. Már délután volt, amikor megkósoltam, addigra ki is hűlt. A csülök bőre elolvadt a számban.
  29. Hááát, a sütőt kipucolni utána... háááát..., az nem könnyű. A túltöltött edényből kifröcskölő zsíros lé szép feketére szenesedik az alátét-tepsin, az edény oldalán, a sűtő ajtaján... mindenütt.
  30. még van belőle, ha kérsz, megkóstolhatod!
  31. 85, 2 kg. vagyok, az elmúlt félévben csak egyszer voltam ennél több :-(





2008. december 26., péntek

2004 - Az év legjei és leglegleg... jei

Munka
Legjobb…
· Az év legjobbja képzése, az év csapata, az év munkája és az év hangulata: Mind Mártély!
· Döntése: 1., remélem, Pitts. (Hááát…? 2004-11-15) 2., A Paamon Bt. létrehozása, 3., A Kontyfa végleges elhagyása
· Legjobb munkája: két turnus határontúli képzés: Mártély és Túristvándi
· Konferenciája: Zánka SZOK – a 4 elvesztegetett év az életemből…
· Képzése: 1., Mártély 2., Túr 3., a debreceni képzés Árpád Vezér ált isk 19 fő – micsoda csoport! 4., Cemea – Gyerekparadicsom; 5., Pesti képzés a Lenhossekben május – Mester(i) képzés! 6., Nyíregyháza pedagógusok vállalkozási ismeretei: Ház-Ancsa-Vzsolt
· Önkéntes képzése: csak Szováta, Ervecit!!!
· Tapasztalata: a „Kalandok és Álmok az iskola falain belül...” nem marad el a világszínvonaltól

Biznisze:
· 1., Mártély – hála Sarinaynak és Főleg Borsónak – ez mondjuk 2005. január közepétől számít jó üzletnek, amikor végre kifizették… 2., a Sulinet, mint az egyetlen, ami állandó és folyamatos… de szerencsére rögtön 2005 január elején ezt is megfelezték, a munka megnövelésével együtt… majd fel is mondták 3., a debreceni képzés Árpád Vezér ált isk 19 fő.
· Lehetősége: 1., Pitts 2., Raabe (hááát, hááát 2004-11-15)
· Az év legkönnyebben keresett pénze: volt ilyen?
· Legfeleslegesebben elvesztett, elvett pénzei: Mobilitás pályázatelbírálási díj 51.000, Balu fizettet velünk 25.000 Ft.-ot az ingyenteremért, majd utánamtelefonált az 1200 Ft.-os megmaradt büfészámla miatt.
· Mondata: nem új munkák után kell futni – hanem a meglévőket kell jól csinálni!!!

Tananyagok
· Előadása: A Minden GYerek számít konferencia Tiszadobon – a neverending kifizetésével…
· Leggyengébb előadása: Mártély, szabadidőpedagógia – méltatlan volt, még ha fontos is. Addigra kibeszéltem magamból a szavakat… az a két laptopos kivetítés pedig… közép-európa a XXI. században…
· Oktatóanyaga: a töklámpakészítő anyag a Sulinetre. Kiherélte: Horn Marci 2008 karácsonyán újra megjelent a NET-en,. Nikó megtalálta
· Oktatójátéka: az elefántmosás energizer Mártélyon és Szovátán…
· Prezentációja: A pittsburghi záróprezentáció az Advisori teamnek
· Legfelemelőbb pillanata: Pittsburgh, prezentáció után a helyemre menve Jim Chief megölel, és azt mondja: I’m proud’ – és a pénteki prezentáció utáni megkönnyebbült pillanatok. A debre képzés vége, a pesti képzés vége, A mártélyi honfoglalás utáni képzészárás

Legrosszabb
· Legnagyobb szégyene: 3 perc munka után állást kínáltak Grubinak a Nemzeti Fejlesztési Tervben
· Vesztesége: A Vészcsengő csapat végleg
· Legeslegfaszabb rendezvénye: G. március 15-éje és talán még ezt is beelőzi G. EU csatlakozási napja!!!
· Legkeservesebb képzése: IX kerület minden ½ 3-tól ½ 4-ig – és mégis milyen pozitívan jöttünk ki belőle!

Munkatársak
· Csoportja: a debreceni képzés Árpád Vezér ált isk 19 fő és a pesti képzés 12 fő Mártély 31 – vagy legalábbis majdnem mind, és az Ervecit, és Túr
· Csapata: Mártélyban reménykedem… ÉS IGEN, IGEN, IGEN!!!
· Leghülyébbje: a Raabe tanácsadó testület iskolaigazgatók, V. Sz. – Pedagógus-továbbképzési Központ és az „az oktatás nonprofit ágazat” című dumája Z. M. is ott van a nyír pedintézet teheségtelen rendezvényszervezője…
· Legkellemetlenebb emberei: a Mártélyi elégedetlenek az Ady líceumból
· Csalódása: Enikő a GyISM-ben, Házikó az animátorakkredítációban, Ferenci Zoli jótanácsa a Vészcsengő megbeszélés elhallgatásáról Enikő előtt, Mák Andi erdei iskola anyaga, Csaba Mártélyi lemondása, Horn Marci is beleerősített…, a pénzügyi szárny
Projektek
· Projektje: G+S Pressley, T+S Animátroképzés, S – szabadidő-szervező. Ennek így kell lenni! (Háááát hááát háááát 2004-11-15 Hűűű, most ez a lista nagyon érdekesen néz így ki… gyakorlatilag semmi sem lett így: 2006-01-31-én se pressley in Hungary, se animátorképzés, se szabadidő-szervező…)
· Sikere: a Raabe Szabadidőkalauz – Pittsburghben kinyitni az ajtót, kilépni az utcára, felnézni az égre, megfogni a két oszlopot, és aztán dolgozni tovább… - hálatelt szívvel
· Ámokfutása: márciusi USA kiutazás előtt, és maga az USA tartózkodás is valahol, bár nem annyira azért
· Megkönnyebülése: az Orbán Viktor-féle számítógép pálya lezárulása, 2., a Kontyfa a végére – Kösz, Oszi!
· Csalódása: a Pittsburghi álmok vége, a Dayschool értelmetlen hospitálása, és a két TC, Sió pálya, Cucu pálya, Zánka létszám
· Kimaradt lehetősége: 1., Freetime activities for Re-ed a képzési piramissal, amire Grubi és így a Pressley nem volt vevő…2., a dombóvári képzés – soha többé nem jelentkeztek…
· Felelőtlen butasága: nyárra elmaradni és eladósodni a Sulinettel
· Rétestésztája: Tiszadob kifizetése nagy keservesen…

Emberek
· Embere: január: Miklósfalviné - Debrecen Nyár: Ancsa, Sarinay, Borsó, Tibi, Gyula: a pow-wow, az elméleti szakember, és az, hogy ha nem is értek vele egyet, akkor is jólesik a megnyilvánulása Ősz: Mike Kaelin, Jim Natural, természetesen, kicsit transitional Jonathan is ott van valahol, azért Zsuzsi is, és főleg BigZorán,
· Tehettsége: Zsutyó a SZOK-on? Csutri Törökszentmiklóson? Niko Túristvándiban végre, Bogdán Zoli, a föld egyetlen értelmes informatikusa, Amerikát is beleértve
· Felfedezettje: Borsóka
· Újrafelfedezettje: Sarinay kiképzi a képzőket
· Legellenszenvesebb embere: Ocsovai – Ócskai – és Hudák Tamás, bár Topolánszky Ákos is ott van….
· Link: Bauer Béla

Kultúra
Múzeuma, kiállítása:
1. Titanic – Carnegie Science center, Pittsburgh
2. Waterfront – Childreen Museum - Pittsburgh
3. Native American - Smithonian,
4. Childreenmuseum - Chicago,
5. Pitts Science Centrer,
6. Carnegie Classic az ásatással
7. az a kreatív játszóház ott a Waterfronton
könyv
· Könyve: Zsolt Béla kilenc koffer, Tadeus Borowsky – Kővilág, Primo Levy – Ember ez – Fegyvernyugvás; azt hiszem, lehet végre a Mila 18 is… - ezúttal angolul
· Naplója: Dayschool-napló – irodalmi munkásságom része
Zene
· Koncertje: Jethro tull – még a Uriah Heepnél is jobb volt!!! 2., Blackmore’s Night, Uriah Heep, 3., Hobó Kapolcs, Andro dom Öcs, Baffiáék Apátiában az első este 4., Santana Sportaréna
· Különdíja: Az acapella csajok Dörögdön
· Lemeze: Fiesta – szövegek nélkül
· Dala: Eagles: hotel california. Nincs más. Khm, khm. Va’ pensiaro – Al Banio és Romina Power, és a Mud on the tires Brad Paisley (brand new chevrolette)
Színház
· Színháza: Krétakör megint Monostorapáti – az sms hírekre reagálós Fekete ország (?)
· Táncosa: Ricsi – Csutri és Gyönyörű Zsiga
Film
· Cinema Paradiso
Média
· Rádiója: a saját yahoo rádióm és pitts country, classic rock, jazz,
· Rádiós csalódása: míg távol voltam, megszűnt a KeljfelJancsi – Fiala műsora a Budapest rádión.
· Újságja: Pitts Post Gazette
· Fényképe: Fall in PA.
· Legnagyobb hülyesége az ártalmatlan kategóriában: Faller ötlete, hogy minden héten szerdán mutassam be a SanyikaAmerikában lista egy-egy tagját.
Rendezvény
· Iskolai rendezvénye: 50 órás foci – 50 éves Brassó – Gyuszi
· Rendezvénye: Sütőtökparty – Jim Natural, Xv ker bográcsos képzészárás magyarkút Nyíregyházi képzés varga Zsolt – és a Tőzsde buli
· Bulija: Sopron-night – Fallerral, 4. C 40 éves, de csak a Laciéknál lévő rész
· Szuperfaszsága: a XVIII. Kerületi önkormányzat polgármestere és a piaci habszivacs kisvakond névadója
Tanulás
· Tanára: Teca, az angoltanárnő
· A legnyomasztóbb: az angol intenzív tanfolyam áááh, élőben még nyomasztóbb volt…
NET
· Levlistája: Sanyika Amerikában
· Legostobább levlistája: görbefan
· Mailje: 1., az ABG mail első része 2., Lejelentkezesed a gorbefan@primlista.hu listarol sikerult.

Sport
· Sportja: Amerikai futball
· Sportolónője: Kirchner Erika teljesítménye a Larvik ellen február, kézi BL, Fradi
· Sportembere: Nagy Tímea és az Ő nyilatkozata, hogy mire figyelt a dobogón…
· Edzője: Nyílván Kemény Dénes
· Csapata: a magyar vizilabda válogatott
· Sportteljesítménye: 1., After 1918 Boston win another – A boston baseballcsapata 86 év után nyeri meg a baseball bajnokságot, 2., Boston 232 – 2 azaz a három major sport közül, amelyik az USA-ban 4 győzelemre megy, 235 meccsből a Boston volt a HARMADIK amelyik 3-0-ról fordítani tudott.
· Csalódása: Fazekas Robi és Annus Adrián doppingbotránya az olimpián, és Schmitt Pál nyilatkozata, miszerint persze a sportminiszter a hibás
· A legszebb pillanata: 4 másodperccel a vége előtt Szécsi kivédte…
· Vesztesége: Széchy Tamás úszóedző halála
Amerikai foci
· Sportteljesítménye: a Steelers 15-1-es alapszakaszbeli teljesítménye,
· Sportolója: Ben Roethlisberger, Jerome Bettis, Troy Polamalu
· Edzője: a kőarcú Bill Cowher
· Csapata: Pittsburgh Steelers
· Touchdownja: a Steelersből a nagy, feketehajú, furcsanevű védő ( Troy Polamalu) csinálta otthon, 2 perccel a vége előtt, a Bengals átadását elcsípve, és aztán kilométereket rohanva vele, még a sajátjait is becsapva. Ezzel vált biztossá, hogy nyernek
· Quarterbackje: Roetlishberger
· Védője: Polamalu
· Meccse: A Patrióták és a Sasok alapos lepofozása
· Csalódása: a Patrióták levernek bennünket a konferenciadöntőben
labdarúgás
· Focimeccse: ETO – Bayern München centenáriumi gála – ez volt a legrosszabb meccs is és a legrosszabb rendezvény is, Csehország – Hollandia 3-2
· Gólja: Owen rúgta Portugáliának a háta mögül kapott labdából, ráfordulva ballal(?)
· Rúgott gólja: 50 órás foci vasárnap hajnal 04.00 és 05.00 között jobbszélről kisodródva jobb külsővel a jobb kapufára, onnan a kapusra onnan meg a hálóba Tolnai Éva osztályának szülei ellen
· Meglepetése: Görögország kiejti a 23 meccs óta veretlen franciákat
· Pozitív meglepetése: az NBI. rájátszásának izgalmas hajrája
· Szégyene: akkor is a fradi lesz a bajnok, ha… akkor is.
· Legszomorúbb eseménye: megint nem lett a Debrecen bajnok
· Bukása: Anglia – Franciaország ellen a 91. – és 93. perc között., Spanyol, Olasz, német, Aztán francia kiesés
· Csalódása: Reszeli se volt képes csodát tenni,
· Tragikus hőse: Kahn
· Vesztesége: Fehér Miki halála január 24 este a pályán, az utolsó gólpassz után…
· Edzője: Otto Rehagel – Görög szöv. kap.
· Focistája: Kuttor Kutya

Utazás
· Városa: Sopron, Szakállaspuszta, Szováta, Pitts, és a Pitts kirándulások, és Washington is egy kicsit
· Helye: Túristvándi hosszúcsűr, Panera McKnight Road
· Útja: Budapest-Várad a 4-es úton az otthonfelejtésekkel együtt…, Várad-Szováta, Kolozsvár-Torda a Skoda után, Túristvándi – Bp – Túr 12 órás vízumrally, Zselickisfaludról hazafelé / Pittsburgh felé… – mint akkor régen, Nagyszékelyről az Államokba, Pittsburgh – Georgia 565 mile
· Legkeservesebb 800 km: Pittsburgh - Chicago odafelé azon belül is a havazásos rész a truckok előzgetésével, és az árokba fordult autók folyamatos látványával…
· Dugója: Chicago – Pittsburgh hazafelé Hálaadáskor, tizenvalahány mérföld hosszan – szerencsére a szembelévő sávban…
· Tábora: Szakállaspuszta
· Autója: IYY 713, Lumina, és még a harmadik helyen, tiszteletből a korábbi évek nagy győztese: DYR 964
· Őrültsége: A Pittsburghi utazás előestéjén éjfélig még Balatonvilágoson lenni
· A legnagyobb élmény: ABG tour Lintoval
· Felszabadult pillanat: kerékpártúra tandemmel Zsófikával Ohiopyle-ban
· Sokkoló pillanat: ugyanitt, ugyanígy – rámenni a kígyóra
· Bevásárlóközpontja: JC Penney, waterfront, és végig a pittsnburghi kedvenc mall McKnight Road

Kaja
· Étele: január: pappka szülinapi sósrudacska – főleg miután Zorkó meghempergette a szilvalekváros párnácska porcukrában…, Nyíregyházi képzés: Nyírségi Húsgombócleves, a februári kacsa – végre egyszer türelemmel kivárva, hogy piros-ropogósra süljön, a márciusi dédi féle extrasós sósuborka, Júliusi Mártélyi pacal, augusztus:nyírségi kötöttleves málékásás töltöttkáposztával, november Niko pogácsája, Niko beigli, Giant Eagle beigli, a búcsúvacsora steakje, Saci pulykája,
· Itala: 1, én olyan jót, mint Mari barackpálinkája, szerintem életemben nem ittam… - főleg, amelyiket túrba küldött 2., Zöld macska tokaji, 3., Richard’s wine in pitts golf club,
· Söre: Mississippi Gold – Pitts, Yingling Pitts, Ciuc – rigó – Szováta, Erie vonatrabló -Pitts
· Teája: Taazoo
· Legbutább gyümölcse: a belül üres grapefruit, amit csak hámozni lehet, enni nem
· Kocsmája: a volt john Bull pub a kvízjátékkal Sopronban, a Zöldmacska a Ferencvárosban
· Másnapossága: Imola esküvője utáni fejfájás a dohányfüsttől. Azt hittem, belepusztulok…

Politika:
· Kudarca: a határontli magyarokról szóló népszavazás „erkölcsi és politikai tény”
· Botránya: Ócskai tamás és a mobilitás pálya – és ehhez Enikő közalkalmatotti levele
· Meglepetése: aug 20-ra lemondott a miniszterelnök
· Esélye: Gyurcsány
· Öröme: a politikamentesen töltött USA utazás: Zorán: menj el…

Egyéb
· Tárgya: autós mobiltöltő; sajnos, nem a mobiltelefon…
· Leghosszabb távú beruházása: egy borotvahab spray vásárlása Pittsburghben. De hogy miért azt kellett megvenni, amelyik + 25 %-kal hirdette magát…. azt végképp nem értem ma már…
· Vesztesége: vekkerke
· Dumája: A legszomorúbb: Édesanyám: „ olyan aranyos kis füled van…”, én – Mariebeth-hez: „.. ööö, khm, khm… and when the kids… - Mariebeth: Yes, You can watch the football game!”
· Gyerekszáj: Zorkó: Zsófika azt mondta, hogy nem a Tiém!, pulityukák és tollkapulyok, hellótök és ködmorning
· Legszarabb vicce: Niko fényképezőgépének katapultálása – csak a tok, gép nélkül
· SMS –e: számítógép pénzt átutalása
· Ajándéka: Rózsahegyi polcrendszere – Baffiával letávirányítva
· Legmeghatóbb pillanata: Suzóka búcsúdudaszó
· Gyerekjátéka: Künstler Kriszta – féle Új Ugrálóvár, azon belül is a markoló – gyerek kategória. De még ezt is meg tudja szorítani a sok Pittsburghben kapott játék: a rózsaszín ajtóleesős vár, a Polamalu-család öltöztetős babái… a farm
· Felnőttjátéka: a póker Mike házában azzal az asztaltársasággal
· Az év legnagyobb története: Scott órája Ukrajnában a reptéren… és a mindenható maffia…, a 6000 tonna tevebőr elásva
· Kihagyott vásárlása: az 1 USD-ba kerülő Pitts Panthers baseballsapka a használtruha boltban
· Legfontosabb mondata: „menjünk már haza, hogy azt mondhassuk, milyen jó volt!”
· Idegessége: a vízumok megkapása
· a legfeketébb élménye: Zorkó ájulási rohamai: volt egy a parkban, egy a sportmúzeumban… nem is tudom már…

Karácsony...2.

Életem leg-gondosabban készített, legtöbb munkával járó, legnagyobb időt felölelő (szeptemberben kezdte el!) ajándékát most kaptam a fiamtól. Egy autós füzet 130 rajzolt autóval. Ezt írta bele:

"ZORÁN LEGTÖBB ZSÓFI MÁSODIK EGYET CSIMÁLT, TOMI. REMÉLEM ÖRÜL SZENNEK A KÖNYVNEK. EBBEN A KÖNYVBEN AUTÓK VANNAK.

és a végére:

REMÉLEM TETSZETT!

Hát leültem, és 24-én éjjel, fejből (!) összeírtam 130 autótípust és autómárkát, hogy mindegyiket el tudjuk nevezni. Zorán kritikus: a Tuareg terepjáró? dehát jeepet nem is rajzoltunk! Kár.. Land Rover-t e, Ladát se, Zaporozsecet se... de 130 sportautót meg nem tudok...

Zsófi már 25-én délután belázasodott... akkor még feljavult, haza tudtunk jönni a mamáéktól baj nélkül. HAjnalban mászott oda közén, csupa tűz volt, most már valóban beteg. Karácsony második napján köszönt és minden jót kíván...

Nyakkendőt kaptam - és bármilyen furcsa is, nagyon örültem neki, ugyíanis 45 éves koromra alig van 2-3 olyan nyakkendőm, amit "Europában is fel lehet venni..." - ahogy mondani szoktam. Ez szép, és gyönyörű anyagból van.

Viki örült a Presser jegyeknek - ennek én is nagyon örültem.

Az Angyalka Steelers szurkoló! Most már biztos, mert Tőle Steelers filctollakat, jegyzetlapokat, 3 különböző típusú emblémás szivacslabdát és Steelers meznek öltöztetett kulacsmelegítőket kaptunk, és egy GO PITTSBURGH hűtőmágnest.

Fel nagy örömre! ma született,
Aki után a föld epedett.
Mária karján égi a fény,
Isteni Kisded Szűznek ölén.
Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
Nézd a te égi Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
Bársonyos ágya nincs neki itt.
Csak ez a szalma, koldusi hely,
Rá meleget a marha lehel.
Egyszerű pásztor, térdeden állj!
Mert ez az égi s földi király.
(Gárdonyi Géza)

Leszállt az Ég dicső Királya
közénk az üdvnek hajnalán.
Jászolban fekszik, rongyruhában,
Ki eget, s földet alkotá.
Légy üdvözölve, szent karácsony,
Mely földre hoztad az eget.
Ím elmúlik a bűnnek éje,
Mert te az üdvöt hirdeted.

Karácsony


Karácsony első napja van, köszönt és minden jót kíván egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony második napja van, köszönt és minden jót kíván két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony harmadik napja van, köszönt és minden jót kíván három veréb -zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony negyedik napja van, köszönt és minden jót kíván négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony ötödik napja van, köszönt és minden jót kíván öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony hatodik napja van, köszönt és minden jót kíván hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony hetedik napja van, köszönt és minden jót kíván hét hattyú, tolla tiszta hó, hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony nyolcadik napja van, köszönt és minden jót kíván nyolc nyúl a vadász oldalán, hét hattyú, tolla tiszta hó, hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony kilencedik napja van, köszönt és minden jót kíván kilenc kötényes kisleány, nyolc nyúl a vadász oldalán, hét hattyú, tolla tiszta hó, hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony tizedik napja van, köszönt és minden jót kíván tíz tekergő kéményseprő, kilenc kötényes kisleány, nyolc nyúl a vadász oldalán, hét hattyú, tolla tiszta hó, hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony tizenegyedik napja van, köszönt és minden jót kíván tizenegy táncos, tarka úrnő, tíz tekergő kéményseprő, kilenc kötényes kisleány, nyolc nyúl a vadász oldalán, hét hattyú, tolla tiszta hó, hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

Karácsony tizenkettedik napja van, köszönt és minden jót kíván tizenkét ugra-bugra úr, tizenegy táncos, tarka úrnő, tíz tekergő kéményseprő, kilenc kötényes kisleány, nyolc nyúl a vadász oldalán, hét hattyú, tolla tiszta hó, hat tyúkanyó, öt szélkakaska, négy nyafka macska, három veréb-zenész, két gerle és egy csíz a csupasz körtefán.

2008. december 21., vasárnap

Vasárnap délután


Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután egy igazi fagylalt jólesik
És néha érzek egy régi illatot

Vasárnap délután a csendes, hosszú ebéd után
A mama rám adta mindig a szép ruhát
Az ajtóban még megfésült és nem hallgatott rám
Ha kértem, hadd járjak így egész héten át

Vasárnap délután a lányok arca kicsit szebb
S a nagyfiú ígérte tízre hazajön
A tánciskola parkettjén a cipők fényesek
És néhány párnak a figura összejön

Vasárnap délután volt mikor megismertelek
A bátyád apámmal nálunk sakkozott
Kamaszok voltunk és sok hülyeséget beszéltem neked
És kipróbáltuk, a szerelem jó dolog

Vasárnap délután talán a harag is csendesebb
S az elvált apa láthatja kisfiát
A vidéki rokonok látogatják az újszülötteket
És Farkasréten is elfogy a sok virág

Vasárnap délután volt mikor viszontláttalak
És újra megtörtént, ahogyan egy régi napon
Te sem lettél felnőttebb és én sem komolyabb
És előre tudtuk, szeretni jó dolog

Vasárnap délután az időm csendesen megy el
És néha úgy érzem, máris érkezel
Vasárnap délután az este mindig túl közel
Mikor tudom, hogy többé nem jössz el

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután már régen semmi sem történik
Csak néha érzek egy régi illatot

2008. december 20., szombat

We are STILL in Steelers Country - Ráhangolás az NFL (Amerikai Foci) rájátszására - 2006-ból a Steelers Superbowl nyertes évéből





A hatalmas közönségsikernek köszönhetõen, engedve a sok-sok követelõzõ levélnek, telefonnak, és kérő pillantásnak, folytatom beszámolómat az Amerikai Foci bajnokság rájátszásáról... remélem, még folytathatom egy darabig, amíg még versenyben vannak az Acélfiúk...!


Mi történt a hétvégén? Négy meccsből hármat az idegenben játszó csapat nyert meg. A Bostoni Hazafiak (Patriots) nyertek csak otthon - egész szezonban botladoztak, de a rájátszásba érve egyszerûen zseniálisan játszottak - bajnokhoz méltóan! A következő meccsen a második kiemelt Denveri Vadlovakkal (Broncos) játszanak majd - a szakírók ezt tartják a forduló slágermeccsének (de Ők nem értenek hozzá...) Közvetítés: felvételrõl, vasárnap délben 11.45-kor, Sport1. SZUPER lesz!


A Carolinai Párducok (Panthers) New Yorkban 23-0-ra mészárolták le a New York-i Óriásokat (Giants). Tizenvalahány éve nem fordult elõ, hogy valaki idegenben nullára verjen valakit a rájátszásban. A hétvégén a Párducok a Chicagoi Medvékkel (Beers) játszanak Chicagoban. Nem sok esélyt adok a Medvéknek. TV: élőben vasárnap este 22.30-tól Sport1.


A Washingtoni Vörösbőrűek (Redskins) nagy küzdelemben nyertek a Floridai Kalózok (Buccaneers) ellen. Következik: Washington - a Seattle-i Tengeri Sólymok (Seehawks) ellen. Szerintem a Sólymok ott lesznek a Superbowl döntõjében - majd meglátjuk. Aki bajnok akar lenni - innentõl három meccset kell zsinórban nyernie.

Az én kedvencem, a Steelers az egész liga legjobb eredményét elért Indianapolis-i Csikók (Colts)vendége lesz. Legutóbb Pittsburghben úgy vertek ronggyá minket, hogy összesen egyetlen gólt tudtunk csinálni - három éve nem volt ilyen eredménytelen a támadósorunk... Úgyhogy most reszkethetnek tõlünk... hiszen a Bengáli Tigrisek (Bengals) is megvertek minket az alapszakaszban, aztán tessék, a hétvégén velünk találkoztak, és most már javában pihenik kifelé a fáradalmaikat a jólmegérdemelt szabadságukon.

Persze, ez sem voilt ilyen egyszerû - a Tigrisek nagyon jól kezdtek. Sajnos, az első támadásban megsérült a legfontosabb irányító játékosuk - de nem szándékosan okoztunk neki sérülést. A végére elfáradtak a Tigrisek, és végül győzött a rutinosabb Steelers. A mieink a harmadik harmadban csináltak egy olyan gólt, amilyet még nem látott a világ - zseniális volt egyszerûen. Majd egyszer eljátszom Neked!


Képek, videók. minden nyavalya angolul: http://www.nfl.com/
Játékszabály magyarul: http://www.giants.hu/
Steelers: http://media3.steelers.com/ ott megtalálható a hétvégi meccs előzetes kiadványa a legfontosabb, nélkülözhetetlen statisztikai tudnivalókkal, adatokkal... stb. 60 oldal az egész.

Sajnos, a Steelers-t nem adják élőben idehaza a hétvégén -remélem, a következőn majd igen! Nyomonkövethető interneten a Yahoon, meg az NFL.com-on, meg 20 USD-ért elő lehet fizetni a Steelers saját internetes meccsközvetítő rádiójára - de ennyire hülyének senkit sem gondolok, erre elég vagyok én...

Let's Go STEELERS!

Bányai

p.S.: küldtem képeket is... hátha az érdekesebb, mint én vagyok... :-)

“ Túl az első (néhány) éjszakán…” - Zoránnak, Zoránról 2001 november 23-án


“ – Büszke vagy, mi?” – kérdezte Grubi Zorán születésének harmadik napján.
Büszke…? Érdekes, ez az érzés meg sem fordult a fejemben abban a néhány napban.

“ – Egy fiú mégiscsak…” – mondta kollegám, Vas Béla a folyósón, gratulálás közben.
Egy fiú mégiscsak? Már miért lenne mégiscsak, miközben én nem tudok betelni a lányom adta boldogság pillanataival?

“Büszke” arra vagyok, ahogy Zsófi viselkedett az elmúlt napokban, ahogy feldolgozta a felnőtteket is próbára tévő szituációk sorát. “ Mégiscsak” meg az az éjszaka, ahogy egyetlen mindent elsöprő, szűnni nem akaró bepisiléses zokogásrohammal helyretette a magát már-már valakinek is képzelő önhitt apukája önértékelését, oda, ahová való, a kiszolgáltatottság, a tehetetlenség, a gyomorszorító aggodalom birodalmába.

“ – Mikor ünneplünk? “ – írta Piroska SMS-ben. Ünneplünk ? – csodálkoztam. És ugyan mit? Nem ünneplésre vágyom, sokkal jobban esik Koncz Misi bácsi aggódó jókívánsága (Ő csak tudja, hiszen a lánya, Tinti vasárnapra van kiírva) vagy Friss Péter egyetlen szavas gratulációja az éjszaka közepén, vagy Kiss Tamás megosztott titka.

És Zilahi biztos megkérdezi majd, hogy “ – és megvolt-e a pöcse…?”, és irigykedik majd – de mit csináljak, ha én nem a fütyijének örültem, hanem arra csodálkoztam rá erősen, hogy jééé, milyen hosszúak a lábujjai?

Szóval Zorán. Talán holnap hazajössz – és akkor Golda Meierrel szólva kiderül majd, hogy minden erőfeszítést követhet egy még nagyobb, és elindulunk majd, hogy karácsonyra valóban HAZA érkezhess.

És közben sűrűn, lelkiismeret furdalással jutnak eszünkbe Schelcz Lajos (a Baross utcai lakás vevője) szavai arról, hogy nem marad idő sem örülni, sem búsulni, sem gyászolni, sem ünnpelni, sem pezsgőt bontani, sem temetni, mert “ emberi törvény kibírni mindent, és már másnap menni tovább… - akkor is, ha nem várnak már sem álmok, sem csodák…”.

Nincs ünneplés, pezsgőben úszó Sportcsarnok, csak aggodalom van, csendes készülődés, néhány szeretetteljes gratuláció, munka, és valami tengersodrás-szerű nyugodt, magabízó szeretni akarás, amiről hisszük / tudjuk, hogy célt fog érni.

Célt fog érni, és mire Zorán is hibátlanul sorolja majd a Tesz-vesz Város hangszereit fagottostul, tubástul, addigra mérhetetlen lesz a büszkeség, és felemelő a dolgoknak a mindennapokban, mindenestékben való megünneplése.

És persze, addigra fészket rak majd (…végre…) a családon belüli hímsovinizmus, és leszünk: “ Mi, Férfiak…”


Városmajor utca, Ági szobája, a fotelben ülve Zsófi ébredésére várva, 2001 november 23-án, pénteken reggel



2008. december 19., péntek

haladunk - már a 2003-as év leglegleg listája kerül fel

2003
Munka
· Legjobb döntése: out of Kontyfa, ahogyan 2002-ben is reméltem
· Lehetősége: 1., Pittsburgh Pressley Ridge ott és itt, 2., Viki ösztöndíja 3., Sulinet,
· Munkája: Bányai - Bányán pedagógus továbbképzés alkotónapok
· Projektje: 1. Pressley Ridge, Pittsburgh, 2., Határon túli pedagógus továbbképzés, Patca 3. Nagyváradiak az USA-ban, 4., Sulinet honlapok, 5., Fitying-rendszer Nico
· Legrosszabb projektje: 1., EU-Phare pálya zsinati iroda 2., fenyőfaültetés – famentés
· csapata: 1., szakiskolás szabadidő – Házikó, 2., Patca, 3., MindenGyerek Tobi háta mögött,
· Konferenciája: 1., MindenGyerek, egyértelműen. 2., 15 éves a Hebraisztika tanszék - Viki 3., Vészcsengő III. Éskovács Péterrel és a szakmai stábbal,
· Rendezvénye: 1., MindenGyerek, 2., Bányai Találkozó Horányban, 3., Gyerekfesztivál MMIII Budaörs,
· Legeslegfölöslegesebb rendezvénye: Kontyfa iskolavezetőségi megbeszélések Sári Bélával
· Legeslegfaszabb rendezvénye: Bartos Csaba karaokee Zánka szabadidőszervezők konferenciája
· Képzése: 1., Határon túli pedagógus továbbképzés, Patca 2., Kisfaludi in Bánya
· 3., XV. ker Magyarkúton 4., IX. ker, a Lenhossekben
· Önkéntes képzése: 1., Zabhegyező animátorképzés – az első felnőttképzés e tárgykörben 2., Moravica / 2., 3., Bátortábor
· Legrosszabb képzése: Pedagógus-továbbképzési Központ pedagógus továbbképzési szakértő – PAT
· Előadása: 1., Kassai Tamás MindenGyerek 2., debreceni Adventi naptár, 3., prezentáció Pilisborosjenő, 4., Amerikáról Patcán, Egerben, Szellemi pikniken, 3., Saját vészcsengő -MindenGyerek, 4., Balatonlelle: Ranschburg + Bányai
· legkínosabb: prezentation in Pitts
· Pályázata: 1., BM Zugló, 2., a Kontyfa sportpálya GyISM 1,4 M,
· Legrosszabb pályázata: a Kontyfa tábor elbírálása - a saját kézírásom megtalálása a formai hibás pályázatok közt
· Biznisze: 1., Patca, 2., Mobilitás pályázatbírálás
· Az év legkönnyebben keresett pénze: a mobilitás pályázati bírálata duplán
· Legfeleslegesebben elvesztett, elvett pénzei: Patca - Ptmik
· Ámokfutása: USA előtt
· Megkönnyebbülése: Patca elszámolás lezárulása
· Legnagyobb szégyene: Papp gyuri - trencsényi Laci - Zánka SZOK 2003, Sári – KisRacsi – Koltai szakképzési és Sulinet botránya
· Csalódása: 1., a vészcsengő csapat eltűnése május – december, 2., baby sitter Kontyfa, 3., Pressley Ridge in Kontyfa. 4., Drogszakértői pályázat 5., erdei iskolás képzéspályázat, 6., a szakképzési államtitkársággal komoly üzletet nem tudunk kötni: Sári – Friss – Menner ellenére sem 7., A debreceni Suliszervíz konferencia nem úgy lett, ahogy én szerettem volna…

Emberek
· Legrosszabb projektje: vacsora négyesben Joe bácsinál, Kadosa KisCsaba Mandák
· Embere: 1., Besnyi Szabolcs, 2., Nico, 3., Gyula, 4., Grubi, és a pittsburghi csapat, és Főleg Marie Beth, Richard, Chief Mark, az Ohiopyle-i csopvez, Chief Tik és Chief Jim, 5., PG 6., Ancsa, 7., Vzsolt 8., Urbán Móni, 9., Seszti, 10., Pozsi, 11., Böbe,
· Tehettsége: Nico, egyértelműen.
· Felfedezettje 1., Bogdán Zoli, 2., Flow
· Találkozása: Hegedűs Katival a cseresznyefán
· Legellenszenvesebb embere: Az elvált apák egyesületének betoppanása a II. kerületi szabadidős előadásra
· Hülyéje időrendben:
1. januárban Bartos Csaba és a karaokee,
2. Béke téri konyhastúdió vezetője
3. Lidi a Fesztivál előtt,
4. TIA mindent visz,
5. Szakképzési államtitkár,
6. Bódi Gusztinéni IX. kerület,
7. Spangli az év végén zárkózott fel,

Kultúra
könyv
· Írója: Kertész Imre és Eszterházi másodszor
· Könyve: Eszterházi: Harmonia Caelestis és a Javított kiadás együtt, Holocaustirodalom: Tadeus Borowsky Kővilág
Zene
· Koncertje: 1., Santana in Pittsburgh, 2., Koncertje: az a fiú a new yorki bárban - groovemusic.com 3., Pittsburgh Banjo Club, és a Pittsburghi jazz együttes az utolsó nap James’s Pub, 4., Dörnyei Mónika testvére apáti – a zene mindenkié
· Legrosszabb koncertje: David Yengibarjan Kapolcson – főleg a befektetett energiákhoz képest
· Együttese: 1., Blackmore’s Night 2., Santana
· Előadója: Angelique Kidjo
· Saját készítésű lemeze: 1., a Still I’m Sad válogatás - Piró 2., Piró 6 MP3 Cd-je 16 Deep Purple koncerttel,
· Lemeze: Blackmore’s Night
· Dala: Still I’m sad - - nyolc Rainbow feldolgozása
· Visszatérése: a Demjén életmű a könyv hatására újra
Színház
· Színháza: Krétakör Kapolcs
· Legrosszabb színháza: az a Moliere butaság, már nem tom, mi volt
Média
· Rádiója: Radio C,
· Botránya: az a hülye Tilos
· rádióműsora: 1., Kelj fel Jancsi 2., az Acélsodrony a klubrádión, 3., a fix – civil rádión a Harmónia Rádió délutáni jazz és blues műsorai
· Rádiós csalódása: a Krónika műsorok sunyi kormányellenessége
· TV: Sport1
· Újságja: csak a MaNcs már megint
· Év filmje és legrosszabb filmje: nem nézem már se mozit, se videót, se TV-t
· Médiaszemélyisége: Fiala János

Rendezvény
· Iskolai rendezvénye: Nico október 23-a, Tamás naplója, Cili 24 órás versmondó váltó a Költészet Napjára
· Bulija: a 40. születésnap két bulija
· Faszsága: óvodás rajzpályázat október 23-ról
· Szuperfaszsága: Advent XVIII. – a XVIII. Kerületi önkormányzat szeretetfüzése – pattogatott kukoricafüzérből Guinees Record kisérlet a piac előtt
NET
· Levlistája: 1., patca 2., SanyikaAmerikában,
· Honlapja: 1., Allmusic.com 2., Sulinet szabadidő-szervező, 3., erdei iskola, 4., BMB '994 Oktatási Tanácsadó Bt – maga a tény, hogy van…
· Internetes projektje: e-mule az év végén

Sport
· Sportolója: 1., a vízilabda valahaélt legeredményesebb játékosa: Kásás Tamás 2., Sterbik Árpád – Veszprém, kézilabda
· Sportolónője: Görbicz Anita – Pálinger Kati – Bojana Radulovics és a többiek
· Csapata: 1., legeslegelőször a 30 év után világbajnok férfi Vizilabdacsapat 2., az ezüstérmes női kézi válogatott a VB-n, férfi kézilabda válogatott a VB-n, 3., Veszprém a BL-ben, , 4., az őszi első Siófok – Balaton FC
· Edzője: 1., Kemény Dénes, 2., Mocsai Lajos, 3., Pintér Attila Sopron és Tamási Zsolt ETO…
· Focistája: Bobo Vieri, és egy kicsit Szabics Imre a Stuttgartban a M.U.-nak rúgott BL góljával
· Sportteljesítménye: El Aynaui - Andy Roddick 6-4, 7-6, 4-6, 4-6, 19-21!!! Australian open
· Focimeccse: BL negyeddöntők:
· Reál – MU 3-1
· Barca – Juve 1-2
· Valencia - Inter 2-1
· MU – Reál 4-3
· Milán – Ajax 3-2
· Gólja: nem emlékszem, de ez legalább azért biztos volt
· Rúgott gólja: hát, annál nagyobb szégyen nincs, hogy már ez sincs… - bár amikor voltam focizni Gyulánál, jól ment… (2X- voltam…)
· Pozitív meglepetése: 19 év után újra átjut tavaszra egy magyar kupacsapat, a Debrecen
· szerencséje: Férfi kézilabda VB csapatèAthén
· vesztesége: Knézy Jenő
· Szégyene: Május 30 - A Fradi botrány az utolsó fordulóban, az a szar Szeiler és az egész Fradi, és az MLSZ – a Profi Liga és a Fradi Bozókyval és Demjánnal, Szeilerrel és Sziebennel és Gelleivel együtt és később csatlakozott Kovács Ádám is
· Legszomorúbb eseménye: A Vasas, a Kispest
· Negatív teljesítménye: Varga Zoli 31 meccsből 1 hazai győzelme,
· Bukása: a női kézi VB döntő megint hat gól előnyről, megint elúszik, az utolsó 6 perc, 2 perc, 12 másodperc
· Negatív meglepetése: A ZTE vesszőfutása
· Csalódása: 1., a magyar foci vége, 2., az Inter sosem jut el sehová sem, 3., Kiprich sem tehetett csodát,

Utazás
· Városa:, 1., Pittsburgh, 2., Washington, 3., Chicago, 4., New York, 5., Debrecen
· Helye: 1., Patca, 2., Bánya
· útja: 1., a 67-es út, 2., Pittsburg – Washington 3., Pittsburgh – Ohiopyle
· legkeservesebb 1 km: Qeens-ben metrótól Böbe lakásáig
· Tábora: zsófi – zorkó sátorban Ancsa Velence Gágogó tábor
· Szállása: 1.,Ohiopyle-i 100 éves szálloda kandallóval, hatalmas ágyakkal, 2., zsófi – zorkó sátorban, 3., Pittsburghi szoba
· autója: 1., Suzóka DYR 964, 2., Peti autói, 3., a ford focus fantomja
· Szívása: rendőrök, lejárt forgalmi a megvesztegetés és a főkapitány vérdíja a Gvadányi úton

Kaja
· Étele: január: 1., a szilveszteri kacsa Árpiéknak 2., Leonard kacsastake 3., Amerikai ételek + pakisztáni, Etióp, 4., tavasz: Eszter (?) narancslekvárja, 5., pásztorhús Római tálban - én csináltam,
· Itala: 1., Villányi Cabernet Savignon Barique Tiffán pincészet – Szentendre PG 2., Amerikai kávé 3., Patcai vérnarancslé 4., Yingling sör Pittsburgh 5., Majd Leonard Meggypálinka 6., Egri Medoc,
· Teája: 1., Böbénél narancstea New Yorkban 2., és a Pittsburgben ivott és onnan hozott tea +AZO
· Süteménye: Ági sós szálai egész évben
· Gyümölcse:1., a grapefruit, 2., a körte
· Kocsmája: 1., Templom kocsma Pittsburghben, 2., a pakisztáni a vizipipákkal, 3., a Zila, 4., Rézi néni újra 5., Zöld Macska
· Legkellemetlenebb emléke: a 2. körös ingyenwhiskey, az etióp lavór, a mosogatórongykenyér és a metrórács robbanásszerű találkozása Washingtonban és az azt követő életveszélyes másnaposság

Egyéb
· Tárgya: Zsófika szőnyegvárosa, mosogatógép, digitális fényképezőgép, cserépkályha újra, az elhozott korsó from Washington, számítógép, rómaitál újra – mindegyik az első helyen és a svájci bicska is tartja listás helyezését
· Dumája: több is, de mind gyerekszáj: 1., Zsófika – Házikó: akkor én medve vagyok a haribbo maci tetoválás kapcsán, 2., és Zorántól: hogy került a morzsa földre? Kétévesen - hová tetted a cumit? pékségbe
· SMS –e: Patca bankátutalás
· Ajándéka: Viki és Viki – Barátok közta legfeketébb élménye: jan 7. Zorkó elájul a karjaimban

2008. december 16., kedd

a 2002-es év...

Munka
· Projektje: 1., Kétújfalu 159/a, 2., garázsrend és lomtalanítás..., 3., zene
· Legrosszabb projektje: kontyfa drogprevenció
· Lehetősége: honlap Sulinet, PTMIK
· Biznisze: Zuglói pedagógus továbbképzés
· Pályázata: 1., Orbán Viktor számítógépe, amely a választás első és második fordulója óta végre télleg elérhető közelségbe került, 2., A Kontyfa anyanyelvi projketje Makai Katival
· leghihetetlenebb pályázata: Csaba honlap-pályázata kevesebb pénzért, a személyes kifizetéselek csökkentésével
· Legjobb döntése: remélem, az lesz, hogy a Kontyfát hanyagoltam el minden más javára...
· Rendezvénye: 1., a debreceni konferencia+ 80 perc - Mandák-Bányai-Enxler, 2., Zorkó keresztelője - Heim Árpi 3., A Siófoki konferencia + 80 perc Enikővel
· Legeslegfaszabb rendezvénye: újpalotai ovissportnap: Pálinszky - Guszti - Yvett - Rákos Vera és 60 percben 8 óvodás csapat körmérkőzése
· Legnagyobb szégyene: PreghEszter búcsúrendezvényét nem csináltam meg - és jött helyettem Sári Béla...
· Konferenciája: Vészcsengő 2. Piliscsaba
· Tábora: Moravica
· Képzése: 1., Debrecen 2., Zugló, 3., Siófok
· Önkéntes képzése: 1., Moravica, 2.,Várad
· Csalódása: 1., Kapolcsból való kimaradás, 2., a Kontyfa ősze - a tantestület ellenében vezetett és csinált iskola
· Ámokfutása: október végétől december elejéig


Emberek
· Embere: 1., Imreh Zsuzsi, 2., Istike 3., Serge, 4., Donáth 5., Kiss Tamás, 6., Gyula, 7., Faller 8.,Makai - Pölös, 9., Vzsolt
· Hülyéje: 1., … 4., TIA, … 6., Bársony Csaba OM, 7., Bogáragyú Katalin - Rózsahegyi marketing munkatársa
· Tehettsége:, 1., Oszi, mint igazgató, 2., Johazsolt, mint rendszergazda
· Csapata: Pilisborsjenői drogkonferencia - stáb
· Csalódása: 1., … 2., Sarka Ferenc Miskolc
· Legellenszenvesebb embere: Beke Vali - Kapolcs, Kontyfa Műv Isk
· Felfedezettje: Oszi, mint igazgató

Kultúra
· Írója: 1., Kertész Imre és az Ő Nobel-díja, 2., Bacher Iván 3., és a végén Bólya Péter, 4., és Eszterházi
· Könyve: 1., Bacher Iván: Retour, 2., Eszterházi: Harmonia Celestis, 3., Bólya Péter: Olcsó B. János - Kolos,
· Legrosszabb könyve: Utazás Plutóniába
· Színháza: Mrozek - Mucsi - Schérer - Rémusz: Mulatság
· Koncertje: 1., Ando Drom, 2., Besh O Drom, 3., Babos RomaniProjekt - mindKapolcs
· Rádiója: Budapest rádió 88.1 Fiala és a Dolce Vita és a lány a 36-os busz megállójában Ibizáért
· TV: sport1
· Rendezvénye: , 1., Gyerekfesztivál Zsófikával/nak Zabhegyező - GYAE Prig. 2., 20 éves érettségi találkozó + utóbuli - Strohmayer
· Újságja: csak a MaNcs
· Év filmje: Ellenség a kapuk előtt - nem volt jó
· Legrosszabb filmje: GyűrűkUra - élőszereplős horror
· Levlistája: Istike Amerikában
· Honlapja: Webshots képernyővédők
· Lemeze: Babos Romani Projekt
· Saját készítésű lemeze: Supermax best of
· Bulija: 1., Menner esküvő, 2., Nemes Gyula szilveszter Bányai diszkóval

Sport
· Szégyene: a Vasas
· Focistája: Kenessey Krisztián - Kenő - ZTE
· Gólja: Koplárovics Béla a M.U. ellen a 88. percben
· Meglepetése: Igor Nicsenkó megtanult focizni
· Rúgott gólja: Debrecenben rúgtam a debrecenieknek, kétszeres átvétel sarokkal, visszacsel, és a becsúszó hátvéd MÖGÉ visszakanyarítva a jobb sarokba.
· Az év fejese: Zselickisfalud Felnőttek-gyerekek meccs, Zsófika fejjel rampampamból alig mellé
· Bukása: Bányai - 1., Sári Béla a Kontyfa csocsó-bajnokságán csoportelsőként kikaptak a keresztbejátszásban a 4. helyezett Lács Andráséktól 2-1-re., 2., a Francia válogatott úgy kiesik, mint a vöcsök
· Csalódása: 1., Argentína korai búcsúja, 2., A VB nem átélt meccsei 3., Kahn egyetlen hibája VB döntőben
· Feledékenysége: elfelejtettem a G10-et, a 8-ra meg direkt nem mentem el
· Csapata: 1., Törökország, 2., Németország, 3., Ősz elején az ETO, 4., Ősz végén az Inter, 5., ETO női kézi,
· Példaértékű programja: Kontyfa beszállókártyás kirándulás MTK - ETO
· Sportja: Bajnokok Ligája
· Focimeccse: 1., ZTE - MU 1-0 Népstadion, 2., Törökország - Dél Korea bronzmeccs
· Meccse: Svédország - Fehéroroszország 3-4 olimpiai hokimeccs a 8 közé jutásért, a döntő gól beesik Tony Salo sisakjáról - hátáról
· Mulasztása: nem értékeltem ki a VB totót
· Sportolója: az öreg kopasz Szaracsevics a Veszprémben
· Sportolónője: Farkas Ági, Pádár Ildi, Görbicz Anita. Lovász Zsuzsa

Utazás
· Helye: Vértestolna, Patca, Bodrogkeresztúr
· Szállása: Aranybika, erkélyes "lakosztály"
· Tábora: Zsófikával a Kontyfa velencei táborában Ancsa
· Lehetősége: amerikai ösztöndíj
· autója: DYR 964 Suzoka, az örökös bajnok

Kaja
· Itala: 1., Bodrogkeresztúri Gönczy Gyula pincészet félszáraz bora 2., Pelinkovác 4., Szederpálimka Majd Leonárd, 5., Zsolti pálinkája Gulyástól 6., Majsai Lófingató Siófok Roxi,
· Étele: 1., remélem, a kovászos uborka lesz..., 2., első töltöttkáposztám 3., Marika tiramisuja karácsonykor
· Kocsmája: Moravica, Rézi néni
· Teája: Maraschino, Irish Malt tea Grand Cafee Octogon
Politika:
· Sikere: a keserves váasztási győzelem
· Kudarca: PG, Papp Gyuri, Koltay, Fehér Gábor
· Politikai botránya: Orbán és a Fidesz két választási forduló közt
· Hülyéje: Kövér köteles beszédével elbukja a Fidesz a választásokat

Egyéb
· Tárgya: 1., cserépkályha, 2., szunyogháló, 3., A csirkék festette kép a gyerekszoba ajtaján, 4., római tál 5., Ács Gyuri bicskatok
· Vesztesége: amerikai bőrdzseki, John Lee Hooker - Alexis Corner CD
· Dumája: „Zöldöves hárfaművész vagyok. Két eposzom megjelent. Leverselem a gecibe...” - Tóth Misi - Moravica

Crown ambassador avagy MLM megkeresés – és alant a válasz rá…

"Szia Bányai! Azért írok, mert nem tudom a telefonszámod, ha tudnám felhívtalak volna … találkoztam szeptemberben egy új MLM rendszerrel. Igen, MLM rendszerrel! Nekem új, mert én pár MLM-nek fogyasztóként tagja vagyok, azonban ehhez az MLM rendszerhez úgy csatlakoztam, hogy itt szívesen építenék hálózatot is ha úgy adódik, mert ezzel a termékkel sok embernek lehet segíteni ... Mikor csatlakoztam hozzájuk a termékükön kívül az is nagyon megfogott, hogy az az ember aki szólt annak akinek ma a legnagyobb üzlete van Magyarországon szintén kap kb havi 1 millió ft-ot , pedig azóta nem sok embernek sikerült szólnia. Szóval, szeptember óta azon gondolkodom, hogy ki lehet esélyes arra, hogy a jövendőbeli „crown-ambassador”-om legyen. Akár hogy is gondolkoztam az ismerőseimről, 3 ember jutott eszembe, hogy alapból minden adottsága megvan a „crown ambassador”-sághoz. 2-ről kiderült közben, hogy másik MLM rendszerben már milliókat keresnek, és te vagy a 3., akiről nem tudok ilyen téren semmit, mármint nem tudom, hogy egyáltalán beléptél – e bármilyen MLM rendszerbe, azt sem, hogy mennyit tudsz az MLM-ekről, szimpatizálsz –e velük vagy sem. Mindenesetre Bányai azt hiszem ha rászánnál az életedből 1 órát, hogy meghallgasd milyen feltételekkel lehet itt embereken segíteni és közben pénzt keresni, szerintem a te vezetői képességeddel, lelkesítőképességeddel és az 1500-as iwiw-es listáddal biztos vagyok benne, hogy a siker garantált… Az ingyenes cégismertető dec 18-án csütörtökön lesz ...

Ui: Az MLM-ekről valószínű tudsz, tudod azt, hogy cél annak a bizonyos terméknek a fogyasztásának a növelése, ezért tényleg meg kell nézni, mihez adja a nevét, idejét, energiáját az ember, hogy nyugodt lelkiismerettel fekhessen le éjszaka … szerintem tényleg világszínvonalúak, és az én szervezetemnek tényleg szüksége volt ezekre a termékekre, ezért úgyis szedtem volna őket, így, hogy még pénzt is keresek belőle, hát az még külön jó!"

Szia ...!
Nem szánok. Szegényen szeretnék meghalni, kedvenc szenvedélybetegségem, a pedagógus-továbbképzés áldozataként, az ismeretlen tréner sírjába temessetek. Talán azért is van 1500 ismerősöm az iwiw-en, mert soha nem kerestem meg őket mással, mint munkával, readásul, mint minden gyerekeket érintő munka, ez soha sem jelenthetett mást, mint vért, verítéket és könnyeket. MLM rendszer ez is, valahol…

18-án egyébként egy hasonló rendszerben vezetjük az 1.A osztály szülői közösségének adventi ajándékkészítő délutánját. Ha van kedved, eljöhetsz gyertyát mártani.

Szívesen meghívlak a mindengyerek konferencia élménypedagógiai szekciójába, vagy a még inkább sajátomként gondolt Kalandok és Álmok az iskola falain belül... című szekcióba. Tudod, én ebben a kettőben gondolok crown-ambassador lenni. Önhitt leszek: kérdezd meg a főiskolai hallgatóimat, vagy azokat, akik a tréningjeimen részt vettek: leszek is. Vagyok is. És ha érdekel, itt látsz engem munka közben: http://picasaweb.google.com/kalandokesalmok

Viszont örülnék, ha bármikor felhívnál!

2008. december 15., hétfő

a legszebb az a kicsi z betű...- reszkess Titans!

AFC Team
Div W L T Pct
1.z- Tennessee Titans ACS 12-2-0 .857
2.z- Pittsburgh Steelers ACN 11-3-0 .786
3. New York Jets ACE 9-5-0 .643
4. Denver Broncos ACW 8-6-0 .571
5. Indianapolis Colts ACS 10-4-0 .714
6. Baltimore Ravens ACN 9-5-0 .643
7. New England Patriots ACE 9-5-0 .643
8. Miami Dolphins ACE 9-5-0 .643
9. Houston Texans ACS 7-7-0 .500

2008. december 7., vasárnap

Forralt bor téli estékre, születésnapokra, boldogság mellé...

  • 1 liter bor - mindegy milyen. Nem kell nemes, értékes borból csinálni előfordul, hogy összeöntök maradékokat, édes-félédes talán jobb erre, mint a száraz...
  • esetleg kevés víz is mehet hozzá...
  • cukor 2-3 evőkanál, nem szoktam sajnálni
  • Kotányi-féle forralt bor fűszerkeverék 1 csomag
  • Kotányi-féle reszelt citromhéj kb. negyed csomag
  • fahéj mégpedig egyben, egy jó nagy csipetnyi
  • szegfűszeg - némileg kevesebb, mint fahéj, de azért bőven
  • fekete bors egyben - merészség szerint, ha a felségem is kér, akkor jobb kihagyni...
  • Bourbon vanília - fél rúd, az is Kotányi-féle

  • Árpi erőspaprikát is tett bele annak idején...
  • méz?
  • rum is volt benne életemben - deakkor az már elindul a grog-rumpunch felé... moits maradjunk a forralt bornál
  • én sokáig szoktam forralni, hogy az alkohol-tartalom elpárologjon

Na, kész. most megkóstolom.


Szép téli estéket kívánok!

2008. november 24., hétfő

100 játék - II. Szakmai Nap

Megszólal a Nabucco kórus... és nekem újra hideg futkározik a hátamon, elszorul a torkom...

aki érti... az tudja.
Aki nem érti, nem ismeri... úgysem értékelheti.

Va', pensiero, sull'ali dorate.
Va', ti posa sui clivi, sui colli,
ove olezzano tepide e mollil'
aure dolci del suolo natal!

Del Giordano le rive saluta,
di Sionne le torri atterrate.
O mia Patria, sě bella e perduta!
O remembranza sě cara e fatal!

Arpa d'or dei fatidici vati,
perché muta dal salice pendi?
Le memorie del petto riaccendi,
ci favella del tempo che fu!

O simile di Solima ai fati,
traggi un suono di crudo lamento;
o t'ispiri il Signore un concentoche
ne infonda al patire virtů



Va' pensiero sull'ali dorate
Cross the mountains and fly
Over the oceans.

Reach the land find the place
Where all children go
Every night after listening to this lullaby.

There you'll find their heroes alive
Protecting their innocence
Bless them all 'cause their simple soul
is so pure and wonderful.

Va' pensiero sull'ali dorate
Let this beautiful dream carry on
For all night long.

Lend them your golden wings
Every fear will fly away
Take them by the hand
Help'em find an easy way
Lead them back to the light,back to the light
Where they once used to belong
Where they can remain
Children as long as they want.

Va' pensiero sull'ali dorate
Cross the mountains and fly
Over the oceans.

Reach the land find the place
Where all children go
Every night after listening to this lullaby
Every night after listening to this lullaby.

2008. november 17., hétfő

Sok dolgom van... (narancsos kacsa Bacher Iván-módra)

Következik egy 8 napos ámokfutás...

Zsuzsi munkaátadása-Radnóti zárás-Bátortábor-TK kassai tamással-TK I. évesek pilot-Szhely háromnapos képzés-megbeszélésTamással (Holdfényliget) -SavariaTISZK előkészítése-Homi születésnapja (túl a 300. e-mailen...)-100 játék (Túl 60 jelentkezőn)-TK túra és annak feldolgozása - és közben ezer más, MindenGYerek, Neveléstudományi Konferencia lecsengetése-és minden, minden, minden...

úgyhogy hat év után rendberaktuk a telefonkártyáimat...

Narancsos kacsát sütöttem egész vasárnapra virradó éjjel...

Megnéztem a Steelers győzelmét a Chargers ellen.

Mindegyiket megérte!

konyhakész kacsa (2-3 kg)só
majoránna
0,5 kg alma
5 dkg mazsola
narancsgerezdek
1 evőkanál morzsolt majoránna
2 nagy fej hagyma
6 gerezd fokhagyma
1-2 dl testes vörösbor
2 babérlevél

Leírás
A kacsát alaposan megmossuk, kívül-belül megsózzuk, és belül még majoránnával és őrölt borssal is megszórjuk. A narancs fehér héját lebontjuk, eldobjuk, az almákat meghámozzuk, a magházat eltávolítjuk, vékony szeletekre vágjuk, majd összekeverjük a megmosott mazsolával, aszaltszilvával, narancsdarabokkal, hagymával és fokhagymával. Rátesszük a kacsára, a római tálba, sütjük, szükség szerint kevés vizet öntünk alá, lefedjük, és kb. x perc alatt puhára pároljuk. Ezután fedetlenül, saját levével locsolgatva pirosra sütjük, A pecsenyeléről a tetején lévő zsírt evőkanállal leszedjük (ezt majd hidegen kenyérre kenhetjük).


Végül is körte is volt a konyhapulton…

A káposztát pedig a kacsa zsírjában sütöttem ki…

2008. november 16., vasárnap

Bugatti - ebugattát!


Jó nap volt. Délelőtt a MindenGyereken dolgoztam (végre...) Összeállt a Kalandok és Álmok szekció - mégis félve küldtem el Tóbiásnak... Majd meglátjuk.

Ebéd után kidobósoztunk, aztán vásároltunk Zsófival, majd őszi avarsöprés, végül shopingolás. Éjjel I'll meet You at midnight - azaz narancsos kacsa római tálban, Bacher Iván ihletése nyomán szabadon.





Na, de a legfontosabb nem ez, hanem hogy kipróbáltam egy Bugattit! Megláttam, és mi tagadás, némiképp fanyalogva, szájamat húzva... úgy döntöttem, hogy kipróbálom...

Kipróbáltam - a hatás döbbenetes volt, minden képzeletet felülmúló! Én ilyet még soha nem éreztem, valami fantasztikus volt, egymillió klasszissal jobb minden eddig tapasztaltnál!

Nem tudtam elképzelni sem, hogy ekkora különbség létezik. És most itt van. Csak azért rossz, mert elkezdtem vágyakozni egy Bugattitra.


Felejthetetlen illat volt!

2008. november 15., szombat

VIII. Országos Neveléstudományi Konferencia

MI EZEKET CSINÁLTUK:
Agresszió megelőző program iskolai közösségek számára, a tanulók, a pedagógusok, az intézmény és a szülői kör együttműködésével (Kovács Nikolettával)

Élménypedagógia alkalmazási lehetőségei a felsőoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben (Kőműves Zsuzsannával)

Élménypedagógiai foglalkozások alkalmazása magatartási problémákkal küzdő fiatalok körében (Kovács Nikoletta)

EZEK PEDIG TETSZETTEK:
Iskolai zaklatás - egy kutatás első tanulságai az elmélet és a gyakorlat számára (Buda Mariann)

Az osztálytermi interakciók szerepe az iskolai erőszak megelőzésében (Sallai Éva)

Hogyan szocializálódnak a fiatalok a XXI. század két új ifjúsági szubkultúrájában? (Mátóné Szabó Csilla)

A lélekben megteremtett tér; a Szocioemocionális Pedagógiai Terápia a gyakorlatban (Gőbel Orsolya)

Serdülők szexualitással kapcsolatos gondolkodásmódja és szexuális viselkedése (Szenczi Beáta)

Előítéletek és sztereotípiák a homoszexualitásról (Takács István Károly, Nagy Lászlóné)

Gyermekek és fiatalok a párkapcsolati erőszak ellen - kortárssegítő potenciál a 12-16 éves korosztályban (Tóth Györgyi)

2008. november 13., csütörtök

Bűvölő

Jevgenyij Jevtusenko: Bűvölő
Tavaszi éjszakán gondolj reám,
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyattfeküdve,
mintha óceánhabja himbálna,
lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.
Nappal ne is gondolj reám, úgy becsülj,
nappal minden fonákjára kerül,
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal elméd mire gondolni kényszerül,
de éjszaka rám gondolj egyedül.
Halld meg a mozdonyfüttyökön át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok,
csak az ád
megenyhülést,
ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.
A csönd zenéjével susogja a szám,
az erővel csengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng, s álmomban, álmom után,
Tavaszi éjszakán gondolj reám,
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.

(Illyés Gyula)

"Ha újra kezdhetném - újrakezdeném!" (I. M. Tunyogi Péter )


Hatvanegy éves korában, vasárnap elhunyt Tunyogi Péter a P. Mobil zenekar egykori énekese.

Kövéren és kopaszon
A hangerőt már nem bírom
De ha már eljöttetek
Egy kicsit még ilyen leszek

Elkopik a bőrnadrág
A hosszú hajat levágják
Meghíznak a rockerek
Akkor is ilyen leszek

Megyek az út másik felén
Kemény kő a szívem helyén
Vésd fel, jegyezd meg jól
Hogy Rocktóberben születtem én



Eltűnik a diszkóláz
Összedől az üvegház
Ágyamban már kisgyerek
Akkor is ilyen leszek

Sör folyik a vér helyett
Sárkány száll a domb felett
Nem ismersz meg még lehet
Én akkor is ilyen leszek

Megyek az út másik felén
Kemény kő a szívem helyén
Vésd fel, jegyezd meg jól
Hogy Rocktóberben születtem én



Kereslek néptelen utakon, de csak a semmi vár.
Dörögve zúgnak a betonon mámoros éjszakák.
Falakról bámul az unalom, csak a csend szól rám.
Csillagok hullnak, születnek újak és Te messze jársz!

Zöld csillag, kihunyt az égen, a csónak partot ért
Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod
Legyen az álmod szép!

Állok a felnyitott hidakon, zavaros víz fölött.
Kereslek túltömött buszokon, bezárt ajtók mögött.
Állok ott, ahol a szobád van, bíbor köd szitál
Csillagok hullnak, születnek újak, és Te messze jársz

Zöld csillag kihunyt az égen, a csónak partot ért.
Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod
Legyen az álmod szép!

Játszd el a dalt, ami sose szólt, vedd fel a fehér gitárt
Játszd el a régi húrokon az utolsó utazást.
Idegen árnyak a színpadon, folyik a show tovább
Csillagok hullnak, születnek újak és Te messze jársz!

Zöld csillag kihunyt az égen, a csónak partot ért.
Hideg csendben fekete minden, legyen az álmod
Legyen az álmod szép!

2008. november 11., kedd

„Milyen szerencsés voltál- ismételte el Neki ezredszer is Valerija -, a szöggel a lábadban Te három órát sem éltél már! És annyi volt! ha viszont paralízise van az embernek, vagy amputálják a lábát, fekhet még harminc évig a rothadó rongyokon… Azt hiszed, az jobb? És kislányom sincs… Bocsáss meg… Hisz én is megbocsátottam Neked. Hagyd meg nekem Surikot, amíg meg nem halok. Rendben? Kérlek…”

És egyre simogatta a Megváltó vézna csontos lábait, és úgy aludt el, hogy nem engedte ki kezéből a feszületet.

/Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik/

Végül is

Nincs kihez beszéljek, mégis mondom:
végül is a szerencse fia voltam:
kezem, mint fáradt világutazó,
arcodon és combodon pihenhetett.

Szőrös Pajti


ma elpusztult a hörcsögünk... nehéz lenne leírni... talán van, aki a Szeleburdi család c. filmbe illőnek tartaná az egészet...


De aki látta már sírni a saját gyerekeit, az tudja, érti.


Hörike, Hörénke, Höri, Szőrös Pajti


Hm....

2008. november 6., csütörtök

nekem Amerika itt kell! - Levél Pirkának5

megkaptuk a New Yorki képeket, kösz szépen!


végignéztük mégegyszer, együtt Vikivel, sűrű sóhajtozás közepette...

nov 17-től nem lesz vízum. először arra gondoltam, hogy MÁSNAP elindulunk...


aztán eszembe jutott, hogy hülyeség addig várni! Aznapra már ODAÉRHETÜNK, ÉS AKKOR NEM VÉSZ KÁRBA SEMMI IDŐ!!!

és most annyi pénzünk van, hogy gyalog megyünk, és ahol lehet, ott úszunk, hogy cipő se kopjon!

Úgyhogy búcsúzom, indulok is!

Bye!


korábbi írás ugyanerről 2005. 07.05.

Minden készen áll a Nagy Utazásra. Előttünk ötszáz mérföld. Feldübörögnek a lóerők, megmozdulnak a műszerek. Előttünk a 40-es út, a Highway, amelyik átszelte az Egyesült Államokat, illetve a Blue Star, amelyik az Egyesült Államok Hadseregéről nyerte nevét. Visz az Út farmok és farmházak között, folyón és hídon át, elhagyott fizetőkapukon keresztül, autószerelő műhelyekkel szegélyezve, játékboltok mellett és csendes temetők békéjétől övezve. Utunk mellett autókereskedők, benzinkutak, parkolók és bolhapiacok. Utunkat musztángok, bölények, vágtató vad bikák, szarvasok, medvék és lámák kísérik figyelemmel. Társaink traktorok, tűzoltóautók, tankok, harcjárművek és jeepek. Az Amerikai Életforma részei a motorok, a Harley Davidsonok, az egyedi építésű csodák és a rendőrmotorosok is. Találkozhatunk régebbi és újabb iskolabuszokkal és magánbuszokkal vagy egyszerű kis lakókocsikkal is. Jöhetnek szembe régebbi és vadonatúj kamionok is, hHiszen Amerika a mi kerekeinken gördül, robog, száguld, vagy pihen éppen parkolóban, pihenőben egyedül, párban, hármasban, csoportban és flottában. Megelőznek minket sportautók, új és mégújabb terepjárók, városi rombolók, városi jeep-ek, régebbi és újabb autómonstrumok. Láthatunk rózsaszín Cadillac-et, világoskék fecskefarkút, fekete limuzint, piros Sportmercit, rendőrautót, a maffia levedlett járműveit, és páncélozott országúti cirkálókat. Néhol viharvert karosszériák várnak a sorsukra, az újjászületésre. Némelyik már nem is reménykedik. De az igazi Országúti Csillag Ő volt, Chevrolette Lumina, és Őrá nagyon kellett vigyázni.


ehhez tartozik egy web-fényképtár, majd eljutok oda is, és akkor léátható lesz minden mondat, amit kép illusztrál. nagyon szép!

2008. november 5., szerda

Világválság

'Ha egy évvel ezelőtt 1000 dollárnyi Nortel részvényt vettél volna, most 49 dollárod lenne. Ha Enront, akkor 16.Ha az 1000 dollárból WorldComot vettél volna, most kevesebb, mint 5 dollárod lenne. Ha United Airlines-ból vettél volna, most semmid sem lenne.Ha viszont 1000 dollárnyi sört vettél volna és az üres üvegeket visszavitted volna, most 214 dollárod lenne.

Vagyis most a legjobb befektetés az ivás.'

2008. november 3., hétfő

Hobó levele


Kedves Barátaim! Ismerősök és Ismeretlenek!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Elnézésüket kérem, hogy csak most jelentkezem pályamódosítási híreimmel, de a különböző egyeztetési és határidő problémák miatt csak mára alakult ki a hozzávetőleges ütemterv a következő időszakra, körülbelül egy évre.

A Hobo Blues Band három évtized alatt többször átalakult, most is ez történt. Nem oszlott fel, csak személyi változásokat kellett végrehajtanom. Ezeken túl vagyok. Bizonyos tagoktól megváltam és helyükre újak jöttek. Nyolcvanas évekbeli társaim közül néhányan szívesen visszatérnének a bandába, vagy legalább folytatni szeretnék a közös koncertezést. Ennek egyik első jele, hogy Deák Bill Gyulával közös lemezterveink vannak a 2009-es évre.

A lényeges változás az, hogy ezentúl – nemzedéki társaimhoz hasonlóan – sokkal kevesebb koncertet adok, melyeket évente egy-egy nagyobbszabású előadással zárnék Budapesten. Az évi 180-200 fellépés helyett a jövőben csak 10-15-ször játszom a zenekarral és ezekre koncentrálok. Színházi fellépéseimet és előadóestjeim számát nem csökkentem.
A következő jelentősebb HBB előadás a margitszigeti Szabadtéri Színpadon lesz tavasz végén a Bolondvadászat anyagából.

Lassan lejár a határidőm a Rolling Stones könyv második részének befejezésére, ezen dolgozom most. Félig készen vagyok az „Utcazenész” munkacímű monodrámával, mely a magyar rockzene 40 évét tekinti át. Közelgő bemutatási időpontjáról most tárgyalok a debreceni Csokonai Színházzal és egy budapestivel. Néhány dalszöveget már megírtam.

Jövőre hosszabb útra utazom Oroszországba és Szibériába, ahol a Gulag táborokkal összefüggő színpadi munkámhoz gyűjtök anyagot, valamint igyekszem felkeresni több tábort és múzeumot. A darab tartalmát kigondoltam, bizonyos jeleneteit meg is írtam, ám a Gulag folklór zenei és irodalmi dokumentumai még nem állnak rendelkezésemre, így a tervezett albumot csak visszatérésem után tudom összeállítani. A napokban találkozom egy túlélővel, akitől sok segítséget várok.

A HBB 30. születésnapjára szerettem volna készíteni egy 10 kilogrammos könyvet az eltelt évtizedekről, ám erre nem maradt időm. Ezt most bepótolom.

November végén megjelenik az „Apák rock and rollja” dupla DVD és dupla CD, így a „Bolondvadászat” könyvvel és duplalemezzel, valamint a tavaly decemberi „Senkifalvával”,
a „Csavargók Tízparancsolata” debreceni és Új Színházbeli bemutatójával pályafutásom talán legtartalmasabb évét zártam. Ide sorolhatom még az egy hónapot megcsúszott, 2009. január 16.-án sorrakerülő „Bolondvadászat” bemutatót is. Fellépéseim száma ebben az évben is meghaladta a 150-et.

Régóta éreztem, hogy ezt a gyönyörűséges „ámokfutást” előbb-utóbb be kell fejeznem. Ehhez a fantasztikus születésnapi koncert adta meg a lelki alapot. Olyan mennyiségű írásbeli elmaradásom van évek óta, hogy ezt a döntést nem halogathattam tovább. Van néhány dolog – a felsoroltakon kívül – amit csak én írhatok meg, az én kötelességem, közeledve az út vége felé. Nem halogathatom tovább.

Sajnos – bár nem érzem magam erre alkalmasnak – bele kell vágnom a Bolondvadászat filmforgatókönyvének megírásába is. „Hiába próbálod elhessegetni évek óta, más nem teszi meg helyetted.” – szembesített a feladattal Vidnyánszky Attila rendező barátom.

Ezeken kívül, később, de nem a távolabbi jövőben készíteni szerenék Jack Kerouac „Úton”-jából Bob Dylan magyarra fordított dalaival egy előadást és lemezt. Petőfi Sándor versei felé is közelítek, nem beszélve a szintén régóta halogatott József Attila „Szabad ötletek jegyzékéről”.

Három HBB albumtervem is van. A „Requiem a bluesért”, a „Vándorcirkusz” és a „Száz év vonaton”.

Ám mindezeknél fontosabb, hogy végre több időt tölthetek Családom körében, mert az itthoni „alkotás” ezt lehetővé teszi. (Képzeljék, szülői értekezletekre kell járnom. Szerencsére, Angéla kislányomnak eddig (!!!) még egyszer sem mondták az én tanulmányi éveim alatt többszázszor elhangzott mondatot: Küldd be apádat!)

Hát ezek a dolgok várnak rám a „szünetben”.

Annyi szeretetet és toleranciát kaptam a Közönségtől az eltelt évtizedekben, valamint annyi tervem és feladatom, sőt kötelességem van, hogy eszemben sincs abbahagyni a zenélést, mint azt fentebb olvashatták.

Kérem Önöket, továbbra is tartsanak meg Szívükben és Emlékezetükben!


Szeretettel üdvözli Mindannyiukat
Hobo
(A kép illusztráció - legkedvesebb régi Truck-om képe, régóta ide kívánkozik... Semmiféle utalás Hobó és a Truck állapota között! )

2008. október 30., csütörtök

P.U.F.


Sose hagyj el, én sem adlak

Se felhőknek, sem a madaraknak

Holdnak nem, talán a napnak

De nem ami elmúlt, csak a holnapnak.


Az égben sétálsz, mikor alszol

Még senkire nem haragszol

Darab szén csak a legszebb gyémánt

Vak voltam, ki egyszerre fényt lát

És süket és néma, mert nem figyeltem

Arra, hogy mit mond bennem az Isten


De nincsen vallás, és nincsen eszme

És lehet, hogy semminek nincs értelme

Hát ennyire egyszerű ez az élet

Az összes titok semmivé lett

Tudom a helyem, és tudom a dolgom

És nem kell már végig gondolnom,

hogy a világ milyen gyáva

Akkor támad mikor senki se várja,

mikor senki se látja


Lesből gyilkol, nem szemtől szembe

Esélyt sem hagy a győzelemre

nekem.


De rajtam most már nincs hatalma

Nekem nem kell már a birodalma

Se hús, se kín, se szerelem

Mindent Te jelentesz nekem.

American Soldier (Toby Keith)


I'm just trying to be a father
raise a daughter and a son
be a lover to their mother
everything to everyone

Up and at 'em bright and early
I'm all business in my suit
Yeah, I'm dressed up for success
From my head down to my boots

I don't do it for the moneyT
here's bills that I can't pay
I don't do it for the glory
I just do it anyway

Providing for our future's my responsibility
Yeah I'm real good under pressure
Being all that I can be
I can't call in sick on Mondays
When the weekend's been too strong
I just work straight through the holidays
Sometimes all night long

You can bet that I stand ready
when the wolf growls at the door
Yeah I'm solid, yeah I'm steady
Hey I'm true down to the core

And I will always do my duty
No matter what the price
I've counted up the cost
I know the sacrifice
Oh and I don't wanna die for you
But if dying's asked of me I
'll bear that cross with honor
Cause freedom don't come free

I'm an American soldier
An American
Beside my brothers and my sisters
I will proudly take a stand
When liberty's in jeopardy
I'll always do what's right
I'm out here on the front line
sleep in peace tonight
American soldier
I'm an American soldier
I'm an American
An American
An American soldier


2008. október 28., kedd

Csak egy pillanat volt... 2002.05.08.

Csak egy pillanat volt, egyetlen rövidke, villanásszerű pillanat, csak olyan, amit csak az emberi idegek képesek produkálni, még az üvegszálas kábelek sem, egyetlen villanásban százmirriárd információ...

csak egy pillanat volt, aztán elmúlt, aztán álltam megkövülten, villámcsapottan, csodálkozva, értetlenül, hogy aztán Viki karjaiba bújva keressek mendéket.

Csak egy pillanat volt tegnap este, amikor azt szerveztem telefonon, hogy Anyám, Évi néni és Esztike - távoli unokahugom a Holéczy-klánból - egyszerre jöjjenek el hozzánk lakás-, és Zorán-nézőbe. Hmm, a család szabadidőszervezője... Már megvolt az időpont, az, hogy kiért hová megyek kocsival, hogy Anyám milyen pogácsát süt... szóval szép lassan összeállt a dolog, ami távbeszélőn szép teljesítmény.

Már az utolsó telefonnál tartottam, Anyámnál, Vele is már a búcsúzásnál, az elköszönésnél, és akkor, igaz, csak egy pillanatra - belémvillant, ÉS MAJDNEM KIMONDTAM: " Ha úgyis mindenki jön, hívd el Apámat is!"

És akkor - igaz, csak egy pillanatra - Apám képe felvillant bennem és fiatal volt, energikus, rengeteg dolga volt, sose ért rá, magában hordozta a világ összes fájdalmát, de mégis úgy éreztem, hogy nem lenne csalódott, ha Zoránt látná.

Csak egy pillanat volt... Aztán maradt a meglepődés, a csodálkozás, és az ijedtség... - Úristen, ha véletlenül kimondom!

--------------------------
Nekem az a kép szokott sokszor bevillanni, amikor a Zsukkal összeütközött egy másik nagy teherautóval úgy, hogy az Ő oldalán lévő ajtót nem lehetett kinyitni, amikor hazaért, éppen focizni indultunk, magához húzott mindkettőnket és csak álltunk, izmaim már menni akartak, hiszen várt a TÉR, a játék és nem értettem, mi van most, hiszen itt van, nincs semmi baja. És most amikor az enyémeim után nyúlok, kezdem csak érezni: hogy is van ez. Isi

2008. október 27., hétfő

Közelebb, közelebb, Uram, Hozzád...

Temető Bicskén... Halottak Napja és Mindenszentek... látogatás Laci és a Dédi sírjánál... és igen, jól van ez így... harsányan gyöngyözik a gyerekeink kacagása, amikor Barnabás a gyufával együtt a mécsest is elfújja. Jól van ez így. Azt hiszem, ez az élet... nevetésük felhangzik az egekbe, ugye, Laci? Ugye, Apám? Ugye, Édesanyám? Ugye, jól van ez így, ugye, nem haragudnátok, ugye, Nektek is így tetszene jobban?

Hagy nevessenek. Még ráérnek sírni. Még sírhatnak majd eleget...

És hazafelé az autóban felhangzik az ének, Nagyapám éneke...:

Közelebb, közelebb, Uram, hozzád!
Boldogan ölelem keresztedet át.
Édes lesz az nekem, mert Te fogod kezem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!

Ha vándorutamon a nap leszáll,
Nyugvó fáradt fejem csak követ talál.
Édes lesz az nekem, mert Te fogod kezem.
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!


Szívemtől trónodig - Mily szent csoda!
Mennyei grádicsok Fényes sora.
A szent angyalsereg Mind nékem integet.
Ó, Uram, hadd megyek Én is feléd!

Csillagvilágokat Elhagyva már,
Elfáradt lelkem is Hazatalál.
Hozzád ha eljutok, Lábadhoz roskadok,
Ott majd megnyughatom Örökre én!

Tudom, ha arcodat megláthatom,
Végetér majd akkor sok-sok bánatom.
Sóhajom végszava e hű ima legyen!
Közelebb, közelebb hozzád, Istenem!